Balsai Móni: „Direkt nem néztem meg a próbák előtt Bergman filmjét”

Bergman Personája a női lélek mélyét kutatja. A belőle készült előadásban Balsai Móni alakítja Almát, a megnémult Elisabeth ápolónőjét. Interjú.

Balsai Móni számos színházban játszik. Országos ismertségéhez az elmúlt évek filmes szerepei, többek között Sopsits Árpád A martfűi rém és Till Attila Tiszta szívvel című filmjei segítették, amelyeket fontos állomásnak tart életében. Most a Szentendrei Tavaszi Fesztiválon Bergman Persona című filmnovellája alapján készült színdarabban játssza Alma, az ápolónő szerepét. Balsai Móni mesél az előadásról, annak mélységéről és sajátos humoráról, valamint filmes ismertségről.

Balsai Móni a Persona előadásában (fotók: Puskel Zsolt / Port.hu)

A közelmúltban több olyan szerepet is alakítottál, amely kapcsolatokról szól. A Persona című előadásban a tengerparti nyaralóban egy időre „összezártan” élő két nő egyikét, a megnémult Elisabeth ápolónőjét, Almát játszod. Két szerep egy hangra?

Nem ennyire egyszerű. Alma, az ápolónő nem pusztán egy hang, aki közvetíti Elisabeth gondolatait. Szeretném, ha nagyon sok olvasata lehetne. Mindenkinek lesz egy saját megfejtése, ha megnézi az előadást. Egy nőt játszom, aki próbál segíteni egy másik nőnek. Összetett a kettejük kapcsolata, nem csak verbális, lelki síkon is sok közös pont köti össze őket. A mondanivalóján túl azért szeretem a darabot, mert olyan, mint egy pszichothriller. Nagy tisztelője vagyok Bergmannak, szeretem a filmjeit, a munkásságát. Igyekeztünk hűek maradni a szellemiségéhez.

Azoknak, akik látták a Persona című filmet, erősen beégett annak sok jelenete, erős képi világa. Bizonyos előképpel, elvárással ülhet be a néző a színházba.

Nagyon más a film és a színpad. Direkt nem néztem meg a próbák előtt Bergman filmjét, s kiderült, a többiek sem. Nem akartunk hasonlítani a filmhez, ami valóban nagyon erős képekkel dolgozik. A dramaturg, Garai Judit tanulmányozta Bergman életét, ebből, a forgatókönyvből és a filmnovellából írt egy színpadi művet, amiben erősen ott van a bergmani világ, de másképpen működik, máshogy hat egy színpadi adaptáció, mint a film. Izgatott bennünket a sok síkon mozgó történet mondanivalója, ebből minél több síkot próbáltunk mi is beletenni az előadásunkba.

Bergmant több filmjében is a kapcsolatrendszerek, a női viszonyok, a női lélek izgatják. Milyen ez a bergmani világ?

Bergman szerette a nőket, az ő lelkükön, személyiségükön keresztül tudta megmutatni mindazt, amit a világról gondolt. Ugyanakkor nem gondoljuk, hogy ez egy „női” darab. Emberekről, emberi viszonyokról szól. Igaz, női szereplői vannak, de ugyanolyan erősen jelen vannak benne a férfiak. Az elégről szól. Arról, hogy túlcsordulnak a dolgok, valami eltörik, s az ember nem tud és már nem is akar megfelelni. Nem működik a munkájában, a kapcsolataiban, s egy idő után már nem is akar, mert elveszettnek érzi magát a világban. Nagyon bátornak tartom, ha valaki meg meri tenni, hogy ilyenkor kiszálljon. Elisabeth, a színésznő nem öngyilkos lesz, hanem hallgatásba menekül.

Hidvégi Nóra rendező úgy értelmezte a hallgatást, mint az öngyilkosság egyik formáját.

Így is lehet értelmezni, ezért mondtam azt, hogy nagyon sok megfejtése van Elisabethnek. És sosem lehet tudni, hogy egy ilyen érzést mi vált ki. Nem csak a kudarc, egy túl sikeres pálya is hirtelen elviselhetetlenül sok lehet. Abból is elege lehet az embernek, ha valami nagyon megy. A boldogságtól ordítani című film is erről szól. Nehéz egyensúlyt tartani. És ez a mai világunkra annyira igaz. Állandóan próbálunk megfelelni, s nem hagyunk időt magunkra. Nagyon gyors minden, nincs idő arra, hogy néha megálljunk, dolgokat megünnepeljünk.

Györgyi Anna és Balsai Móni

Győr, Ács János és Korcsmáros György rendezők nagyon fontos szerepeket jelentettek számodra. Mégis a filmek hozták meg ismertségedet. Bánt?

Nem a filmek óta vagyok színész, de nálunk ez így működik, hogy ismertséget a film, a tévé jelent. Csodálatos munkáim ezek is, de ugyanaz vagyok itt is, ott is. Nincs különbség. Minden munkámat maximális odafigyeléssel, precizitással, az őrületes maximalizmusommal próbálom csinálni, ahogy eddig is. Most talán kicsit több fény esik rám, többet nyilatkozom, de az elviszi a lényegről a figyelmet.

Györgyi Annától azt kérdeztem, hogyan lehet jelen lenni beszéd nélkül a színpadon. A darabban te kettőtök helyett beszélsz, olyan mint egy hosszú monológ a szereped. Nehéz?

Nagyon jó dolog, hihetetlenül sokat lehet szavak nélkül is kommunikálni. Györgyi Anna csodálatos színész és ember, nagyon jó és könnyű vele dolgozni. Olyan, mint napsütötte medencében együtt úszni. Nagyon szép munka, azt hiszem, egy életre elkísér bennünket. Olyan erős mondatai vannak a színdarabnak, ami nekünk is, a nézőknek is lehetőség, hogy tovább gondolkodjunk rajta. Jó azzal szembesülni, hogy mások ugyanazokkal a problémákkal küszködnek, mint mi, hogy ebben nem vagyunk egyedül.

A mélysége mellett nagyon finom humora van. Olyan, mint egy krimi. Bergman maga is egy krimi-szerű fonálon vezeti le történetét. És mindenki a maga személyes történetét hallja ki belőle. Sokat beszélgettünk a próbák során a műről, annak megfejtéséről, nagyon egy irányba haladtunk, ebbe épültek be az ötleteink. Olyan ez a közös munka, mint a fonás, amikor sok szálból áll össze egy nagyon erős kötél.

...

A Györgyi Annával készült interjú itt olvasható.

Az előadás legközelebb március 24-én látható a Szentendrén, a Pest Megyei Könyvtár Színháztermében, este 8 órai kezdéssel. 

Az interjút készítette: Marton Éva