Korok és porok – Kritikák a budapesti Katona Nórájáról

Mit tud a színház és mit tudunk mi kezdeni egy házasságából kilépő családanya másfél évszázada nagyot ütő történetével?

Születésekor, a XIX. század vége felé Ibsen drámája hatalmasat szólt. Egy családanya, aki az akkori szokásjoggal szemben nem tűri egy félrecsúszott házasság élethazugságát, hanem kilép belőle. De hogyan szólaltatható meg mindez a XXI. században, amikor emberek életvitelszerűen házasodnak, válnak, újraházasodnak és újra válnak. Csizner Ildikó 7óra7-en megjelent és Dézsi Fruzsinának a Pótszékfoglalón publikált kritikáját szemlézzük.

Ónodi Eszter és Fekete Ernő a Nóra előadásában (fotók: Toldy Miklós)

Csizner Ildikó a dráma átiratát emeli ki. „Nincsenek lassan csordogáló ibseni dialógusok, nagy élveboncolások, hosszas vívódások. Van helyette lüktetés, elharapott szavakba, félbehagyott mozdulatokba burkolt indulat, robbanás előtti feszültség” – írja az ibseni eredetihez mért ritmusváltásról.

A kritikus megemlíti, hogy a rendezés „egyszerre van a történeten kívül és belül”. Ezt, mint írja, nem elsősorban a díszlet, vagy a történéseket a színpad széléről kísérő tinédzser zenekar sugallja számára, „sokkal inkább azok a forszírozott stílustörések, amik időről időre megjelennek a szereplők játékában. Ez a skála a westernjelenettől a krimiszerű elemeken keresztül az „ilyenek vagyunk, ha kivetkőzünk magunkból” paradox megoldásáig terjed”.

Írásában a színészi játékok együttesét és az egyes alakításokat egyaránt dicséri. „A Katona színészei ebben a játékban újra ragyogó partnerek. Ónodi Eszter és Fekete Ernő Nóra–Helmer kettőse egy önámításon és a másik becsapásán billegő kapcsolatot zúz darabokra. A jelmezbál után úgy esnek egymásnak, mint két vámpír, aki a másik véréből merít erőt”.

„Ónodi Eszter nagyívű játékában a zaklatottság, a megfelelési kényszer a kezdetektől jelen van” – írja, és a színésznő utolsó jelenetbeli alakítását egyenesen „felemelőnek” érzi. „Fekete Ernő Helmerének az énközpontúság stációit kell bejárnia. A nyájas lekezeléstől az ejnye-bejnyén át az agresszióval párosuló értetlenségig jut el” – láttatja a színész játékát.

„A karácsonyfát tologató barátnő Pelsőczy megformálásában higgadt, céltudatos nő, akinek nem kis szerepe van Nóra eszmélésében. Keresztes a zsaroló figurában is felmutatja az emberit, s befogadhatóan magyarázza gerinctelen tetteit” – vallja Csizner Ildikó a darabbeli Kristine és Korogstad megformálóiról.

Véleménye szerint nem csupán dinamikájában és megszólalásmódjában új a budapesti Katona előadása, de alkotói egy kifejezetten mai nézőpontra is rátaláltak: „Székely Kriszta egy minden ízében átgondolt, a rácsodálkozás izgalmát mindvégig fenntartó, a mai magánéleti konfliktusokra reflektáló, huszonegyedik századi előadást tesz elénk. Mintha egy egyetemi csoporttalálkozót hívna össze karácsony közeledtével, hogy negyven pluszos szereplői szembesüljenek elmúlt évtizedeik morális és egzisztenciális sikereivel és félresiklásaival”.

Kocsis Gergely (középen)

Dézsi Fruzsina – amint azt már kritikája címe, Félbehagyott portalanítás is jelzi -, alapvetően másképpen látja mindezt. Véleménye szerint Székely Kriszta rendezése nem ad megnyugtató választ arra a kérdésre, hogyan tehető a XXI. században érvényessé „Ibsen leggyakrabban elővett, már-már klisébe hajló drámája”. Mint írja, „Székely Kriszta rendezése a látszat ellenére elhatárolódik a kortársiasítás gesztusától, és talán akarata ellenére maximálisan kiaknázza a historizálás fogalmát”.

„Az azonban vitathatatlan, hogy ezt rafináltan teszi: az első tíz percben még az hihetjük, hogy valami egészen innovatív előadás bontja ki magát a szemünk előtt, hiszen minden lejátszódik a tökéletes szimultaneitásban, amit Nóra valaha megélhet. Aztán hirtelen abbamarad az emlékek egymásba gyúrása, és a történet visszatér megszokott medrébe, hogy lassan, komótosan továbbcsordogáljon. Így hiába a kezdeti jelenidejűség, a történet végére mégis levakarhatatlanul odaragadt a múlt időt jelző –t, –tt. Inkább –tt” – foglalja össze a szerző írása elején véleményét.

Mint írja, „Szabó-Székely Ármin és Székely Kriszta modern szövegkönyve szépen kibontja a Nóra szüzséjét, a rendezéshez tökéletesen idomulva alkalmazza a hangsúlyeltolásokat”. Ezáltal még inkább Nórát helyezve a történet középpontjába. „Ez természetesen nem von le a darab értékéből, mindösszesen a címszereplő egyeduralmát predesztinálja. Nóráét, aki körül a gondosan felépített biztonságérzet egyszeriben rothadásnak indul” - véli.

Ónodi Eszter

„Nem a szerelem vagy annak nemléte bomlasztja meg a házasságot, a két ember kapcsolata önmagát oldja fel, mert a közös világkép hiányát lehetetlen pótolni.  Az üresség pedig olyan indulattal kebelezi be kettejüket, hogy biztosak lehetünk benne: nincs visszaút” – olvassa az előadást a szerző.

