Lelkükből alkotnak – beszélgetés Pogány Judittal és Zsigmond Emőkével

Mi köti össze a nemzedékeket? – erre a kérdésre keresi a választ a 7óra7 interjúsorozata. A második részben az Örkény Színház két színésznője válaszolt.

Pogány Judit azzal kezdi a beszélgetést, hogy az Örkényben sokkal derűsebb lett a hangulat, amióta a fiatalok csatlakoztak a társulathoz (az Örkény István Színházhoz 2016 őszén Zsigmond Emőke, Kókai Tünde, Patkós Márton, Novkov Máté, Jéger Zsombor és Dóra Béla szerződött). Persze az is fontos, hogy ki lehet osztani olyan szerepeket, amikre nem találtak alkalmas művészt. Megemlíti, hogy az Örkény régóta keresett például „lírai naivát”, és ezt meg is találta Zsigmond Emőke és Kókai Tünde személyében. „Személyek között lehet inkább különbségeket látni, nem a generációk között, ám a társulat közös nyelvet beszél. A sokfajta ízlés, stílus, temperamentum összeadódik, és az, hogy segíti, vagy épp gátolja egymást, mindig a helyzettől és a pillanatnyi feladattól függ” – vélekedik az Örkény társulatáról Pogány Judit.

Zsigmond Emőke és Pogány Judit (fotók: Nagy Gergő)

Arra a kérdésre, hogy változott-e a színpadi nyelv az évtizedek alatt, Pogány Judit azt válaszolja, hogy folyamatosan változik. Gyakran azt látja, hogy egy-egy független színházi társulat olyan nyelvet talál ki, amit ők Kaposváron a hetvenes években már használtak. Zsigmond Emőke hozzáteszi, hogy az alapok nem változnak, és azt sem érzi, hogy a fiatal színészek annyira más dolgokkal foglalkoznának. Számára az a fontos, hogy a színpadon olyan érvényesen tudjon megszólalni, mint Pogány Judit. „A lényeg, hogy megtaláljuk a megszólalások mögötti szándékot, hogy érvényesek tudjunk lenni. A stílus és a nyelvezet milyensége másodlagos. Ebből fakadóan aztán könnyen tudunk találkozni is a színpadon, függetlenül attól, hogy ki milyen régóta van a pályán” – fogalmaz az Örkény Színház fiatal színművésze.

A pályakezdő fiatalok helyzetével kapcsolatban Pogány Judit azt mondja el, hogy mostaniak sokkal önállóbbak, mint ők voltak. Visszagondolva saját pályakezdésére elmeséli, hogy ők nehéz anyagi körülmények között dolgoztak és éltek. A mostani pályakezdők helyzete azért sokkal nehezebb, mert nincs annyi lehetőségük, hogy megmutassák magukat: „Én a kezdő éveimben évenként legalább két-három tévéjátékban és még több irodalmi összeállításban játszhattam” – idézi fel pályakezdő időszakát Pogány Judit. Hozzáteszi, hogy egy színház sikeres művészének lenni nem egyenértékű azzal, mint ha valakit a televízióból az egész ország megismer.

Zsigmond Emőke kapja azt a kérdést, hogy mennyire hiányzik neki az országos ismertség. Pogány Judit saját tapasztalata alapján reagál erre, elmondva, hogy most még nem hiányozhat, mert Emőke jelenleg sok és jó szerepeket kap a színházban. De pályája későbbi szakaszában fontos lesz, mert több lehetősége adódik. „Amióta a színháznál és a filmgyártásban is eluralkodtak az üzleti szempontok, számít, hogy kinek a nevére jön be inkább a közönség. A nőknél még az is bonyolítja a helyzetet, hogy nekünk kevésbé kedvez az évek múlása – még kevesebb lesz a ránk írt szerep” – fogalmaz a színészi pálya nehézségeiről.

