Útkeresők – Kritikák a Cájstükkről

De mi kell a nézőnek? Egy dolog biztosnak tűnik, a k2 nem biztonságra játszik.

A 2010-ben kaposvári színműs hallgatókból verbuválódott és azóta a független színházi éra egyik fontos és sokszínű alakulatává vált társulat 2016. novemberében mutatta be az Átriumban Cájstükk című előadását. Amelyben arra ösztökél minket, mondjuk már el végre, milyen színházat szeretnénk látni tőlük. Csizner Ildikó 7óra7-en és Urbán Balázs szinhaz.neten megjelent kritikáját olvastuk össze.

Csizner Ildikó véleménye szerint a különböző színvonalú szövegek széttartását sem a rendezés, sem a színészi játék nem tudja ellensúlyozni. Az időgépes keretjáték számlájára írja a felvezetés mértéken túli elnyúlását, amely játék „nem egyszerűen elbizonyítja a nézőtéren ülőket, hanem a jelen-múlt-jövő közötti ugrálással meg is zavarja”. Ráadásul „a napi aktualitásokra reflektáló improvizációk sem ülnek”.

Cájstükk (fotók: Toldy Miklós / 7óra7)

Úgy találja, hogy az előadás akkor éled fel, amikor az előadás a nézői élethelyzeteket egymás mellett pergeti. „Az epikus elemekhez passzolnak a kevés mozgást, a nézőtéren ülővel folytonos szembenézést, erős színészi jelenlétet követelő jelenetek. A játszók ügyesen járnak át a színpadi szerep és a civilségük között. Bár a központi helyet a színházhoz való viszonyuk, a feladatuk megtalálásához kapcsolódó kételyek kapják, jól működik a színész–néző–kritikus egymást feltételező hármas egysége is”- írja kritikájában.

Szintén pozitívumként jegyzi meg, hogy az előadás – „ha nem is mélységében, de sajátos tálalásban” – szóba hoz mostanában megkerülhetetlen témákat, mint például a másság, a migráns-kérdés vagy a külföldi munkavállalás.

A színészi játékok kapcsán a szerző Borsányi Dániel A Dunánál című József Attila vers szabad asszociációjával való játékát emeli ki. Bíró Krisztina az Örkény Színház tagjaként csatlakozott a k2 csapatához. Csizner Ildikó véleménye szerint erős alakítása a legkevésbé sem társulatidegen, ami azt jelzi számára, hogy „az Örkény Színház és a k2 játékmódja nincs is oly távol egymástól”.

Horváth Szabolcs és Gyöngy Zsuzsi

Úgy véli, a k2 Színház még a keresés stádiumánál tart: „még keresi a közönségét, még tanulnia kell a mindenki számára tiszta színpadi fogalmazást”.

Urbán Balázs kritikája elején elismerően ír a társulat legkevésbé sem biztonsági „műsorpolitikájáról”. Meglátása szerint többféle színházi formát kipróbáltak, és „nem egy olyan bemutatót is tartottak, amelynek sikerére más alkotók (társulatok) életművet építenének. A k2 viszont talán nem is hozott létre két olyan előadást, amely erősen hasonlított volna egymásra; a társulat különböző aspektusokból beszél a bennünket körülvevő valóságról”.

Noha az előadás hagyott a szerzőben némi hiányérzetet, az alapötletét: a valósághoz való viszonyra való folyamatos és többszörös rákérdezést, a történetek egymásra és önmagukra való szinte állandó reflexióját kiváló ötletnek tartja.

Urbán Balázs szintén megemlíti az aktuális társadalmi kérdések játékba hozását, jelezve, hogy mindez  az előadásban nem is egyoldalúan történik: „meleg szélsőjobbos érzelmi válsága éppúgy lepereg előttünk, mint a nyilazási szenvedélye miatt elvbarátai megvetését kivívó liberális újságíró kálváriája”.

A véleménye szerint is váltakozó minőségű, „a kézenfekvő közhelyeket gyakorta közhelyesen felhasználó” szövegek kevésbé fontosak számára, „mint azok egymáshoz való viszonya, interferenciája. Az, ahogy a párhuzamosságokból, ellentétekből, egymásba kapcsolódó utalásokból felépülnek”. Érzi ebben mind a tudatosságot, mind az alkotóerőt, ám úgy gondolja, az eredmény mégsem elég átütő, „mert a szövegek megjelenítésének színpadi formája nemigen van kitalálva”.

Az előadás ülőszínházi alapformáját ugyanis szegényesnek és ötlettelennek tartja, ami véleménye szerint „kicsit sem segíti a befogadói figyelem intenzitásának fenntartását”. Hiányolja a váratlan ötleteket, gesztusokat, bármit, ami valamilyen módon dinamizálhatná az előadást. Ezek hiányában, úgy véli, a Cájstükk a korrekt színészi játékok ellenére is „vérszegény” marad. A cikk szerzője a színészi játékok közül Bíró Kriszta „erős és súlyos pillanatait” és Piti Emőke „új színeit” említi.

Piti Emőke

Urbán Balázs véleménye szerint a Benkó Bence – Fábián Péter alkotópáros munkái közül azok a legerősebbek (Züfec, Röpülj lelkem!), ahol nem kellett színpadi formát kitalálni az előadáshoz, mert az erős szövegek maguk „generálták” azt. „A Cájtstükk mint szöveg viszont a legkevésbé sem határozza meg a formát és a játékstílust; hatásos színpadi megjelenítésének kulcsa viszont valószínűleg annak megtalálása volna” – zárja gondolatmenetét.

További kritikák az előadásról

Népszava - Bóta Gábor: Színház a színházban

Némiképp összerázzák mindezt, de nem annyira, hogy lineáris történet kerekedjen ki belőle, megmarad kuszának, szerteágazónak, ami olykor izgalmassá teszi, máskor unalmassá, hullámzik a színvonal is, de közben az egészben jókora szerethető nekifeszülés, akarat, világmegváltó szándék, helynek keresése és követelése a deszkákon van. Olvasson tovább >>>

Prae.hu - Kiss Annamária: Jó úton a csúcstámadáshoz

A mögöttes tartalom mindenképp dicsérendő, de a kivitelezés még nem elég kiforrott, a nézők bevonása nem hoz katarzist, sem pedig megoldást – fel van dobva a labda, de egyelőre nincs, aki elkapja.          Olvasson tovább >>>

Revizor – Csáki Judit és Jászay Tamás: Közel s távol

A két alkotó által rendezett előadásra a két kritikus, akik Csáky Tamásként egybegyúrva, „személyesen” is megjelennek a produkcióban, négykezes kritikával reagáltak. Írásuk itt olvasható.