Eszenyi Enikő adta át az előadás alkotóinak és szereplőinek az előadás hanganyagából készült, a Tom-Tom Records gondozásában megjelent kiadvány aranylemezét.
A Molnár Ferenc világhírű regényéből adaptált zenés játékot 2016. novemberében mutatta be a Vígszínház, azóta több mint ötvenötezren látták Marton László rendezésének eddigi ötvenkét előadását.
„Nagyon büszke vagyok a társulatra, és halás vagyok a Vígszínház közönségének, hogy ilyen nagy szeretettel fogadták A Pál utcai fiúkat” – mondta Eszenyi Enikő az aranylemez átadása kapcsán. „Házi szerzőnk, Molnár Ferenc csodálatos regénye világhódító útja után hazatalált a Vígszínházba. Én hiszem, hogy Molnár Ferenc is elégedetten és boldogan nézné végig Marton László korszakos rendezését, örömmel hallgatná Dés és Geszti nagyszerű dalait.”
Az előadás hanganyagából készült kiadványon a Vígszínház fiataljai éneklik a Molnár Ferenc legendás figuráinak írt dalokat. Bokaként Wunderlich Józseftől hallhatjuk, hogy „éljen a Grund!”, Nemecsekként Vecsei H. Miklós a nagy füvészkerti fürdése után becsületről és bátorságról énekel, Áts Feriként pedig Józan László veszi fel a vörös inget.
A Mi Vagyunk A Grund című dalhoz készült videóklip országos klippremierje péntek este 7 órakor lesz az rtl.hu-n. Így bárki bepillanthat az előadásba, melyet ha élőben szeretnénk látni, jó előre kell terveznie, hiszen a rendelkezésre álló havi tizenegy-tizenkétezer jegy az aktuális kontingens megnyitása után alig egy munkanap alatt elfogy.
A Pál utcai fiúkról írt kritikai szemlénk itt olvasható.
(Forrás: Vígszínház)