„Otthonosan érezhetjük-e magunkat a saját testünkben?”

Sérült és ép előadókkal készülő előadás lesz a Trafóban március 1-én.

Az ArtMan Egyesület mozgásszínházában sérült és ép előadók egyenrangú partnerként lépnek a világot jelentő deszkákra. Az egyesület célja, hogy közösséget teremtsen, elősegítse mind a fogyatékos emberek, mind az épek testi és lelki fejlődését. Az esten két előadást láthatunk a munkájukból: Mészöly Andrea Az Én házam című rendezését és a Tánceánia Együttes Fehér című produkcióját.

artman_kep_1800x1200px.jpg

Mészöly Andrea darabja egy színész (Kövesdi László), egy táncművész (Bakó Tamás), egy sérült előadó (Bruckner Csaba), egy képzőművész (Duliskovich Bazil) és egy hang-videó animátor (Bényi Gergő) segítségével járja körül „Az Én házam” témáját. A produkció az egyes művészeti formák kapcsolódásait is kutatja. „A fizikum korlátain és az individuum útvesztőin túl azokat az utakat kerestük, amiben összhangra találhatunk egymásban” – mondja Mészöly Andrea koreográfus-rendező.

„Hol van a helyünk saját házunkban? Otthonosan érezhetjük-e magunkat saját testünkben? És végezetül: hogyan válik környezetünk labirintussá?” – teszik fel a kérdést az alkotók, akik saját élményeikből inspirálódva hozták létre az előadást. Terítékre kerülnek problémás családi helyzetek és olyan elfeledett történetek, melyeket csupán testünkben hordozunk magunkban.

A vegyes képességű táncosokból álló, komoly múltra visszatekintő, 1999-ben alakult Tánceánia Együttesből nőtte ki magát az ArtMan Egyesület. Jelenleg a Trafóban tartandó előadás két rendezője, Gál Eszter és Farkas Dorka, továbbá Kálmán Ferenc vezetik a csoportot, de az egyesület több táncosa is rendszeresen részt vesz a munkában. Ezen az estén Fehér című műsorukat mutatják be.

_mg_3756_foto_pecsics_maria.jpgFotó: Pecsics Mária

Az együttes produkciója a címadó színből és a hozzá társított fogalmakból kiindulva jön létre, érintik többek között a kiszolgáltatottság és a letisztultság témáit. A szereplők saját élményeiket és gondolataikat építik az előadásba, melyeket a két rendező komponál előadássá. A Fehérben a tapasztaltabb csoporttagok mellett olyanok is színpadra lépnek, akiknek a márciusi premier lesz életük első szereplése.

A Fehér előadói: Ádok Marietta, Bocskai Gábor, Eötvös Judit, Eszes Dávid, Farkas Dorka, Gábor Marina, Gál Eszter, Kalácska Levente, Kálmán Ferenc, Környei Kristóf, Potoczky Gábor és Tóth Károly. Hozzájuk csatlakozik Bujdosó János zenész.

Az ArtMan Mozgásterápiás Művészeti Közhasznú Egyesület előadói estjét március 1-én tekinthetik meg az érdeklődők a Trafóban.

(Forrás: Pro Progressione)

süti beállítások módosítása