Mit lehet mondani arra, amire már nincsenek szavak?

A Mentőcsónak Egység Manőver alkotócsoportja Pass Andrea rendezésében mutatta be A néma tartomány című, középiskolásoknak szánt produkcióját.

A gyűlöletbeszéddel nap mint nap találkozunk, a közbeszéd részévé vált. A Mentőcsónak állandó diákcsoportja, a Manőver, Pass Andrea rendező vezetésével ebből a témából indult ki; a próbák során arra keresték a választ, hogy milyen az a társadalom, ahol az embertelen szólamok ennyire népszerűek? És milyen lenne azután, ha a gyilkos szólamok valóra válnának?

anematartomany4_foto_szarkazoltan.jpgA néma tartomány (fotók: Szarka Zoltán)

Pass Andrea a Manőver alkotócsoportról elmondta, a Mentőcsónak működése során jutottak arra, hogy szükséges létrehozni egy olyan programot, ami kifejezetten társadalmunk működésére reflektál. Már a Szputnyik Antigoné című tantermi előadásain kiderült számukra, hogy a diákok túlnyomó többsége nem érzi szükségesnek megdönteni a zsarnok Kreón hatalmát, és mint a népet alkotó tömeg Iszméné attitűdjét választva, szemben Antigonéval, inkább kompromisszumot kötnek a fennálló, elnyomó rendszerrel. Éppen ezért szeretnék felhívni a diákok figyelmét a társadalmi aktivitás fontosságára, megértetni velük a részvételi demokrácia lényegét és annak, hogy a sorsuk irányításába van beleszólásuk, rajtuk is áll, hogyan alakul a jövőjük.

 

A néma tartomány egy újabb negatív utópia, amivel a fiatalokat szeretnénk kimozdítani a passzivitásból és tudatosítani, hogy van beleszólásuk a sorsukba, a jövőjük alakulásába. A demokrácia megóvása rajtuk is áll, sokkal nagyobb szerepük van ebben, mint gondolnák” – mondja az előadásról a rendező, Pass Andrea.

anematartoma_ny2_foto_szarkazoltan.jpg 

Az előadásban Bíró Gergely, Borbás Gergő, Boznánszky Anna, Nyáry Pál, Szepes Anna és Formán Bálint szerepel.

 

A produkciót március 3-án és április 27-én tekinthetik meg a Jurányi Inkubátorházban.

 

(Forrás: Mentőcsónak Egység)

süti beállítások módosítása