És a hajó megy…

Egressy Zoltán Édes életek című tragikomédiáját mutatja be március 11-én a Győri Nemzeti Színház, Forgács Péter rendezésében.

Egressy Zoltán több mint száz bemutatóval a háta mögött az egyik leggyakrabban játszott élő magyar drámaíró. A kultikussá vált Portugál tizenhét éve szerepel a budapesti Katona József Színház műsorán és 2007 óta a Győri Nemzeti Színház műsorán. Egressy Zoltán – aki egyben a színház dramaturgja is – Édes életek című tragikomédiájának bemutatásával pedig ősbemutatót tartanak a győri teátrumban.

edes_eletek_1.jpgÉdes életek (fotók: Orosz Sándor)

„Esküvő utáni lagzi a Balatonon. Felhőtlen ég, felhőtlen jókedv. Az alkohol és az egyre baljósabbá váló események közepette lassan derülnek ki a furcsa viszonyok: mindenkinek van köze valakihez a hajón. Éjfél előtt a legénységnek magányos fürdőzőt kell kimentenie a vízből. Vajon bajban van, vagy konkrét céllal került a fedélzetre? Vihar közeleg, a hajóról pedig kiderül: nincs a legjobb állapotban” – olvasható az előadás színlapján.

„»Evezz, evezz az élet tengerén, csak ki ne köss a bánat szigetén! Legyen erőd tovább evezni, és a boldogság szigetén kikötni!« – akár ez is lehetne a mottója az Édes életeknek, amely természetesen mindenről szól, csak nem édes életekről. Remek metafora a hajó, remek az időpont, hogy nyár van, és remek az az ötlet, hogy esküvő az alkalom a drámai eseményekhez. A rozoga hajón pedig együtt lehetnek mindazok, akik a mai magyar társadalom képviselői. Vannak itt művészek és álművészek, egészségügyben dolgozók, kétkezi munkások, kétes egzisztenciák, diákok, lecsúszott lumpenek és még várandós kismama is, hogy a jelképek tovább szaporodjanak (és aki természetesen meg is szül a hajón)” – írja Lőkös Ildikó a mű elektronikus megjelenéséhez készült előszavában.

edes_eletek_2.jpg

Az Édes életek főbb szerepeit Csankó Zoltán, Menczel Andrea, Mózes Anita, Bródy Norbert és Pörneczi Attila alakítják. A produkcióban vendégként Vastag Tamás is fellép.

A bemutatóra március 11-én kerül sor a Győri Nemzeti Színházban. Ezt követően március 12-én, 16-án, 17-én, 18-án, 21-én, 23-án, 24-én, 25-én, 28-án és 29-én láthatják az érdeklődők.

(Forrás: Győri Nemzeti Színház, szinhaz.net )

süti beállítások módosítása