Már a közönség is szavazhat a Libri-díj tízes listájára

A válogatásban részt vett Csákányi Eszter, Hajdu Szabolcs és Schilling Árpád; a zsűri tagja többek között Fullajtár Andrea és Bálint András is.

A Libri Könyvkereskedelmi Kft. által 2016-ban alapított díj az előző év legjobb szép- és tényirodalmi könyveit díjazza. A tavalyi év könyvterméséből 132 tény- és szépirodalmi könyv felelt meg a díj követelményeinek, amiből 88 neves közéleti személyiség, művészek, írók, tudósok szavazata alapján alakult ki a tízes lista, amire a zsűri és a közönség is szavazhat. A közönségnek március 9-étől április végéig van lehetősége eldönteni ki nyerje 2017-ben a Libri irodalmi közönségdíjat.

libri-dij.jpgA zsűri: Károlyi Csaba, Szilágyi Zsófia, Bálint András, Fullajtár Andrea, Beck Zoltán 

A Libri irodalmi díj nevezési kritériumainak 2017-ben összesen 35 kiadó 46 tényirodalmi és 86 szépirodalmi könyve felelt meg. A 132 címből álló színes és változatos szép-, és tényirodalmi könyvlistából 2017 februárjában 88 neves közéleti személyiség voksolt öt-öt olyan könyvre, melynek jó szívvel adnák át idén a Libri irodalmi díjat. Az így létrejött tízes listára szavaz a tavasz folyamán az öt tagú zsűri és a közönség. Május közepén kiderül, mely könyvek kapják a nívós elismeréseket, a Libri irodalmi,- és a Libri irodalmi közönségdíjat.

 

A közönség és a zsűri a következő tíz könyvből választhatja ki azokat, melyek 2017-ban elnyerik a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat:

 

  1. JÁSZBERÉNYI SÁNDOR A lélek legszebb éjszakája
  2. KEPES ANDRÁS Világkép
  3. KRASZNAHORKAI LÁSZLÓ Báró Wenckheim hazatér
  4. NÁDAS PÉTER Az élet sója
  5. NÉMETH GÁBOR Egy mormota nyara
  6. SZABÓ T. ANNA Törésteszt
  7. TÉREY JÁNOS Őszi hadjárat
  8. VARRÓ DÁNIEL Mi lett hova?
  9. ZÁVADA PÁL Egy piaci nap
  10. ZOLTÁN GÁBOR Orgia

 

A Libri irodalmi díj első körös szavazásán részt vett többek között Al Ghaou Hesna, Arató László, Barabás Éva, Bombera Kriszta, Csákányi Eszter, Danks Emese, Duboczky Gergely, Dunajcsik Mátyás, Enyedi Ildikó, Fáy Miklós, Gaborják Ádám, Gárdos Péter, Hajdu Szabolcs, Herczku Ágnes, Horváth Gergely, Hományi Péter, Király Júlia, Koltai Lajos, Kuczogi Szilvia, Mérő László, Mészáros Sándor, Oláh Andrea, Pion István, Ruff Orsolya, Sándor Pál, Schilling Árpád, Seres Gerda, Zacher Gábor, Veiszer Alinda, Vojnich Erzsébet és Weyer Balázs is.

lid_kreativ.jpg

A zsűri tagjai:

Bálint András, Kossuth-, és Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja                                                                                                                                                      

Beck Zoltán, dalszerző, a 30Y énekes-gitárosa, a pécsi tudományegyetem adjunktusa, a zenélő egyetem szakmai igazgatója  

Fullajtár Andrea, Jászai Mari-díjas színész, a Katona József Színház tagja                                                

Károlyi Csaba irodalomkritikus, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese, egyetemi oktató                

Szilágyi Zsófia, Balassa Péter-díjas irodalomtörténész, kritikus, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanára, a Móricz Zsigmond Társaság elnöke


A közönség március 9-étól, április végéig szavazhat, tehát több mint két hónapja van, hogy kiválassza kedvencét a http://www.libri.hu/irodalmi_dij oldalon. A szavazók között 100 darab ajándék könyvcsomagot sorsolnak ki a szervezők, ami a Libri irodalmi díj 10 döntős könyvéből áll össze. A Libri irodalmi díj és a Libri irodalmi közönségdíj ünnepélyes díjátadója május közepén lesz.

(Forrás: Libri-Bookline)

süti beállítások módosítása