Igazi dolgokat kell csinálni és bele kell dögleni ebbe a szakmába

Orosz Ákos, a Vígszínház művésze szerepekről, energiákról, kétségeiről és a nagyszínpadi játék sajátos kihívásairól is beszélt.

A Szentivánéji álom Demetriusának szerepére készülő Orosz Ákos először arról beszél  a Marie Claire magazinnak, hogy a rendező Kovács D. Dániel - akinek Shakespeare műve az első nagyszínpadi rendezése a Vígszínházban - nagyon felkészülten érkezett az olvasópróbára. Izgalmas teret találtak ki Horváth Jennyvel, az előadás díszlet- és jelmeztervezőjével, és egy egészen újszerű koncepcióval fognak találkozni a nézők. „Ha egy rendezőből sugárzik a kreativitás, az átragad a színészeire is. Én bízom benne, hogy az előadás is olyan intenzív és izgalmas lesz, mint amilyen ez a csapat és a próbafolyamat!" – mondja a Vígszínház közelgő bemutatójával kapcsolatban.

Orosz Ákos a Maladype Színházból szerződött a Vígbe, ahol korábban kis terekben játszott. Arra a kérdésre, hogy megtanult-e már a nagyszínpadi létezés fortélyait, elmondja, hogy a Bűn és bűnhődés jó tapasztalatszerzés volt számára. A szerep folyamatos fejlődésre készteti, előadásról előadásra próbál új színeket hozni, és lágyabb tónusait helyezni előtérbe Raszkolnyikov karakterének ábrázolásához. Régebben úgy gondolta, hogy a nagyszínpadon mindig mindent nagy erővel kell kifejezni, hogy a nézőtér minden pontján érvényesüljön. „Ebben van igazság, hiszen a belső intenzitást, az erős szándékot meg kell tartani, de most már érzem, hogy többször kell használnom a lágyabb, törékenyebb regisztereimet is” – hozzáteszi, hogy Eszenyi Enikővel és Hegedűs D. Gézával együtt dolgozva sokat tanult a nagyszínpadi jelenlétről, de úgy érzi, még fejlődnie kell.

A Szentivánéji álom próbafolyamatával kapcsolatban fontosnak tartja elmondani, ezúttal arra törekszik, hogy máshogy artikulálja energiáit, és igyekszik egy lágyabb, érzelmesebb vonalat megmutatni színészi eszköztárából. “Nem azt mondom, hogy nem maximális erőbedobással próbálok, de egészen máshogy, mint eddig. Egy nyugodtabb karaktert hozok majd, mint amit megszokhattak tőlem a nézők”. Ezt egy szakmai érési folyamat következő állomásának is tekinti.

A Haramiák előadásában (fotó: Dömölky Dániel)

Orosz Ákos elmeséli, hogy a legutóbbi Haramiák előadáson - Kovács D. Dániel rendező engedélyével - kipróbált új dolgokat: néhány mondatot halkabban mondott és áthelyezett néhány hangsúlyt, néhol kicsit higgadtabban. A rendező szerint 15 százalékkal intelligensebbé vált így Franz Moor karaktere. “Ezt a vonalat képviselem a Szentivánéji álomban is. Persze, azt a „csikóságot" és vérbőséget, amit a karakterem, Demetrius megkíván, hozni fogom, csak megpróbálok magamnak is új feladatokat adni” – megjegyzi, hogy szeretné szerethetővé tenni ezt a figurát.

Színészi pályájához kapcsolódóan arról beszél, hogy a korral és társulatváltással együtt jött egyfajta nyugalom, másrészt egyre több kérdés is felmerül benne: „Jó-e, amit csinálok? Meg tudok-e újulni? Meg tudom-e a lepni a nézőket, a kollégákat és önmagamat?”. Nem érzi még magát kiforrott színésznek, de úgy gondolja, hogy harmincegy évesen, nyolc éve a pályán már nem takaródzhat azzal, hogy fiatal pályakezdő. Célként fogalmazza meg, hogy mind az életben, mind a színpadon felelősségteljesebben akar létezni. Régebben könnyebben, pusztán dühből vállalt konfliktusokat, de változott a világlátása, az emberekhez való hozzáállása. Így ma már inkább életviteli kérdés, hogy ki mer-e állni magáért és a gondolataiért. „Alapvetően jól érzem magam, a hitem pedig nem változott. Igazi dolgokat kell csinálni és bele kell dögleni ebbe a szakmába. Bár valahol ott motoszkál bennem egy nyárspolgár, akinek néha jó lenne a nyugalom. De valószínűleg nem az az én utam”- vallja a Vígszínház Junior Prima-díjas színművésze.

Stohl Andrással a Bűn és bűnhődésben (fotó: Dömölky Dániel)

Persze vannak olyan színházi esték, amikor a belefektetett energiát sokszorosan kapja vissza a színész – azaz megéri „beledögleni” a szerepbe – veti fel az interjú készítője. Erre azt mondja Orosz Ákos, hogy ez csak nagyon ritkán sikerül, inkább pillanatokra, percekre, egy-egy monológ erejéig – ami a nézőtéren talán nem is érzékelhető: ”Sokszor csak egy hajszál hiányzik, hogy összecsússzon tér és idő, múlt és jelen, a szerep és én. Amikor viszont megtörténik, megnyílik egy új dimenzió. Ezért érdemes színésznek lenni”.

A teljes interjú itt található.