A művészet nem kor, hanem kíváncsiság kérdése

A Kolibri Színház január utolsó hétvégéjén ismét háromnapos fesztivált rendez a legkisebbeknek.

Január 27. és 29. között immár harmadik alkalommal rendezi meg a Kolibri Színház a „Small Size” Napokat. A „Small Size” Napok (Small Size Days) egy nemzetközi eseménysorozat, amelynek keretében három napon át a 0-6 éves korosztálynak szóló előadások, szakmai workshopok és egyéb programok zajlanak. A rendezvényre a legkisebbeket és családjukat várják a szervezők, valamint a nevelőket, pedagógusokat és érdeklődőket, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a művészet a születés pillanatától fontos és értékes része az életünknek.

kol_a_medve.JPGA medve, akit Vasárnapnak hívtak (a képek forrása: Kolibri Színház)

A 2017-es „Small Size” Napok programjának részeként a szakmai résztvevők megtekinthetik a Kolibri Színház Tekergő és A medve, akit Vasárnapnak hívtak című produkcióját, valamint két vendégelőadásra is sor kerül: január 28-án szombaton 9:30-kor a szombathelyi Mesebolt Bábszínház Ti-Ti-Tá című báb-zene-játéka, majd január 29-én vasárnap 9:30-kor a veszprémi Kabóca Bábszínház Álomszövők című produkciója vendégeskedik Budapesten. Az előadások mellett a „Small Size” Napok keretén belül azok a hazai színházak mutatják be szakmai munkájukat, amelyek repertoárjában szerepelnek csecsemőszínházi előadások.

Január 28-án délelőtt a Mesebolt Bábszínház: Ti-ti-tá című műsorát láthatják az érdeklődők a Kolibri Színház előcsarnokában. A szombathelyi bábszínház előadásában Ti-ti-tá ritmusra doboghat a gyerekek szíve. Az előadás a magas szakmai színvonal elismeréseként elnyerte a 7. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle Diplomáját, Dénes Emőke, Kovács Bálint és Takács Dániel előadásában. A Ti-ti-tá-t H. Nagy Katalin és Rumi László rendezte.

kol_titita.JPGTi-ti-tá

A Kolibri Színház A medve, akit Vasárnapnak hívtak című produkcióját január 28-án délben a Kolibri Fészekben mutatják be. „Alex játékmedvéjét Vasárnapnak hívják. Füle kockás, mancsa puha, gombszemével szelíden néz. Akkor is, ha játékvonaton ül, akkor is, ha mesét hallgat, és akkor is, ha belenyomják a fejét a vízfestékbe. De vajon mit gondol a medve, miközben egy szárítókötélen lóg a fürdőszobában? Fáj-e neki, ha megtépázzák, örül-e, ha megölelik? Van egyáltalán valami a derűsen csillogó gombszemek mögött? Alex nagyon szeretné kideríteni”- olvasható az előadás színlapján. Axel Hacke bábszínházi művét - Kuthy Ágnes rendezésében - Alexics Rita, Ruszina Szabolcs, Nizsai Dániel és Fehér Dániel adja elő.

Január 29-én délelőtt a veszprémi Kabóca Bábszínház Álomszövők című előadása szerepel a fesztivál programjában. „A különleges előadás a szőttes készítésének több évszázados hagyományát idézi meg. A fonalak szépsége, a színek sokasága, a szövés ritmusa, és maga a szövő ember kezének mozdulatai ritmizálják a játékot. Konkrét szövegek helyett zenei effektek, dallamok, énekek és a tárgyakkal előhívott ritmusok teremtenek egy különleges zenei világot a produkciónak”- írja a veszprémi bábszínház ajánlója. Az előadás Székely Andrea rendezésében valósul meg.

kol_alomszovok.JPGÁlomszövők

Január 29-én 11-kor a Kolibri Színház saját előadását, az Orbán Ottó versei alapján készült Tekergő-t nézhetik meg az érdeklődők a Kolibri Fészekben. „Orbán Ottó költeményei mára klasszikussá váltak. A Kati-patika vagy még inkább az Eszterlánc kötetek rímei minden kisgyerek számára ismerősen csengenek” – mondja Novák János rendező, azzal kapcsolatban, hogy miért a Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas költő műveit választották a Kolibri csecsemőszínházi produkciójának alapjául. A műsort Alexics Rita, Megyes Melinda, Mészáros Tamás és Ruszina Szabolcs adják elő.

A háromnapos fesztivál zárásaként az előadásokról beszélgetnek a résztvevők a Kolibri Fészekben.

(Forrás: Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház)

süti beállítások módosítása