„Nóra öntudatra ébredése kissé megbicsaklik Ónodi Eszter egyébként kiegyensúlyozott játékában, hiszen a kezdetektől fogva domináns félként jelöli meg magát. Nincs igazán ív, mert már az első pillanatban világosan látszik, hogy erős, határozott és független nő bújik meg a sok incselkedő kedvesség és hevenyészett megalkuvás alatt” – írja ezzel kapcsolatban Ónodi Eszter karakterformálásáról.

Mint írja ezáltal a személyiségfejlődés helyére egy másik folyamat lép: „adott egy feleség, aki nem bírja tovább a fullasztóan édeskés légkört, így minden nap levesz egy újabb ruhadarabot, ami addig elfedte igazi valóját, míg végül ott áll előttünk teljesen lemeztelenedve, saját fényének megvilágításában. És ez csodálatosan szép, még akkor is, ha a fény már csak pislákolni tud”.

Véleménye szerint a dramaturgia mellékszállá formálja Kristine és Krogstad párosát, ami miatt kettejük kapcsolata nem tud az előadásban kibontakozni. Így viszonyukat „egyedül talán azért nevezhetjük szerelemnek, mert két védtelen, lecsupaszított ember viszonyára nem találunk jobb szót. Keresztes Tamás szintén jóleső frissességet jelent az előadás szövetében, karakterét képes olyan perspektívából láttatni, amelyben minden végtelenül hamuszürke, nem egyszerűen fehér vagy fekete”.

Pelsőczy Réka és Keresztes Tamás

„Mellettük egyértelműen Kocsis Gergely mozog a legszélesebb érzelmi amplitúdón, groteszkül élő karakter ő az összedőlni készülő babaházban. Tisztán látjuk, hogy Rank doktor az egyetlen férfi, akit ebben a miliőben szeretni lehetne, és talán éppen emiatt tudunk kicsit örülni is halálának – legalább nem volt alkalmunk csalódni benne” – fogalmaz a szerző.

„A színészek Balázs Juli kollázsszerű díszletében mozognak, amely egyszerre jeleníti meg a meleg családi fészket és a már megfagyott kötelékeket, miközben nyilvánvalóvá teszi, hogy ebben a környezetben mindent a tökéletességgel vívott küzdelem mozgat (…) Nagy Fruzsina jelmezei nagyszerűen illeszkednek ehhez a világhoz, Nóra családja rikító színekben pompázva hirdeti az életigenlést, míg a többi szereplő a sötét árnyalataiba burkolózva bukdácsolnak egy valóságosabb élet felé” – írja a pontos jelentéssé való látványról.

„Nóra drámája nem elavult, egészen egyszerűen rárakódott az évek, évszázadok pora, amelyet jó volna egyetlen legyintéssel lesöpörni. Mert fontos lenne beszélnünk minderről, hiszen még ma is fájdalmasan aktuális diskurzusokat nyit meg a kérdés, hogy hol is van voltaképpen a nő helye, kijelölheti-e saját útját, letépheti-e magáról a rendszer által ráaggatott címkéket, vagy arra kényszerül, hogy örökös stigmaként hordozza őket? Székely Kriszta is ezekről a problémákról gondolkodik a Katona nagyszínpadán, ám igazi, húsba vágó reveláció nélkül mégiscsak sűrűn megcsillannak azok a bizonyos porszemek” – zárja írását a szerző.

További kritikák az előadásról

168 óra - Csáki Judit: Ónodi, Fekete, Kocsis, Pelsőczy, Keresztes

Ónodi, Fekete, Kocsis, Pelsőczy, Keresztes: azért adtam címnek ezt a névsort, mert a Katonában karácsony előtt bemutatott Nóra-va­­riá­­ció, a Karácsony Helmeréknél tőlük és általuk rezegteti a plafont, és ezzel csöppnyivel sem kisebbítem – ellenkezőleg – Székely Kriszta rendező érdemét. Olvasson tovább >>>

Vasárnapi Hírek - Marik Noémi: Félelemmel teli várakozás

„Közhelyek – hányok” – mondja Krogstadt. Az előadásban szerencsére szemernyi közhely vagy közhelyes megoldás sincs. Redukált szövegével, progresszívebb etűdjeivel, szokatlan elemeivel a Katona új bemutatója egy ízig-vérig élő Nórát eredményez. Olvasson tovább >>>

Népszava - Bóta Gábor: Kiadós élethazugság

Látszólag olyan a családi idill a Katona József Színházban, a Nóra előadásában, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Aztán hamar fölfeslik a felszín Ibsen darabjában, Székely Kriszta rendezésében, és a mind álságosabbá váló mosolyok elárulják, hogy sokkal inkább a pokolban járunk, mint a földi paradicsomban. Olvasson tovább >>>

Kútszéli Stílus - Antal Klaudia: Csodára várva

Székely Kriszta Nóra – karácsony Helmeréknél című rendezése nem a női egyenjogúság kivívásáról, a női szerepek újraírásáról, hanem az általános önvizsgálatról, az együttélés lehetséges formáiról szól. Olvasson tovább >>>

Magyar Nemzet - Makrai Sonja: Mikor Torvald mókuskája felébred

Székely Kriszta rendező és Szabó-Székely Ármin dramaturg modernizált szövegű adaptációja a látszatélet hazugságaira helyezi a hangsúlyt, a Katona legújabb nagyszínpadi bemutatója a kirakatéletek tragédiájáról szól. Olvasson tovább >>>