Merész nekigyürkőzés – Kritikák a József és testvéreiről

Az Örkény Színház monumentális, öt órás József és testvérei-adaptációja több mint meggyőző – legalábbis a kritikusok szerint.

Az Örkény Színház a XX. század egyik legjelentősebb írójának, Thomas Mann-nak József és testvérei című, több mint ezer oldalas, négykötetes regényét mutatta be Gáspár Ildikó színpadi adaptációjában és saját, valamint a színházba rendszeresen visszatérő Ascher Tamás rendezésében. Ezúttal Csizner Ildikó 7óra7-en és Nánay István Revizoron megjelent kritikáját szemléztük.

„Mélységesen mély Gáspár Ildikó adaptációja” – írja Csizner Ildikó a regény híres első mondatát parafrazeálva. Az adaptáció szerinte alapvetően József történetére fókuszál, de sikerül Thomas Mann filozofikus gondolatait is beépíteni az előadás szövegébe. Izsák Lili „egyszerű és mégis az egész univerzumot visszatükröző díszlete” pedig méltónak bizonyul hozzá: „Egy aprócska faház a színpad közepén, ami lehet az a szülőház, ahonnan József elindul és ahová visszatér. De lehet pusztán egy játszóhely, ami megpörgethető, megmászható és amibe egy történet mindenképp, de akár a világmindenség is belefér. Felette mint egy óriási tányér a múlt feneketlen kútja”.

Ascher Tamás és Gáspár Ildikó „elképzelései nyomán jól követhetően, magától értetődő természetességgel kapcsolódnak össze a szereplők, s minden pátoszt és archaikusságot nélkülözve köznapiak a szavak. Templomi játékként elevenednek meg a lineárisan egybefűzött történetek, s ez különleges stílust ad a játéknak” – írja a rendezők munkájáról Csizner Ildikó.

Patkós Márton (fotók: Horváth Judit)

Kákonyi Árpád élőben előadott zenéje jól szolgálja az előadást, amelynek alaphangulatát „bumfordi báj, mindent átható gyermetegség és a helyzetek komikumából fakadó humor adja”. A rendezői megoldások segítségével pedig „a teremtés monumentalitását, a múlt és a jövő egymásba kapaszkodását, a megbékélést mint a túlélés esélyét ragadja meg”.

A három felvonásos, számtalan szereplőt megmozgató előadásban az Örkény Színház szinte teljes társulata részt vesz. Ez a társulat a kritikus szerint „érett arra, hogy egy ilyen sokdimenziós játék létrehozója legyen. Színészei folyamatos összpontosítással együtt, egymásba kapaszkodva teremtenek – akár egymásra épülő, akár egymáshoz nem kapcsolódó több szerepet játszva – nagyon pontos karaktereket”. Bár szinte mindenkit ki lehetne emelni, „mindent visz Kerekes Éva Potifárné szerepében”. Az ifjú Józsefet Patkós Márton alakítja, aki ettől az évadtól tagja a társulatnak. Patkós „a fiatalok hetykeségével, a sokra hivatottak magabiztosságával, a kudarcokból felemelkedni tudók ritka képességével” játszik, „intelligensen, a szerepet uralva, szuggesztíven repíti Józsefet tovább s tovább”. Ezzel a szerző véleménye szerint  „megérkezett az Örkény társulatába”.

Kerekes Éva és Hámori Gabriella

Nánay István kritikája elején szintén Gáspár Ildikó nagy ívű vállalkozását méltatja, aki szerinte „nem először old meg bravúrosan megoldhatatlannak vagy első látásra nem egykönnyen realizálhatónak tűnő dramaturgiai feladatokat”. Mégis, az „eddigi legmerészebb és talán legnehezebbnek tekinthető nekigyürkőzése alighanem a József-tetralógia színpadra álmodása. Nemcsak és nem elsősorban az eredeti mű hatalmas terjedelme, sokkal inkább a regényfolyam bonyolult szerkezete, sajátos szemlélete és ironikus stílusa miatt”. Gáspár Ildikónak úgy sikerült megvalósítania a nagyregény színpadra állítását, hogy „hű maradt” hozzá „és radikálisan el is tért tőle. Nemcsak az élettörténeteket jeleníti meg, hanem a mű epikai-stiláris jellegzetességeit is visszaadja”.

Jákob és József megkettőzését „dramaturgiai szempontból éppen úgy, mint gondolatilag megalapozottnak” és az előadás „egyik vivőerejének” tartja. Megmaradt „a regénybeli megszólalások önnarratív formája”, ami „egyfelől kissé brechtiesítette a beszédmódot és a figurák megjelenítését, másfelől tág teret adott az ironikus játéknak”. A játékosság egyébként is „kulcsszó” Nánay István szerint „miként Thomas Mann-nál, úgy az átdolgozásban meg Ascher Tamás és Gáspár Ildikó rendezésében is”. Így „öt órára érezhetően összeér a nézőtér és a színpad, mert egy kollektív játék részesei vagyunk”. Fontos szerepet tölt be Izsák Lili „a közös gondolati tér megteremtését” szolgáló „puritán játéktere” is, amely – Szlávik Júlia „leginkább a mai kor ruházatára emlékeztető” jelmezeivel szemben – stilizált.

 Gálffi László

Nánay István is méltatja az Örkény társulati munkáját, hozzátéve, igazságtalan lenne bárkit is kiemelni. De Patkós Mártonról ő is külön szól, hiszen „eddigi kisebb feladatai után az ifjú József hatalmas szerepében nagyszerűen mutatkozott be: megnyerő, meggyőző, energikus és invenciózus alakítást nyújt”.

További kritikák az előadásról

Dionüszosz Magazin – Szekeres Szabolcs: Az atyai ház

Amint a színpadi plafonra vetített csillagos égbolton a bolygók haladnak, úgy járják a történetben jó előre kijelölt zegzugos útjukat a szereplők. Olvasson tovább >>>

Fidelio – Zappe László: A humanizmus megújítása

Mit mond ma, a huszonegyedik század elején egy ősrégi, bibliai történet, az európai kultúra egyik alapmeséje? Olvasson tovább >>>

KútszéliStílus.hu – Kutszegi Csaba: Istenszomjúság és dobozszínház

Senki nem gondolhatja komolyan, hogy egy nagyregényt színpadra lehet vinni, meg lehet filmesíteni úgy, hogy az eredmény ugyanaz lesz (csak más műfajban), mint az eredeti alkotás. Miért érdemes egyáltalán terjengős epikából színházat csinálni? Olvasson tovább >>>

Színház.net – Tarján Tamás: Gömb és korong

Mégsem a „nagymítosz” köti le a figyelmünket, hanem a cserepei. A kérdések sora: „miről szól” ez a premier? Mi a „főgondolata”? Isten? Az „istenkitalálás”? Az áldás fontossága? A szeretet mindenhatósága? Egyén, család, nemzetség, nép, ország, kontinens egymásra utaltsága? Olvasson tovább >>>