Merülés az elme és az ösztönök mélyére

A Tünet Együttes a MU Színházban jelentkezik Loop – merülés két levegővel című új, kettős szólóprodukciójával.

Az este első, Lomtalanítás címet viselő részében Furulyás Dóra 33 évesen vállalja, hogy leltárba rendezi „fölösleges cuccait”, kiselejtezi apró napi rutinjait, jelentéktelen szorongásait. Ehhez Szabó Réka, a Tünet Együttes művészeti vezetője Dóra testére-lelkére szabja saját személyes, drámai, groteszk humorral átitatott szólóját, melyet 2004-ben mutatott be. A színpadon megjelenő nőalak magányos léleklomtalanítása monumentális gyónássá alakul: az erőteljes, igazi fizikai kihívást jelentő mozgásanyag mellé végeérhetetlen szófolyam társul, egészen a kifulladásig. „A magyar kortárs táncszínház első szinglibalettje” – írta a produkcióról Kutszegi Csaba, aki Bridget Jones sokakat érintő küzdelmeit ismerte fel a tánc nyelvére lefordítva.

szasz_daniel_2.jpgSzász Dániel (forrás: Tünet Együttes)

A „double bill” második részében Szász Dániel szervez expedíciót az ösztönök világába. A táncművész a tavalyi évad indulásakor - nem sokkal a 40. születésnapja után - lesérült, elszakadt a térdszalagja. Pályafutása során ez volt az első olyan sérülése, ami miatt tartósan abba kellett hagynia a táncot. A kényszerpihenő hosszan tartó traumává, módosult tudatállapottá vált. Dániel érdeklődése ezért a nem olyan szép és nem olyan kényelmes, de nagyon is emberi érzések felé fordult. Kérdése az, hogy van-e erő az ösztönvilág megélésében, vagy mindig és minden helyzetben a civilizált viselkedésre kell törekedni?

Az előadás március 3-án este 8-kor kerül bemutatásra a MU Színházban, majd március 4-én és 23-án is megtekinthető.

 

(Forrás: Tünet Együttes)

süti beállítások módosítása