„Kérjen bocsánatot” – Benkó Bence és Fábián Péter nyílt levele Eperjes Károlynak

A k2 Színház két alapítója nyílt levélben szólítja meg Eperjes Károlyt.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a szombathelyi közgyűlés nem támogatta Jordán Tamásnak, a Weöres Sándor Színház igazgatójának a teátrum további öt évre szóló vezetésére benyújtott pályázatát. Korábban a pályázatokat minősítő szakmai bizottság nem tudott dönteni az akkor már egyedüli pályázat megítélését illetően. A bizottságban négyen Jordán Tamás mellett, négyen – közöttük Eperjes Károly – a jelenlegi igazgató ellen szavazott. Az ATV vitaműsorában kettejükkel beszélgetett Rónai Egon.

benko_fabian.jpg

Benkó Bence és Fábián Péter (forrás: FHB Bank)

Benkó Bence és Fábián a műsorban elhangzottakra reagált:

 

Tisztelt Eperjes Károly!

Ön azt állította az ATV “Csatt” című műsorában, hogy minket megfenyegettek, amiért aláírtunk Dér András pályázatához. Ezzel szemben minket nem fenyegetett meg senki semmilyen oldalról, sem azért, mert aláírtunk Dér András pályázatához, sem másért. Mielőtt bármilyen további félreértésre adnánk okot, megismételjük egyszerűbben is: NEM FENYEGETETT MEG MINKET SENKI, SOHA , SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT.

Felszólítjuk Önt, hogy nyilvánosan vonja vissza ezt a kijelentését, és kérjen bocsánatot a K2 Színház egész társulatától, amiért valótlanságot állított rólunk, Jordán Tamástól, amiért ezt a hazugságot érvként használta fel a vele való vitában, és a tv-nézőktől, akiket félrevezetett.

Tisztelettel,
Benkó Bence, Fábián Péter

Az írást másodközlésben olvashatják,
elsőként a Szinhaz.org-n jelent meg.

süti beállítások módosítása