„Döntsön a tulajdonos a színházairól!”

A Magyar Nemzet cikke a szombathelyi színházvezetői pályázat visszásságaira reflektálva a jelenlegi helyzetnél jobbnak tartja a pályáztatási rendszer eltörlését.

Ez a gondolat egyáltalán nem újkeletű, ahogy erről Pápay György is beszámol írásában, utalva L. Simon László 2013-as „kiszólására”. „Javaslata, hogy a kulturálisintézmény-vezetői pozíciók esetében ne legyen kötelező pályáztatás, kapott hideget-meleget, majd rövid államtitkári pályafutásának lezárultával támogató nélkül maradt” – írja a felvetés akkori eredet- és végpontjáról.  

Jordán Tamás (fotó: Stekovics Gáspár)

Gondolatmenetének a kezdetén világossá teszi a szombathelyi pályázattal kapcsolatos történésekről alkotott véleményét: „ami Jordán Tamás szombathelyi színházigazgatói pályázatának ügyében zajlott-zajlik, az teljességgel méltatlan”. Az Újszínház és a Nemzeti Színház példáját felhozva hozzáteszi, hogy az elmúlt években ez más színházvezetői kinevezések esetén sem volt soha másképpen. „Háttérből befolyásolt szakmai bizottságok, különös körülmények között kiszivárgott pályázatok – tegyük hozzá, azért a szombathelyi ügyben is akadt ilyen –, és ami a legszomorúbb: magukat becsapottnak érző, megalázott színházi szakemberek” – írja le az alapképletet.

Véleménye szerint ezt a jelenséget már nem lehet a „fideszes térhódítás” számlájára írni. „Ha az összes színházvezetői pályázat körül valami gond van, akkor az már nem a hatalom természetéről árulkodik, hanem magának a pályázati rendszernek az alkalmatlanságáról. De használhatnánk akár az álszentség kifejezést is: miközben a pályázók papíron egyenlő feltételekkel indulnak, mindenki tudja, hogy úgyis az fog nyerni, akit előre kiválasztottak.” Mi értelme van így a pályázati rendszer fenntartásának? – teszi fel a kérdést a cikk szerzője.

Fotó: Mészáros Zsolt

Úgy gondolja, a jelenlegi „álszent kompromisszummal” szemben érdemes lenne fontolóra venni azt a javaslatot, ami szerint a tulajdonos önkormányzat vagy az állam maga dönthesse el, kinek a vezetésére bízza a kulturális közintézményei vezetését. „Ezzel látszólag szabad kezet adnánk a politikának, de azt a kezet amúgy se nagyon köti semmi. Kötelező pályáztatás híján viszont vége lenne a maszatolásnak: akik a valódi döntéseket hozzák, nem tolhatnák át ennek felelősségét az ilyen-olyan bizottságokra, testületekre, amelyek gyakran úgy kerülnek ebbe az egészbe, mint Pilátus a krédóba” – érvel a cikk szerzője a felvetése mellett.

„A szombathelyi ügy méregfogát persze már csak azzal lehetne kihúzni, ha újra Jordán Tamás kerülne a Weöres Sándor Színház élére. Utána viszont érdemes lenne végiggondolni, miért is tartjuk még műsoron ezt a pályáztatásnak nevezett színjátékot” – zárja Pápay György a gondolatmenetet.

A Magyar Nemzetben megjelent írás teljes terjedelemben itt olvasható. A szombathelyi pályázattal kapcsolatos cikkeinket itt találják.