Hamarosan startol a Budapesti Tavaszi Fesztivál

Március 31-én indul és több mint három héten át tart a bemutatókat és rendhagyó eseményeket felsorakoztató eseménysorozat. Immár harminchetedszer.

Ami a színházi programokat illeti.

Több hazai produkciót a Budapesti Tavaszi Fesztiválon láthat először a közönség: premierrel ünnepli a kiegyezés 150. évfordulóját a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, Tánckánon - Hommage à Kodály Zoltán címmel bemutatóra készül a Magyar Állami Népi Együttes, Adieu! címmel mutatja be vadonatúj produkcióját a Recirquel Újcirkusz Társulat, míg a Magyar Állami Operaház A kalóz című balettpremierrel várja a nézőket. A fesztivál záróelőadása pedig Kodály Háry János című operájának nagyszabású bemutatója lesz, Anger Ferenc rendezésében, Palló Imre vezényletével, továbbá Budapesten elsőként a fesztiválon debütáló Dobák Attilával a címszerepben.

kaloz.JPGA kalóz

Új táncdarabot készít a fesztiválra LAJTHA címmel Barta Dóra koreográfus és társulata, és színházi bemutatókban sem lesz hiány: Guus Kuijer elismert holland gyermek- és ifjúsági író Minden dolgok könyve című művét a Kolibri Színház mutatja be, a B32 Galériában Csikós Attila Díszítők című darabjának premierjére kerül sor. Az Átrium Film-Színházban Dömötör Tamás rendező Kihallgatás című előadása, a Jurányi Inkubátor Házban Pass Andrea új produkciója, míg a Bethlen Téri Színházban a 42. Színház EuXIT című vadonatúj előadása debütál.

A Frenák Pál Társulat XX_&_Fragments_ című, a Budapest Art Week programjaihoz kapcsolódó helyszín-specifikus estje pedig azért különleges, mert kifejezetten a Bálna Budapest rendhagyó tereire készül, és ebben a formában csak a fesztiválon, egyetlen alkalommal látható.

(Forrás: Budapesti Tavaszi Fesztivál)

süti beállítások módosítása