A Látszatélet a legjobb tíz németországi előadás között

A Proton Színház előadása Mundruczó Kornél rendezésében előkelő helyen végzett a németországi megmérettetésen.

A legjelentősebb német színházi kritikai portál, a nachkritik.de szerkesztősége minden évben összeállítja saját listáját az előző év ötven legjobb előadásáról, melyek közül a nézők választják ki a legjobb tízet. A szavazásra február 1-ig egy héten keresztül volt lehetőség.

latszat_rev_marcell.JPGKozma Dáriusz és Jéger Zsombor (fotók: Rév Marcell / Proton Színház)

Mundruczó Kornél társulata már másodszor szerepelt ezen az előkelő listán: a Szégyen 2013-as jelölése után most a Látszatélet volt nominált,  és a nézők szavazatai alapján végül a nyolcadik helyen végzett. A nyertes a Prinzregenttheater Bochum előadása, a Die Schöne und das Biest (A szépség és a szörnyeteg) lett, Romy Schmidt rendezésében.  

A nachkritik.de szerkesztőségének indoklása a magyar darab jelölésével kapcsolatban:

Egy szociodráma (roma asszony el akarja kerülni kilakoltatását, majd meghal) fordul át szürreális horror-álom-sztorivá az új lakók beköltözésekor. A két rész között az évtized legjobb színházi pillanata: a kacatokkal teli lakás megfordul tengelye körül – színpad=mosógép – minden egymásra borul és elpusztul. Igazi bungee jumping a nézői léleknek: döbbenet és anarchikus mámor. Az előadás fölöslegessé teszi az összes formáról való diskurzust és mindent egyben kínál: együttérzést, könnyeket, radikális politikai tiltakozást, merő ostobaságot, örökkévalót és megfoghatatlant, félelmet, örömet, egy látszatéletet. Csodálatos!

latszat_2.JPGMonori Lili

A Mundruczó Kornél rendezte előadás írója Wéber Kata, díszlettervezője Ágh Márton, aki Domán Melindával együtt a jelmezeket is jegyzi, fénytervezője Éltető András, zeneszerzője Asher Goldschmidt. Az egyes szerepeket a Proton Színház virtuális társulatának tagjai Monori Lili, Láng Annamária és Rába Roland mellett Jéger Zsombor, az Örkény Színház társulatának tagja és Kozma Dáriusz játsszák.

A Látszatélet a Proton Színház működési struktúrájának megfelelően nemzetközi koprodukcióban készült, nyolc koprodukciós partnere a Bécsi Ünnepi Hetek, a Theater Oberhausen, a lille-i La Rose des Vents, a Théâtre de Strasbourg/Scène européenne, a Trafó Kortárs Művészetek Háza, a berlini HAU Hebbel am Ufer, a drezdai HELLERAU – European Center for the Arts és a Wiesbaden Biennale voltak, producere Büki Dóra, a Proton ügyvezetője.

A színdarab legközelebb a magyar koprodukciós partner, a Trafó Kortárs Művészetek Háza műsorán látható 2017. március 20-án, 21-én és 22-én.

(Forrás: Proton Színház)

süti beállítások módosítása