Sok volt bennem a büszkeség és az önfejűség

Mészáros Piroska mesél pályakezdéséről, a Nemzeti Színház utáni csendről, legújabb bemutatóiról és arról, hogy kell egy csapat.

Mészáros Piroska először arról beszél a Magyar Narancsnak adott interjúban, hogy az utolsó pillanatban került az Orlandóba, Soós Attila mozgásnyelvre komponált fizikai színházába. Ezt megelőzően, közel két éve nem volt új bemutatója, így mindenképpen szerette volna elvállalni. Nagyon jó csapat jött össze: Petrik Andreával, Egyed Beával és Sztarenki Dórával dolgozik együtt az előadásban.

Alföldi Róbert és Mészáros Piroska a Vaknyugat előadásában (fotó © Mészáros Csaba / Kultúrbrigád)

Az Orlando egy olyan férfiról szól, aki egy feleségét ért tragédia után nőként próbál új életet kezdeni. Arra a felvetésre, hogy minden nőben ott a férfi, és minden férfiben ott a nő, Mészáros Piroska azt válaszolja, hogy szerinte ebből a belső kettősségből fakadnak a mindennapi konfliktusaink, a színház pedig ezekre épül. Mikor arról van szó, hogy nők férfiakat játszanak, mindig Kim Basinger jut eszébe a Kilenc és fél hétből: „megérkezik egy bárba álbajuszban és öltönyben, aztán rágyújtanak egy szivarra a férfival. A nő férfiként is érzéki lesz, és ettől hirtelen mind a két nemnek egyszerre lesz izgató – és zavarba ejtő”.

Mészáros Piroska a Színház- és Filmművészeti Egyetem elvégzése után, 2008-ban a Nemzeti Színházhoz szerződött. Pályakezdő éveire visszatekintve arról beszél, hogy nagy fegyelemre tanít bármilyen kőszínházban kezdeni a pályát, ő pedig mindig utálta a fegyelmet. De persze a szakmának is megvannak a saját szabályai, például időben kell érkezni a próbára, meg kell tanulni egy előadást végigcsinálni. „Fontos a szakmai felelősség, és ma már nagy kincsnek látom, hogy erre a Nemzeti felkészített. Tele volt a társulat jó színészekkel, lépést kellett tartani velük. Alföldi összehívta a fiatalokat, akiket leszerződtetett, és mondta, hogy ő olyanokat akar, akik harapnak” – idézi fel ezt az időszakot.

                        Mészáros Piroska (fotó © Puska Judit / Kultúrbrigád)

Visszagondolva úgy érzi, hogy nagyon tetszett ez az indítás, de nem volt könnyű. Akkori önmagáról úgy vélekedik, hogy sok volt benne a büszkeség és önfejűség. Az Alföldi Róbertet váltó Vidnyánszky Attila nem hosszabbította meg szerződését: „Durva érzés volt, amikor azt mondta, hogy nem fogjuk tudni folytatni a munkát, nem tud nekem szerepeket adni. Ennek ellenére sokat hozzátett a személyiségemhez, hogy teljesen más közegbe kerültem. Sok új emberrel ismerkedtem meg."

A Nemzeti Színház utáni időszakról azt meséli el, hogy a távozását követő évben sok feladata volt: játszott a Krétakörrel, a Katonában, Budaörsön, a Jurányiban, nyáron pedig végig a Fapad című sorozatban is forgatott. Utána viszont nem kapott szerepeket. Tavaly például kocsmatúrákat meg városnézéseket vezetett külföldieknek, és egy rövidfilmfesztiválon dolgozott Szófiában a European Voluntary Service egyik programjában. „Szeretnék egy alkotói közösséghez tartozni. A Nemzeti után nagyon élveztem a szabadságot. Most megint azt érzem, hogy valami lezárul, és szívesen mennék társulathoz” - fogalmazza meg gondolatait.

Kulka János és Mészáros Piroska a Lear király előadásában (fotó: Puskel Zsolt / Port.hu)

Megemlíti, hogy rengeteg bemutatóra járt, és elmondta az alkotóknak, hogy szeretne dolgozni. Tavaly márciusban Ördög Tamás hívta egy workshopra a Tünet Együttessel készülő darabjához, de végül abba nem került bele. Helyette a Dollár Papa Gyermekei Társulat Csehov című előadásában Irina/Nyina szerepét kapta meg.

A független produkcióval kapcsolatban Mészáros Piroska felidézi, hogy az Andrei Serban rendezte Három nővérben Natasát játszotta a Nemzetiben. Ekkor Serbannal napokig elemezték, hogy melyik szereplővel mi történik. Az Ördög Tamás rendezte előadás viszont nem a megszokott csehovi gondolatok mentén halad, mert néha egy-egy ismert konfliktushelyzet kitörésekor egy másik darab problematikájába lépnek át: „Olyan az előadás, mint egy útépítő játék: felmerül egy kérdés, és egyszer csak letesznek egy balkanyart, és teljesen más úton megy tovább a történet. Aztán egy jobbkanyar”.

Téby Zita, Járai Máté, Tóth Eszter és Mészáros Piroska a Fapadban

Mészáros Piroska szerint a jelenlegi kiszámíthatatlan, túlpolitizált színházi viszonyok között saját nemzedékének sincs könnyű dolga: a kőszínházakban sem könnyű a helyzet, egyre több a színész és nincs elég munkahely. Úgy véli, hogy ezért is alakul olyan sok független társulat a most végzett fiatalokból, akik ismerik egymást, közös történeteik és céljaik vannak. Arra neki sincs válasza, hogy milyen fordulat kellene ahhoz, hogy a különböző politikai, gondolati beállítottságú társulatok lehetőségei egyensúlyba kerüljenek. „A színházban létfontosságú, hogy az alkotók szabadon beszélhessenek a különböző erkölcsi, érzelmi, gondolati, világnézeti dolgokról és formailag is képesek legyenek a jelenre reflektálni”- fogalmaz a színházi alkotómunka egyik legfontosabb feltételéről szólva.

A fiatal színésznő több nyelven beszél, két tannyelvű gimnáziumba járt és németül érettségizett. Szereti a külföldieket, az idegen kultúrákat. De az még nem fordult meg a fejében, hogy külföldön folytassa karrierjét: „Hiszek abban, hogy a színészet önkifejezés, és félek, hogy hosszú távon nem tudnék olyan felszabadultan játszani idegen nyelven, mint magyarul. De persze nagy kihívás lenne, egy-egy munkára szívesen kimennék”.

Szilágyi Csenge és Mészáros Piroska A tanítónőben (fotó: Puskel Zsolt / Port.hu)

Az is szóba kerül, hogy szerepeiben is foglalkoztatják a kommunikációs és érzelmi nehézségek. A mai világban az emberek hajlamosak elbagatellizálni annak a fontosságát, hogyan kell kifejezni a gondolatainkat és az érzelmeinket egymás felé. „Sok színdarab mutatja be azt a lavinát, amit egy-egy ilyen helyzet elindít. Megfeledkezünk arról, hogy amit mondunk, vagy nem mondunk, annak sokdimenziós hatása van a másik emberre. Ez a szemtől szembe történő akció-reakció érdekel a színházban is” - mondja zárszóként.

A Magyar Narancsban megjelent interjú teljes terjedelemben itt olvasható.