Az Örkény Színház fiatal színészei az Anyám tyúkja (2.) című előadásban (fotó: Dudás Ernő)

A színésznők korának problémájáról szólva Pogány Judit azt hangsúlyozza, hogy egy színésznőnek el kell tudni fogadni saját korát. Megemlíti, hogy nagyon sok előadásban játszik, ezek között vannak régebbiek (az Elnöknők huszonegy éve, a Pedig én jó anya voltam, A Sötétben Látó Tündér több mint tíz éve, a Macskajáték nyolc éve van műsoron), és ezekhez jönnek az újak. Általában huszonhat-huszonhét előadása van egy hónapban, ami hatvanöt éves koráig nem jelentett számára fizikailag gondot, de most már hamarabb elfárad. Zsigmond Emőke úgy érzi, hogy az Örkényben figyelnek a fiatalokra, arra is, hogy mit játszanának el szívesen. Persze azt látja, idősödve egyre kevesebb lehetőség és szerep van. „Ám annál nincs rosszabb, mint amikor egy színésznő görcsösen próbál fiatal maradni és annak is látszani. Az elfogadásból lehet csak továbblépni”– vélekedik.

Zsigmond Emőke szerint azért nehéz a tudatos pályaépítés, mert ötödéves hallgatóként már tudniuk kellene, mit szeretnének csinálni és azt hol lehet megvalósítani. Azért is választotta az egyetem után az egy év szabadúszást, hogy minél több társulatot és színészt megismerjen. Úgy véli, nagyon sokféle színház van Budapesten, különböző ízlésvilággal és értékrenddel. „Jöhetnek állásajánlatok jó fizetéssel, sok szereppel, de ha nem olyan, ami mögé oda tudnál teljes hittel állni, hosszabb távon megkeseríti a lelket, és mi mégiscsak a lelkünkből alkotunk, úgyhogy azt mindenképp meg kell őrizni” – fogalmazza meg véleményét. Szóba kerül, hogy abban az osztályban, ahol ő végzett, mindenkinek van szerződése, de nem minden végzős hallgató ilyen szerencsés: „Mindenesetre most még inkább szerencse kérdése, hogy egy munkádat éppen ki látja meg, tetszik-e neki, és olyan típusra van-e szüksége, mint amilyen te vagy”.

Molnár Piroska, Pogány Judit és Kerekes Éva a Macskajáték című előadásban (fotó: Gordon Eszter)

Saját pályakezdésére visszatekintve Pogány Judit azt mondja, hogy egzisztenciális nehézségeik voltak, de ha valakiről kiderült, hogy tehetséges, több lehetőséget kapott. Kiemeli, a színháznak fontosabb szerepe volt, a kaposvári színházat is többször be akarták zárni: „És óriási erő volt akkor az együttgondolkodás, most meg nagyon nagy a széthúzás a pályán. Régen ez sokkal egyértelműbb volt, mert egy volt a cél, egy volt a mondanivaló. A mai pályakezdőknek azt is meg kell élniük, hova is tartoznak. Nem lehet »a« színházi szakmához tartozni”.

Az interjú készítője, Marik Noémi felveti, hogy szerinte a mai generáció próbál kimaradni a színházi életre is jellemző megosztottságból. Ennek kapcsán meséli el Zsigmond Emőke, hogy az egyetemen a munkára, az adott feladatra fókuszálva próbálták meg kikerülni a politikai nézetkülönbségek miatt keletkező feszültséget. Ez azért sem volt nehéz, mert osztályfőnökük, Marton László hatására amúgy is egyfolytában dolgoztak. Úgy vélekedik, hogy egy színésznek a színpadon van leginkább lehetősége hatást gyakorolni: „Azzal, ha este a színházban akár csak egyetlen embernek is fel tudom hívni a figyelmét, hogy valamit talán más szemszögből lenne érdemesebb nézni. Nekem a színpadon van feladatom elsősorban, hogy kristálytisztán felmutassam, milyenek is vagyunk valójában”.

Arra a kérdésre, hogy mi színház feladata, Zsigmond Emőke azt mondja, hogy szerinte az a fontos, hogy olyasmit lásson a néző, amitől nyitottabbá válik: akár egy másik emberre, akár a világra: „Bizonyos helyzeteket jobban átlát egy előadás segítségével, mert az a körülményeket, viszonyokat tisztábban képes visszaadni, és ebből fakadóan talán morálisabban él majd”. Pogány Judit szerint a színháznak óriási nevelő és jobbító hatása van. Ezért is gondolja fontosnak, hogy már a gyerekek is színvonalas előadásokat láthassanak. „Én hetvenkét évesen is azzal a fajta rajongással tudok a színházra gondolni, hogy egy előadásnak igenis feladata helyre rázni az értékrendünket. Hogy az igazságérzetünk működőképes és érzékeny maradjon”– mondja zárszóként az Örkény Színház Kossuth-díjas művésze.

Az interjút teljes terjedelmében itt olvashatja.