Anders Thomas Jensen mára kultikussá vált filmjének adaptációja először látható magyar színpadon, Paczolay Béla rendezésében.
„Ivan, az istenfélő vidéki lelkész parókiájára háromhavi közmunkára érkezik a neonáci Adam. Ivan kérésére az első napon célt tűz ki magának: almás pitét fog sütni. Ehhez azonban a kertben álló almafát is gondoznia kell, amit varjak, férgek és végül villám is sújt, ráadásul a konyhai sütő is kigyullad. A sátán mindent megtesz, hogy akadályozza a munkát – értelmezi a helyzetet a lelkész, s azzal próbál lelket önteni pártfogoltjába, hogy majd Isten segedelmével úrrá lesznek a nehézségeken.
Az előadás plakátjának egy részlete (Forrás: Pécsi Nemzeti Színház)
Ám Ivan mind gyanúsabb töretlen optimizmusa egyre kevésbé látszik igazolódni, s átnevelő módszere a gondjára bízott többi tévelygő állapotán sem sokat javít: a kleptomán alkoholista Gunnar változatlanul lopkod és iszik, Khalid, a pakisztáni bevándorló éjszakánként továbbra is benzinkutakat rabol, hogy megbüntesse a hazáját kizsákmányoló multikat, az alkoholista Sarah pedig épp gyermeket vár” – olvasható az előadás szinopszisa.
A mind inkább elszabaduló irracionalitás lassanként átértelmezi a valóságot és annak határait, a jellegzetes skandináv humor groteszk világába kalauzolva a nézőt. Az előadás alapjául szolgáló filmet 2006-ban mutatták be. Anders Thomas Jensen művét a dán filmakadémia 2006-ban Robert-díjjal tüntette ki, Brüsszelben megkapta a legjobb filmnek és a legjobb forgatókönyvnek járó elismerést.
Az „Ádám almái” a pszichiátriai segítés metaforáit bontja ki. Adam a konfrontatív módszerű pszichiáter-karakter, igyekszik beleverni Ivanba, a fejébe a szó szoros értelmében a tényekkel, a valósággal való szembenézés traumatikus élményét. Mert Ivan a pap,a többiek és a mi életünk története is sok-sok traumát hordoz. Hogyan oldhatók föl a traumatikus élmények: az elfojtás erősítésével, vagy a katartikus szembenézéssel? Mit kezdhetünk az ebből fakadó agresszióval, hogyan teremthető meg a terápiás közösség megváltó élménye - ezeket a kérdéseket tartom a legizgalmasabbnak a filmben és kíváncsian várom, mit ad ebből vissza az előadás”- írja Dr. Stark András pszichiáter a színlapon.
Anders Thomas Jensen filmforgatókönyve alapján a színpadi változatot Kovács Krisztina készítette. Ivan szerepét Cserna Antal, Adam szerepét Rázga Miklós alakítja, mellettük a – főbb szerepekben - Kulcsár Viktóriát, Köles Ferencet és Urbán Tibort láthatják a nézők.
A bemutatóra február 18-án kerül sor a Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínházában. Ezt követően február 19-én, 23-án és 28-án lesz látható.
(Forrás: Pécsi Nemzeti Színház)