A nyolcadik BÁBU Fesztivál fókuszában a népmesék állnak

A Budapest Bábszínház hagyományosan márciusban megrendezendő BÁBU Fesztiválján ezúttal népmesék hőseivel találkozhat a közönség.

2016 októberében, a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében mutatta be a Budapest Bábszínház A csillagszemű juhász című produkciót, a premierhez kapcsolódóan pedig Csak tiszta forrásból címmel nyílt meg a magyar folklór ihlette előadások bábjait felvonultató tárlat. Ezt a témát folytatja a VIII. BÁBU Fesztivál, amelyre népmesei ihletésű produkciók érkeznek.

bab_csomo_eder_vera.JPGCsomótündér (fotó: Éder Vera)

A fesztivál célja indulása óta változatlan: kő- és független bábszínházak izgalmas, új utakat kereső bábelőadásait bemutatni a fővárosban, 2015 óta tematikus válogatással, 2016 óta színházi nevelési szakmai nappal kiegészítve. Idén március 20. és 24. között olyan produkciókat láthatnak az érdeklődők, amelyek egészen friss előadások, és jó részüket először láthatja a fővárosi közönség.

A Budapest Bábszínház egyben színház-pedagógiai műhely is. Az itt folyó Mozgató programba jelenleg az előadásokhoz kapcsolódó feldolgozó foglalkozások, pedagógusoknak szóló, a honlapról letölthető segédanyagok, valamint gyerekbábszakkör tartoznak; a programot a terület egyik ismert szakembere, Végvári Viktória színházpedagógus vezeti.

Ehhez a munkához kapcsolódóan, a teátrum a fesztivál nyitányaként tovább folytatja a magyarországi bábszínházakban folyó színházi nevelési munka feltérképezését, alkalmat adva a szakemberek tapasztalatcseréjére a bábszínházakban készült részvételi színházi előadások témájában. A prezentációk mellett a szakmai napra érkezők aktív részesei lehetnek a Budapest Bábszínház Csomótündér című előadásának.

bab_szer.JPGSzerencsés János, avagy az ördög három aranyhajszála

A határon inneni és túli magyar nyelvű bábszínházak ezúttal is megünneplik a március 21-i Bábszínházi világnapot. Ennek keretében a hagyományokhoz híven a Budapest Bábszínház művészei egyszeri és megismételhetetlen, váratlan produkciókra készülnek szokatlan helyszíneken.

A színház két játszóhelyén, a színházteremben és a Játszó-téren hat társulat hat előadása mutatkozik be. Az Égigérő mesefa első virága – Medve ének vogul mondát dolgoz fel, és a kecskeméti Ciróka Bábszínházból érkezik. A Toldi-történetet eredeti módon megközelítő A Hős Miklós a pécsi MárkusZínház előadása.

bab_egig.JPGÉgigérő mesefa első virága – Medve ének

A Budapest Bábszínház dramaturgja, Gimesi Dóra írta A mindentlátó királylányt, a darabot a zalaegerszegi Griff Bábszínház mutatta be a 2016/2017-es évad elején. Az égigérő fa a szombathelyi Mesebolt Bábszínház sokszorosan, rendezői, tervezői és színészi díjjal is elismert produkciója.

A csillagszemű juhász rendezője, Markó Róbert e. h. a Budapest Bábszínház után a debreceni Vojtina Bábszínházban dolgozott, ahol saját adaptációjában maga vitte színre a Szerencsés János, avagy az ördög három aranyhajszála című mesét. Fabók Mancsi Bábszínháza legújabb előadásával, A háromágú tölgyfa tündérével vesz részt a fesztiválon.

(Forrás: Budapest Bábszínház)

süti beállítások módosítása