A Proton Színház előadásának koprodukciós partnerei között több német is volt, így kerülhetett Németországban is megmérettetésre Mundruczó rendezése.
A legjelentősebb német színházi kritikai portál, a nachkritik.de a 2016-os év ötven legjobb német előadása közé hat nemzetközi koprodukciót is beválasztott. A Látszatélet nyolc koprodukciós partnere közül négy német volt: a Theater Oberhausen, a berlini HAU Hebbel am Ufer, a drezdai HELLERAU és a Wiesbaden Biennale, producere Büki Dóra, a Proton ügyvezetője.
Rába Roland a Látszatélet előadásában (fotó: Rév Marcell / Proton Színház)
"Az arc mint harctér, a bérlakás mint mikroszkóp, a színpad mint nagyítóüveg: az 1975-ben született Mundruczó Kornél színházművészete kis léptékben, éles körvonalakat használva reflektál a társadalmi viszonyokra, és ezáltal válik a Látszatélet egyszerre költői és politikai eseménnyé" – írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
"Mundruczó Kornélnak és a budapesti Proton Színháznak szokatlanul sűrű és jelentős politikai zeitstücköt sikerült létrehoznia. Miután kihunynak a reflektorok, a közönség először percekig néma, majd hosszan tartó tapssal jutalmazza a rendezést, a színpadképet és a színészeket"- így látta az előadást az opernnetz.de kritikusa.
Az előadásokra a nézők február 1-ig szavazhatnak, itt és itt.
A színdarab legközelebb a magyar koprodukciós partner, a Trafó Kortárs Művészetek Háza műsorán látható március 20-án, 21-én és 22-én.
(Forrás: Proton Színház)