Dániában valószínűleg jól érezné magát a messiás – Passio XXI

Székely Csaba: „Ahhoz, hogy valaki akkora feladatot vegyen magára, mint Jézus, kell egy jó adag eszelősség”. Interjú a Pótszékfoglalón.

Székely Csaba írta a Passio XXI című, nagyszabású előadás szövegét, amely modern köntösben mutatja be Jézus szenvedéstörténetét. Alföldi Róbert rendezése egyetlen alkalommal, április 9-én látható a Budapest Sportarénában. A szerzővel a Pótszékfoglaló beszélgetett többek között arról, mit jelent számára ez a történet és hogyan fog megjelenni az előadásban, van-e határa annak, ahogyan egy alkotó hozzányúlhat egy ilyen fontos vallási szüzséhez, és hogy szerinte mi történne, ha most jelenne meg a messiás.

Székely Csaba az interjúban elmondja, hogy em volt benne félelem a kultikus történet feldolgozása miatt, sokkal inkább a kihívás izgatta, hogyan lehet más megvilágításba helyezni azt, a „megszokott és unalomig ismételt sémák” helyett.  Azokat a pontokat keresték, amely nem csupán a keresztény embereket tudja megszólítani, ezért a „vallásos köntös” helyett Jézus emberi oldalára helyezték a hangsúlyt.

Székely Csaba (fotók: Révész Patrik)

„Ha van valaki, akiben elég energia és akaraterő dolgozik ahhoz, hogy jó irányba mozdítsa el a dolgokat, akkor szinte reflexszerű reakció az, hogy ellehetetlenítik az életét, kigúnyolják és karaktergyilkosságot követnek el ellene. Ha nem is végzik ki konkrétan, szimbolikusan mindenképpen meghal” – fogalmazza meg a szerző a szenvedéstörténet mítosz nélküli olvasatát. Arról is mesél, hogy több történelmi és vallástörténeti kutatás eredményét is „belecsempészte” az újszövetségi történetbe.

Véleménye szerint nincsen alkotói vagy gondolati határa a szenvedéstörténet feldolgozásának. „Legalábbis azt remélem, hogy nyilvánvalóvá válik: nem az volt a célunk, hogy bárkit is megsértsünk, vagy bármiféle vallási érzelmet támadjunk. Egy olyan történetet szeretnénk elmesélni, ami mindenkié, hiszen ez a nyugati kultúra egyik legfontosabb alapköve. A csomagolásnak pedig csupán a képzelet szab határt.”

A beszélgetésből az is kiderül, hogy Székely Csaba nem vallásos. A keresztény vallás alaptörténetéhez való személyes viszonyát is elmeséli: „volt egy olyan ember, akiben tényleg megvolt a képesség, hogy valamiféle változást hozzon, és bár nem tudja magáról ténylegesen, hogy ő-e a messiás vagy sem, de mindenki annyira várja a varázslatot, a csodát, hogy végül elhiszi magáról. Aztán egyszer csak ott áll a kivégzőosztag előtt és rá kell döbbennie, hogy talán mégsem ő az. Mivel nem hiszek a messiásban, ezért annak az embernek a tragédiája érintett meg, aki annyira hisz egy eszmében, hogy az végül túlcsordul és visszaüt rá”.

Ezzel kapcsolatban azt is elmondja, hogy az előadás nem saját Jézus képét viszi színpadra, már csak azért sem, mivel nem akarták megsérteni mások vallásos érzékenységét. A darabbeli Jézuson azonban – mint elmeséli – nyomot hagy ez az elképzelés: „De azt látom, és ez érezhető is a darabbéli karakteren, hogy ahhoz, hogy valaki ekkora feladatot vegyen magára, mint Jézus, kell egy jó adag eszelősség. Nevezhetjük ezt szent őrületnek is, ami egyre inkább elhatalmasodik rajta, ahogyan haladunk előre”.  

„Ugyanakkor mi nem csak a szenvedésére koncentráltunk, hanem arra is, hogy voltaképpen mit képvisel ez az ember. A tanításai – akár hívőként, akár vallástalanként nézzük őket – az együttélés alapjairól szólnak, és pont ezek azok az értékek, amelyektől a leginkább eltávolodtunk” – mondja el Székely Csaba a Jézus történet előadásbeli újszerűségéről.

A beszélgetés második felében az előadással szembeni facebook kommentekben tapasztalt reakciók is szóba kerülnek: „Érdekes a kontraszt, mert a nyíltan gyűlölködő hozzászólások keresztény emberek részéről szöges ellentétben állnak a kereszténység üzenetével, míg az előadás éppen azt igyekszik hangsúlyozni”.

Székely Csaba történelmi léptékben mérve aggasztónak érzi a jelen társadalmi állapotot: „Hiszek a mintákban, és abban, hogy a hasonló helyzetek hasonló eredményeket produkálnak a történelem különböző korszakaiban. A harmincas években ugyanez zajlott, mint most, hirdették a vad kereszténységet, miközben emberek százezreit küldték a halálba. Ezt mégis hogyan lehet összeegyeztetni? Félő, hogy ez a minta látszik újra előtűnni, ezért is mondtam azt korábban, hogy Jézus ma sem lenne biztonságban. Mert ha jön valaki, aki jót akar, azt nem fogják békén hagyni”.

„Nem tudom, hogy itt el tudnánk-e fogadni valaha is a messiást. Látok valamiféle furcsa kulturális tényezőt, ami nem engedi ezt. Például, ha valaki nyer egy díjat, akkor azonnal a hibát keressük benne. Nem tudunk örülni. Ott van ezzel szemben Dánia, évek óta a világ legboldogabb országa, ahol mindennek tudnak örülni, és könyvek jelennek meg arról, hogy milyen út vezet a dán boldogsághoz. Ha náluk jelenne meg a messiás, ott valószínűleg jól érezné magát. Nekünk rengeteg tanulnivalónk van még” – vallja a magyarországi viszonyokkal kapcsolatban.

Székely Csaba végezetül a színház tisztítóerejéről és közösségi voltáról mondja el a korábbiaknál reménytelibb gondolatait: „A jó színház olyan, mint egy közös rituális megtisztulás. A nézők részesülnek valami olyan közös örömben, amiben a hétköznapok során lehetetlen. Ez az öröm lehet vegytiszta, vagy éppen tragédiából adódó katarzis. Ha pedig nem hagyjuk, hogy egy ilyen élmény után a negatív hatások befolyásoljanak minket, akkor ez az élet megváltoztatásához vezethet”.

A Pótszékfoglalón megjelent teljes interjú itt olvasható.