Patkós Márton: „József olyan figura, akit én is bedobnék a kútba”

Tavaly végzett színművész szakon, ettől az évadtól az Örkény társulatát erősíti, legutóbb címszerepet kapott a József és testvéreiben. Interjú.

Patkós Márton még csak néhány hónapja tagja az Örkény Színház társulatának, máris fontos szerepet kapott: az Ascher Tamás és Gáspár Ildikó rendezte, Thomas Mann nagyregényéből készült József és testvéreiben játssza a fiatal Józsefet. Az interjúban elmondja, hogyan és miért választotta a pályát, milyen típusú színésznek tartja magát, hogyan került Budapestről Szombathelyre, és hogy mi a közös benne és Fekete Ernőben, akivel Alföldi Róbert II. Edwardjában szerepel együtt.

József és testvérei, középen Patkós Márton (fotó: Horváth Judit)

Nánay István azt írja rólad a József és testvérei kritikájában: „Patkós Márton megnyerő, meggyőző, energikus és invenciózus alakítást nyújt”. A többi kritika is mind kiemeli József-alakításodat. Te érzékelsz abből valamit, hogy felfigyeltek rád, sikered van?

Nem igazán. Látok egy-két kritikát, de az életem nem változott. Sokat dolgoztunk a József és testvérein, a munkának most megvan a gyümölcse, és ez persze öröm. De soha nem lehetek elégedett, nem fürödhetek a sikerben, minden este játszani kell valami másik szerepet.

A próbák alatt többször hallottam színészkollégáidtól, hogy szépen próbálsz. Ez mit jelent a gyakorlatban?

A szöveg mennyisége és nehézsége miatt; összetett mondatok, nehéz, biblikus anyag, nekem azzal telt minden napom, hogy megtanuljam a szöveget. Minden próbafolyamatban vannak félelmek, egyéniek is, közösek is, én csak figyeltem Ascher Tamásra és Gáspár Ildire, nem kérdeztem sokat, csak a lényegre koncentráltam. Nem szeretek filozofálni, nem is tudok, nekem el kell mondani, hogy mi van, azt megpróbálom lefordítani magamra, belerakni a szerepbe. Tudtam, hogy figyelnem kell a nálam tapasztaltabb emberekre, aztán megfejteni.

Sokszor hangsúlyozod, hogy nem vagy intellektuális színész.

Mert nem is. Sose akartam színész lenni, érettségikor jött, hogy ezt megpróbálom, kiderült, hogy működik az idegrendszerem a színpadon, van valami érdekes a személyiségemben. Ahhoz kellett az öt év a Színművészetin, hogy rájöjjek, a színházat tudatosan kell csinálni. Az Egyetem ingyenes személyiségfejlesztő tréning, olyan emberekkel, akik minden pszichológusnál okosabbak, mert egész életükben drámákkal foglalkoznak, amikben minden benne van az emberi létezésről. Az emberek nagy része nem mer megmutatkozni, én meg milyen beteges vagyok, hogy állandóan mutogatom magam, négyszáz ember előtt? Ez a bennem levő magamutogatás, ha úgy tetszik nárcizmus, amit már elfogadtam, kell a színészethez, ezért tudok kimenni minden este a színpadra.

Patkós Márton a József és testvéreiben (fotó: Horváth Judit)

Gyerekkorodban is szereplős voltál?

Igen, de mégsem jutott eszembe, hogy színész legyek. Szombathelyre jártam gimnáziumba, a franciatanárom mondta, hogy jól állna, ha tesitanár lennék. Elképzeltem, hogy én tesitanár vagyok, de nem akartam iskolában tanítani, úgy éreztem, ez nem nekem való. Sok idő kellett egyébként, mire rájöttem, hogy a színészet ugyanolyan munka, mint például a tanár vagy az orvos. A tanáraim az egyetemen, Bagossy László, Pelsőczy Réka, Rába Roland mindig ezt mondták, most jövök rá, hogy minden szavuk igaz volt. Én ezt az egészet akkor még bulinak fogtam fel, idő kellett, mire rájöttem, hogy ez munkahely, még akkor is, ha szeretem a munkám, vannak szabályok. Ez tudom, hogy egyértelmű és egyszerű, de nekem nem volt az.

