A tisztes tisztességtelenség

Heltai Jenő A Tündérlaki lányok című művét mutatja be a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház.

Évadbeli harmadik premierjére készül a salgótarjáni színház: az áprilisban fennállása ötödik évfordulóját ünneplő teátrum egy újabb klasszikus magyar szerző darabjával áll a közönség elé. Heltai Jenő: A Tündérlaki lányok című színművét március 27-én, hétfőn este, a Színházi Világnapon láthatja először a publikum, majd másnap este, illetve – a város középiskolásainak – szerdán kétszer mutatják be az édes-bús darabot.

A Tündérlaki lányok sikere szinte páratlan a magyar színháztörténetben. Az 1914-es vígszínházi bemutatót két év múlva bécsi, rá egy évre pedig berlini előadások követték. A korabeli kritikusok nem győzték dicsérni szerzője, Heltai Jenő szellemességét, könnyedségét, választékos ízlését.

tund_1.JPGA próbafotók forrása: Zenthe Ferenc Színház

A történet a négy Tündérlaki lányról szól, akik a szerelmet, a boldogságot keresik. Boriska, a legidősebb lány az, aki igyekszik mindent megtenni testvéreiért és anyjáért. Habár számára a családja tagjainak boldogsága a legfontosabb, ez fordítva nem igaz. Sorra kihasználják Boriska érzelmi gyengeségét, és ügyeskedve mindig elérik, hogy a lány a legnagyobb áldozatokat is meghozza számukra. Boriska ezért folytat viszonyt a báróval és ezért utasítja vissza először az ifjú író, Pázmán szerelmét. Pedig valójában Boriska az utóbbit szereti.

Pázmán ellenpontja Boriskának, és a lányt pont ez az ismeretlen könnyedség, kedvesség kísérti meg. Már igent is mondana a lánykérésre, csakhogy Pázmán nem olyan gazdag, és nem olyan befolyásos, mint a báró, aki el tudja tartani az egész családot és mindenkit jól jövedelmező állásokhoz tud juttatni.

Heltai drámája bepillantást enged a szegény özvegy és szép leányainak életébe, melyben a békés családi idill csak látszat. Mögötte anyagiaskodás, üzletelés, szégyen és szenvedés rejtőzik. Boriska a bérbe adott szépségével biztosítja a tisztességes élet lehetőségét testvérei számára és így válik önmaga és a világ szemében tisztességtelenné.

tund_3.JPG

A Zenthe Ferenc Színház előadásában özvegy Bergnét Bozó Andrea, négy lányát Marjai Virág (Boriska), Németh Anna (Olga), Bánfi Kata (Manci), Házi Anita (Sári) alakítja. A további szerepekben Falati Hedviget (Malvin néni), Angyal Lindát (Róza), Jakab Csabát (a báró), Farkas Zoltánt (Pázmán Sándor), Máté Krisztiánt (Petrencey Gáspár) és Albert Pétert (Pista) láthatjuk.

A jelmezeket és a díszletet Laczó Henriette jegyzi, a darabot Halasi Imre rendezi, aki az előző évben is dolgozott már a színház társulatával, akkor a Komámasszony, hol a stukker?-t állította színpadra.

(Forrás: Zenthe Ferenc Színház)

süti beállítások módosítása