Mikor, ha nem MOST?

2017. március 22. és 26. között a Jászai Mari Színház szervezésében harmadik alkalommal kerül megrendezésre a MOnodráma és STúdiószínházi FESZTivál Tatabányán.

A MOST FESZT 2017 célja a fesztivál alapításakor meghatározottakhoz képest nem változott, azaz keresztmetszetét kívánja adni annak a művészi teljesítménynek, melyet a független, a határon túli és a vidéki társulatok monodráma és stúdiószínházi előadásai kínálnak. A két színházi formához tartozó alkotások témaválasztásuk, formanyelvük, térhasználatuk vagy éppen műfajuk okán nem kerülhetnek nagyszínpadi környezetbe, nem tudnak szélesebb közönségréteget megszólítani, így sokszor nem kapnak akkora figyelmet, mint más előadások. A MOST FESZT néhány napra ezeket az előadásokat szeretné reflektorfénybe állítani.

kozos.jpg

A szervezők a Tatabányai Tavaszi Fesztivál rendezvényei között kiemelt szerepet betöltő MOST FESZT 2017 programjába – több mint ötven nevezésből – összesen tíz előadást válogattak be. Az előző két évhez képest újdonságot jelent, hogy a fesztivál az eddigi négy nap helyett öt naposra bővült, továbbá két versenyen kívüli előadás is színesíti a seregszemle kínálatát.

A hagyományoknak megfelelően a MOST FESZT 2017 programjában az előadások mellett kiegészítő eseményként koncert, kiállítás és gasztronómia program is szerepel, továbbá a szervezők az előadások után közönségtalálkozón is várják az érdeklődő nézőket.

egy_orult_toldy_miklos.jpgEgy őrült naplója - Keresztes Tamás (fotó: Toldy Miklós) 

Szintén a fesztivál hagyományait követve, a MOST FESZT 2017 során a meghívott versenyelőadások zsűri előtt mérettethetik meg magukat. A hazai színházi életet reprezentálandó a Magyar Művészeti Akadémia (delegált tag: Császár Angela, színművész), a Magyar Színházi Társaság (delegált tag: Csizmadia Tibor, rendező), a Magyar Teátrumi Társaság (delegált tag: Szabó Csilla, dramaturg) és a Színházi Kritikusok Céhe (delegált tag: Dömötör Adrienne, kritikus) képviselteti magát a fesztivál négytagú zsűrijében. A fesztivál versenyelőadásai között a legjobb monodráma előadás és a legjobb stúdiószínházi előadás díjai, továbbá a legjobb alakítás különdíja, valamint az MMA különdíja a legjobbnak ítélt produkcióért kerül átadásra. Újdonságnak számít, hogy az idei évben első alkalommal megalakuló közönségzsűri szintén díjat oszthat majd a MOST FESZT 2017-en.

március 22. 19:00 - Színházterem

NYIKOLAJ VASZILJEVICS GOGOL: EGY ŐRÜLT NAPLÓJA

Játssza: Keresztes Tamás
Rendező: Bodó Viktor
A Katona József Színház, a FÜGE, az Orlai Produkciós Iroda és a MASZK Egyesület (Szeged) közös előadása.

egy_orult_naploja.jpg 

március 23. 18:00 - Kamaraszínház

WEÖRES SÁNDOR: PSYCHÉ

egy hajdani költőnő szerelmei
Játssza: Váradi Eszter Sára, közreműködik: Widder Kristóf
Rendező-koreográfus: Widder Kristóf
A Vörösmarty Színház (Székesfehérvár) előadása

psyche.jpg

március 23. 20:00 - Színházterem

SPIRÓ GYÖRGY: ÁRPÁD-HÁZ

vérzékeny és naiv krónika
Rendező: Keszég László
A HOPPart Társulat előadása

arpad-haz.jpg

március 24. 18:00 - Kamaraszínház

MARY ÉS MAX

A történetet Adam Elliot gyurmafilmje nyomán átdolgozta: Valcz Péter
Rendező: Valcz Péter
A Bethlen Téri Színház, a Manna és a Tünet Együttes közös előadása

mary_es_max.jpg 

március 24. 20:30 - Színházterem

EZ MIND ÉN LESZEK EGYKOR

altatás, vallomás, performansz
Rendező: Szabó Réka
A Tünet Együttes előadása
versenyen kívüli előadás

ez_mind_en_leszek_egykor.jpg 

március 25. 16:00 - Kamaraszínház

TALLÉR EDINA: A NEGYVENKETTEDIK SZÉKEN ÜLŐ NŐ

monodráma
Játssza: Tarsoly Krisztina
Rendező: Gerner Csaba
A Békéscsabai Jókai Színház és a Junion Színház koprodukciós előadása

a_negyvenkettedik_szeken_ulo_no.JPG

 március 25. 19:00 - Színházterem

MEZEI ZOLTÁN - PÁLFI ERVIN - SZŐKE ATTILA: GAUDEAMUS IGITUR

szatíra
Rendező: Mezei Zoltán
A Szab-way színházi szervezet (Szabadka) előadása

gaudeamus_igitur.jpg 

március 26. 15:00 - Kamaraszínház

FRANZ KAFKA: JELENTÉS AZ AKADÉMIÁNAK

monodráma
Játssza: Ács Tamás
Színpadra alkalmazta és rendezte: Ács Tamás
Soproni Petőfi Színház előadása

jelentes_az_akademianak.jpg

március 26. 17:00 – Színházterem, nézőtér

THEO HERGHELEGIU: TÜNDÉRI

minimál-szürreál musical
Rendező: Tapasztó Ernő 41 %-ban
versenyen kívüli előadás

tunderi.jpg 

március 26. 19:00 - Színházterem

RÉCZEI TAMÁS: KATONA JÓZSEF, AVAGY LÉGY A PÓKOK KÖZÖTT FICKÁNDOZIK

időjáték
Rendező: Kocsis Pál
A kecskeméti Katona József Színház előadása

katona_jozsef_avagy_legy_a_pokok_kozott_fickandozik.jpg

 

(Forrás: Jászai Mari Színház, Tatabánya)

süti beállítások módosítása