Szabó T. Anna nyerte a XX. Magyar Drámaíró Versenyt

A zsűri fődíja mellett a legjobb előadás közönségdíját Pataki Éva kapta a Budaörsi Latinovits Színházban megrendezett erőpróbán.

A két év kihagyás után idén ismét megrendezett játékos megmérettetésen - a verseny történetében először - három írónő, Szabó T. Anna és Pataki Éva mellett Mezey Katalin vállalta, hogy a Nők Lapja következő számából kisorsolt cikk alapján egyetlen éjszaka alatt egyfelvonásos darabot ír.

szabo_t.JPGSzabó T. Anna átveszi a díjat Both Teodóra festőművésztől (fotók: Balogh Zoltán / MTI)

Az Igazságügyi rovartan című írás felidézi, hogy Kínában már az 1200-as években az igazságszolgáltatás szolgálatába állították a rovarokat: egy gyilkossági ügyben a véres sarlóra gyűlő legyek segítségével azonosították az elkövetőt.

A szombat esti témasorsolás után a próbák vasárnap 10 órakor kezdődtek, az előadások megszületését a közönség is végigkövethette egészen az esti előadásokig.

Szabó T. Anna A szecsuáni hóhérok című darabja, amely elnyerte a Tarján Tamás vezette zsűritől a legjobb drámának járó szakmai díjat, egy gyilkosság története. Egy Szecsuán nevű boltban játszódik, ahol mindent lehet kapni, még azt is amit nem, például „kínai harci sarlót”.

pader_fenyo_balogh_zoltan.JPGPáder Petra és Fenyő Iván A szecsuáni hóhérok előadásában

A darabot Csiszár Imre állította színpadra, akinek a legjobb rendezés díját ítélte a zsűri. Az előadásban nyújtott alakításáért Bregyán Péter megkapta a legjobb férfi mellékszereplőnek, Fenyő Iván pedig a legjobb férfi főszereplőnek járó elismerést.

A legjobb előadás - közönségszavazatok alapján odaítélt - díját Pataki Éva a Sarló és... című darabjáért vehette át. A darabot, amely egy sarlós sorozatgyilkosról szóló sorozathoz meghirdetett forgatókönyvíró-válogatásra viszi el a közönséget, Berzsenyi Bellaagh Ádám rendezte, és két szereplőjét is díjazták: a legjobb női mellékszereplő díját Rák Kati, a legjobb női főszereplőét pedig Takács Kati vihette haza.

szineszek_balogh_zotan_mti.JPGMihályfi Balázs, Fenyő Iván és Bregyán Péter a bemutató előtt

Mezey Katalin A lódarázs címmel egy család mesékkel tűzdelt történetét írta meg, amelyben egy rovargyűjteményből elszabadult lódarázs csípése okoz szokatlan bonyodalmat. A Szabó K. István rendezte előadásban nyújtott játékáért Csongrádi Kata a szervező XXI. Század Magyar Drámájáért Alapítvány, Bohoczki Sára pedig az Elegant Design különdíját kapta meg.

A versenyt először rendezték meg Budaörsön, de mint Linka Ágnes, a szervező XXI. Század Magyar Drámájáért Alapítvány művészeti vezetője korábban elmondta, reményeik szerint a megmérettetés állandó helyet kaphat a Budaörsi Latinovits Színházban, ahol minden évben a magyar kultúra napján rendeznék meg.

(Forrás: MTI)

süti beállítások módosítása