Zsótér Sándort a Nemzeti Magazin kérdezte rendezésről, színészetről, Törőcsik Mariról és legújabb munkájáról, a Hippolütoszról.
Zsótér Sándor dramaturgból lett rendező; alkotótársa, Gaál Erzsébet terelte a rendezés felé. Az interjúban elmondja, nem is tud úgy tekinteni magára mint rendezőre, még ha élete nagy részét ekként tölti is. „Ebben tudok a legszabadabban, a legtöbbet adni. Nincs más, ami ezt az érzést kiváltaná. Azt hiszem, ez egy program bennem. Mint egy állat, nekifogok újra meg újra. Amikor nem megy, vagy valami nem jól sül el, kétségbeesem, aztán újra föl kell kerülni az óriáskerék tetejére” – vallja.
„Nincsenek mestereim. (…) Mindig azok hatnak rám, akikkel éppen dolgozom” – válaszolja arra a kérdésre, hogy kik határozták meg színházi gondolkodásmódját. Megemlíti ugyanakkor, hogy Molnár Gál Pétertől, a Népszabadság néhai kritikusától sokat tanult, és kamasz éveiben nagy hatással voltak rá Ács János, Ascher Tamás és Gaál Erzsébet rendezései.
Trill Zsolt és Zsótér Sándor a Brand próbáján (fotók: Eöri Szabó Zsolt)
Sikerről és kudarcról is őszintén vall az interjúban. „A sikerélmény elmúlik. A kudarc tönkretesz” – mondja. Ugyanakkor a közönséget nem lehet hibáztatni: ha egy előadás nem nyeri el a tetszését, az a rendező felelőssége. A színészekkel való munka kapcsán arról beszél, mostanában arra kíváncsi, „hogy a színész meg tudja-e csinálni, amit gondolok. Közben szeretném, hogy ő is gondoljon valamit. Figyelem, amit csinál, ha figyelmet kap, ő is többet ad magából. Az a kérdés, vérét adja-e az előadásért vagy se”. Majd hozzáteszi: „Nem hiszek a rendezői varázsban, a manipulálásban”.
2015-ben és 2016-ban is együtt dolgozott a Nemzeti Színházban Törőcsik Marival és Trill Zsolttal. Mind a Brand, mind a Galilei élete elnyerte a színikritikusoktól a legjobb rendezés díját. Törőcsik Mariról azt mondja, elkápráztatja az általa felhalmozott tudás. „Látod, hogy utolérhetetlen. Jobb, ha csöndben maradsz, figyelsz, másodszorra már ki mered nyitni a szádat, harmadszorra már elfogad partnernek.” Trill Zsoltot illetően fogékonyságát emeli ki: „Azon néhány férfiszínész közé tartozik, akik nem mérlegelnek, hanem belevágnak. Olyan ő, mint egy olyan tészta, ami még nem kész ugyan, de nem kell külön pepecselni liszttel meg tojással” – fogalmaz a két előadás címszereplőjével kapcsolatban.
Trill Zsolt és Törőcsik Mari a Galilei élete előadásában
Zsótér Sándor maga is dolgozik színészként. Főszerepet játszik Mundruczó Kornél Szégyen című előadásában, de a nagyközönség leginkább filmekből ismerheti: a szintén Mundruczó rendezte Fehér istenben és az Oscar-díjas Saul fiában is fontos mellékszerepben látható. A színészetről azt vallja, nincs hozzá technikája: „A forgatásokon megmondja a rendező, hogy mit kell csinálnom, aztán vagy tudom, vagy nem”. Hozzáteszi, színészként is van benne megfelelési vágy, és ez mint rendezőt is jellemzi. „Szégyenszemre van olyan, hogy az ember szeretné, hogy tessen. Elsősorban azoknak akarok megfelelni, akik az előadásaimat nézik. Paradox dolog, hogy egyrészt szeretném, hogy tessen, amit csinálok, másrészt az agyam tudja, hogy nem fog tetszeni, mégsem tudom másképp csinálni” – mondja.
„Régebben ösztönből, ma már a színészek miatt” választ darabot Zsótér Sándor, hiszen, mint mondja, „hiába érdekel valami, ha nincs rá színész”. Következő rendezése a Nemzetiben Euripidész Hippolütosza lesz, amelyet úgy választott, hogy Vidnyánszky Attila görög klasszikus elkészítését javasolta neki. „Az emberről valószínűleg minden tudás megtalálható az antik görög drámákban” – teszi hozzá.
Zsótér Sándor
Zsótér Sándor nemcsak rendező, de tanár is: húsz éve színészmesterséget tanít a Színművészetin. „A tanítást pont úgy csinálom, mint a rendezést. Nem feltétlenül megfogható dolgokat tudok tanítani, hanem gondolkodásmódot, etikát a színházzal kapcsolatban. Egy nagyon fogékony, ám félős nemzedéket tanítok arra, hogy merje elképzelni: amit nem ismer, az is létezik” – foglalja össze tanári hitvallását.
A Nemzeti Magazinban megjelent interjú teljes terjedelmében itt olvasható.