Ma nyolcvanéves Király Levente Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, a vidéki színművészek közül az első, aki a nemzet színésze lett.
Édesapja régésznek szánta, ő mégis a színészi pályát választotta. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1959-ben végzett. Friss diplomásként – mivel akkoriban kötelező volt a vidéki gyakorlat – két évre Szegedre szerződött Komor István főrendező hívására. Megszerette a dél-alföldi várost, az ottani közönség is megszerette őt, azóta is a szegedi társulat tagja. Bár többször hívták máshova, mindig nemet mondott, és nem bánta meg.
Király Levente az Éjjeli menedékhely című előadásban (fotó: Veréb Simon, forrás: port.hu)
A Szegeden töltött több mint fél évszázad alatt – saját szavai szerint – jóformán mindent eljátszott, éppen csak operát nem énekelt, ennyi lehetősége három Budapesten sem lett volna. Mint a Kossuth-díj átvételekor mondta, minden szerepért, a szó nemes értelmében, megdolgozott, mert „aki megnyugszik, az megáll a pályán”. Szerepet soha nem kért és soha nem adott vissza, alakításainak listája csaknem harminc oldalt tesz ki. Volt Mercutio (Shakespeare: Rómeó és Júlia), Sir John Falstaff (Shakespeare: IV. Henrik), Figaro (Beaumarchais: Figaro házassága), Firsz (Csehov: Cseresznyéskert), Kean (Dumas-Sartre: Kean, a színész), Galilei (Brecht: Galilei élete), Luka (Gorkij: Éjjeli menedékhely), Svejk (Hasek), Willy Loman (Arthur Miller: Az ügynök halála) és Mikszáth (Görgey: Mikszáth különös házassága).
Számos zenés darabban is fellépett, például a Hegedűs a háztetőn, a Chicago, a Jézus Krisztus szupersztár, a La Mancha lovagja, a My Fair Lady című musicalekben. Több mint kétszáz színpadi szerepével a legtöbb szerepet eljátszott magyar színészek egyike. A Luxemburg grófja című operettben az idei évadban is színpadra lép.
Pásztor Erzsivel a Kopogós römi című előadásban (fotó: Veréb Simon, forrás: port.hu)
1967-ben Jászai Mari-díjat kapott, 1986-ban érdemes művész lett, a Kossuth-díjat 2003-ban vette át „több évtizedes, sokoldalú művészi pályafutásáért, kiváló szerepformálásaiért”. 2006-ban a nemzet színészévé választották, a vidéki művészek közül elsőként. A Szegedi Nemzeti Színháznak 1968 óta örökös tagja, 2007-ben Szeged díszpolgára lett. 2013 óta a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.
Tépelődő alkatnak tartja magát, előadások előtt mindig lámpalázas volt. Azt vallja: az a legfontosabb, hogy a színpadon eljátszott életet megtöltse hitelességgel. Rajongva szereti a hivatását, igazi alázattal szolgálja Tháliát. Vámos Miklós Világszezon című darabjában mindössze annyit kellett mondania: bipp-bipp, miközben leengedték a zsinórpadláson át a színpadra, de fel sem vetődött benne, hogy ne csinálja meg. Az is igaz, hogy szerepért sem állt sorba soha, kérés nélkül is szinte minden megadatott neki. Örömszínésznek tartja magát, és számára Szeged egy élhető város, ahol jól érzi magát, megkapta a nagy lehetőségeket. Fia, Király Attila apja nyomdokain jár: a Színház- és Filmművészeti Egyetemen szerzett diplomát, jelenleg szabadúszó színész, rendező és koreográfus.
(Forrás: MTVA Sajtó- és Fotóarchívuma, MTI)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.