Takács Nóra Diána azt mondta rólad, hogy óvodás módon ökörködsz a barátaiddal, a próbákon mégis meglepő módon koncentrálsz. Mi ez az állandó hülyéskedés nálad?

Aki hülyéskedik, az nem biztos, hogy vidám. Emögött szorongás van. Sokszor mondják, hogy rosszkedélyű arcom van. Azért örülök, hogy sokszor játszom negatív, szorongó figurákat, mert közel állnak hozzám. József olyan figura, akit én is bedobnék a kútba, irritálna, hogy neki minden sikerül, nagyképű alak, Simon az Apátlanokban felsőbbrendűnek érzi magát, konkrétan bunkó, Laertést a Hamletben szerintem nem játszom elég jól, de ő se jó arc, a Macbethről ne is beszéljünk. Mind negatívak és kompenzálnak. Persze ezek az értelmezések így túl egyszerűek, a színpadon árnyaltabb a helyzet.

Akkor te a szomorú bohóc, Pierrot figurája vagy?

Igen. Ott van például Jim Carrey, depressziós ember, miközben állandóan pofákat vág. Nem bántok senkit, csak rágódós vagyok, sokat tépelődök, állandóan kérdéseim vannak a világról, önmagamról, helyzetekről.

Csuja Imre, Patkós Márton és Kókai Tünde a Hamletben (fotó: Gordon Eszter)

Említetted, hogy megfelelő az idegrendszered a színpadhoz. Milyen idegrendszerre van szüksége egy színésznek?

Nem is tudom… erre lehet ám, hogy én nem tudok válaszolni… Azt tudom, hogy a színház zárt közeg. A nem színházi embereknek sokszor olyan furák vagyunk, de nem csak a színészek, te is, meg a díszítők is, mert túl nagy intenzitással létezünk. Hirtelen ijesztő tud lenni, hogy mutogatunk meg kiabálunk. Mi meg nap, mint nap ilyen emberekkel vagyunk együtt, megszoktuk már. Gyöngyösi Zolóval jöttünk egyszer haza a POSZTról a vonaton, és beszélgettünk, de ordibálásnak tűnt. Ő azt mondta, hogy azért vagyunk ilyen hangosak, mert színészek vagyunk, megszoktunk egy hangerőt, be kell beszélnünk a teret. Ez a valóságban idegesítő, ijesztő.

A III. Richárd csapata, akik nagyon fontosak az életemben, még egyetemi barátság. ifj. Vidnyánszky Attilával csináltuk meg az Athéni Timont, aminek a főszereplője Hegedűs D. Géza volt, mi pedig aládolgoztunk, imádtuk. Itt kötöttünk barátságot, megéltünk együtt sok mindent, na, mi pl. durván hangosak tudunk lenni. És ugyanilyen fontos nekem Olasz Renátó csapata, akikkel szintén még az Egyetemen dolgoztam. Nincs az az intenzitás, amit ne engednénk meg magunknak azzal a brigáddal is. Ezzel szerintem nincs gond, csak meg kell tanulni majd disztingválni.

Patkós Márton és Fekete Ernő a II. Edwardban (fotó: Toldy Miklós)

Hogy kerültél Pestről Szombathelyre? Az emberek többsége inkább feljön Pestre, hogy kollégiumban lakjon, te meg fordítva csináltad.

Mit szépítsem? Lementem Szombathelyre, mert nagyon rosszul tanultam, sok mindenből bukásra álltam. Mindig csak a hülyéskedés ment, eleven gyerek voltam, dzsúdóztam, úsztam, fociztam, de nem voltam kiemelkedő egyikben sem. Nagymamám, aki magyar-irodalom szakos tanár, tiszta ideg volt, hogy a kicsi unokája ilyen, azt mondta, hogy ezt a fiút megfogom, és berakom a Nagy Lajos Gimnáziumba, ami egy elit gimi. Így kerültem be egy matekszakos osztályba, én, aki kettes voltam matekból, egy másodfokú egyenletet nem tudtam megoldani. Nézett mindenki, velem együtt, hogy hogy került ez ide? Aztán nagyon megszerettem azt az osztályt, okos emberek jártak oda, egy-két zseni is volt köztük. Ők is szerettek, én voltam a hülyegyerek, a pesti srác, ebbe beleálltam, élveztem. Engem vettek fel elsőre egyetemre, ez milyen, mi?

