Én nem játszottam el soha a rendezőt vagy a direktort - Szinetár Miklós 85 éves

Ma ünnepli nyolcvanötödik születésnapját a jelenleg is aktív, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló művész.

Szinetár Miklós színházi-, opera-, tévé- és filmrendezőként is maradandót alkotott, miként forgatókönyvíróként is számottevő életművet hozott létre. Kálmán Imre Csárdáskirálynőjét huszonkét évesen rendezte meg először, zajos sikerrel, 1967-es Strauss: Denevér-rendezését most is játsszák; Brecht: Koldusoperája, Puccini: Turandotja vagy  Kodály: Háry Jánosa is emlékezetes rendezői munkái. Tévéfilm-sorozatai közül a legismertebb a Rózsa Sándor és a Liszt Ferenc, de sokan emlékezhetnek még a Zenés Tv Színház majd tíz éven át tartó sorozatára is. Szinetár az egyetlen hazai rendező, aki tizenkét operafilmet rendezett, köztük az első magyar alkotást, az 1963-ból való Éjszakai repülést. 

szinetar.jpg                          Szinetár Miklós (fotó: Éder Vera)

Szinetár Miklós intézmény vezetőként és pedagógusként is nyomot hagyott a hazai kultúrtörténetben. 1953. és 1960. között a Budapesti Operettszínház rendezője, majd főrendezője volt. 1953-tól 2004-ig, ötvenegy éven keresztül tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, 1962–1990 között a Magyar Televízió főrendezője, művészeti vezetője és igazgatója, végül elnökhelyettese volt.

Szinetár Miklós nem a nyugdíjasok csendes életét éli, folyamatosan dolgozik. Jelenleg ifj. Johann Strauss A cigánybáró című nagyoperettjét rendezi a Magyar Állami Operaházban, amit március 24-én mutatnak be az Erkel Színházban.

Egy korábbi interjúban arról kérdezték, mi lehetett az oka, ami miatt a legkülönbözőbb munkatársai is szerettek vele dolgozni. „Én nem játszottam el soha a rendezőt vagy a direktort – azt hiszem, az volt az egyik nagy titkom, hogy mindig tisztában voltam azzal, hogy ezeket a funkciókat csak mérsékelten szabad komolyan venni”.

Boldog születésnapot!

süti beállítások módosítása