Balázs Zoltán kisopera-rendezése Genfben vendégeskedik

Pénteken mutatják Genfben Sáry László Remek hang a futkosásban című kisoperáját Balázs Zoltán, a Maladype Színház vezetőjének rendezésében.

Az előadásban Borbély László (zongora), Petrovics Anna, Rákóczy Anna (fuvola), Rozmán Lajos (klarinét), Duffek Ildikó, Huszárik Kata, Kéringer László és Szilágyi Ágota (ének) lép színpadra a genfi Théatre Saint-Gervais-ben. Az előadás zenei vezetője Rozmán Lajos.

remek_hang.jpg                          Remek hang a futkosásában

Az előadás alapja Weöres Sándor Téma és variációk című verse, amely egyetlen versszak tizenkétféle játékos szövegváltozata, így az operának nincs cselekménye.

Sáry László - saját műfaji meghatározása szerint – „félig komoly operája” végtelenül variálható zenei kombinációs játéksorozat. A szokatlan hangzás alapját a klasszikus hangszerek - zongora, fuvola, klarinét - mellett a speciális ütős hangszerek - kövek, tikfák - adják.

remek-hang-.jpg

A Maladype Színház és a Qaartsiluni Ensemble művészei a közönség kreatív együttgondolkodására alapozva, a nézőket partnerként bevonva építik fel esténként az összművészeti eseményt: a költő, a zeneszerző és a rendező által kijelölt „játéktéren” belül szabad utat engednek az improvizációnak is, így a közönség nem láthat két egyforma előadást.

Sáry László Remek hang a futkosásban című művét Balázs Zoltán a 2015. évi Nemzetközi Bartók Szemináriumon és Fesztiválon a Maladype Színház és a Qaartsiluni Ensemble koprodukciójában vitte színre, a bemutatót országos fesztiválturné követte. Az előadás 2016. szeptember 8-án a bécsi Musiktheatertage Wien fesztiválon vendégszerepelt. A darab 2016-ben elnyerte az év komolyzenei művéért odaítélt Artisjus-díjat.

(Forrás: MTI)

süti beállítások módosítása