A nagymamád fontos szereplő az életedben.

A nagymamám intézte az életemet, Szombathelyet, az érettségimet, mostanában is jön, megnéz, aktív nagymama. Amikor nekem beugrott a színészet, akkor elkezdtem verseket tanulni. Mikor mondtam a nagyinak, hogy akkor én most bizony színész leszek, mondta, hogy hát innen a Fekete Ernő lett egyedül színész. Ő is szombathelyi, abba a gimibe járt, ahova én is. Mindenki mindig ezt mondogatta, hogy a Fekete Ernő. Nem szerettem színházba járni, az anyukámmal egyszer mégis megnéztük az Ivanovot a Katonában, Fekete Ernővel a címszerepben, akkor mondtam, hogy na, én ezt tudnám csinálni. És most játszom Fekete Ernővel a II. Edwardban. Egy háztömbbel lakik messzebb a nagymamáméktól Szombathelyen, az Órás ház mellett, a nagyi őt is tanította.  Én ezt az egészet nem is értem, hogy ez velem hogy történhetett meg?

Anyám tyúkja (2.): Patkós Márton és Dóra Béla (fotó: Gordon Eszter)

De nem tántorított el, hogy csak Fekete Ernő lehet Szombathelyről színész, jelentkeztél a Főiskolára.

A nagymamám elintézte, hogy egy amatőr társulatnak a vezetője meghallgasson. Elmondtam ott egy verset, mondták, hogy ne erőltessem, inkább csak stúdiókba jelentkezzek, a főiskolára csak olyan embert vesznek fel, aki már kész van. Beadtam a jelentkezésem a Pesti Magyarba, a Shakespeare Akadémiára, de azért elmentem felvételizni is. Kellett tíz vers, meg öt monológ, persze, én nem tudtam ennyit. A Bagossy meg a Rába felvételiztetett, bementem, azt se tudtam, kik ők, de éreztem, hogy ilyen aurás emberek, meg lazák, lenyomtam, amit tudtam, röhögtek. Aztán persze Bagossy pont belekérdezett egy olyan versbe, amit nem tudtam. A nagymamámnak voltak otthon lemezei, amiken Gábor Miklós szavalt, ezeket hallgattam, kiírogattam, és betanultam a felvételire, de erről Bagossy többet tudna mesélni…

Aztán mégis elsőre felvettek.

Igen, de én akkor még nem voltam elhivatott. Utálom a versenyhelyzeteket. Nekünk marha nagy szerencsénk volt, elsőre vettek fel, nem volt akkora ügy, olyan természetes volt, hogy mi ide járunk. Első év végén csináltam egyedül jó vizsgát, a családomról szólt, anyámról, hogy ő már nincs. Anyám öt éve meghalt. A Budapesti Vonósoknál volt csellista, jó zenész volt, csak szerény. Ő volt ilyen, mint én, társaságban mindenkinek feldobta a kedvét, mégis szomorú volt. Apám az ország egyik legjobb fagottosa, nagy zenész, a Fesztiválzenekarban játszik.

A bátyád pedig az Örkényben dolgozik.

Igen, díszítőként. Dolgozott már az Állatkertben, építkezéseken, sokoldalú, alázatos, jó ember, gondoltam, hogy a díszítők nálunk pont ilyen emberek, jó lesz neki, és tényleg, szereti.

A hangja is olyan mély, mint neked.

Sőt, két oktávval mélyebb, apámnak is ilyen, nagyapámnak is, ez az orgánum genetika, nekünk ez a családi örökségünk.

És szinte a családod Dóra Béla is, akivel mindig együtt lógtok. Hogy lettetek barátok?

A harmadrostán az első óra Gyöngyösi Tamással volt, voltunk vagy negyvenen, mondta, hogy álljatok párba, megfordultunk, egymásra biccentettünk, ez azóta is így van.

Veszprémi Judit / Örkény István Színház