Agatha Christie minden idők legnagyobb sikerű krimijét Sztarenki Pál állítja színpadra Zalaegerszegen.
Még alig kezdődött el a II. világháború, amikor 1939-ben az akkor negyvenkilenc éves angol írónő bűnügyi története megjelent And Then There Were None címmel. Később filmként Tíz kicsi indiánként, regényként Tíz kicsi néger címmel ismerhettünk meg Magyarországon. Nem sokkal megjelenése után maga a szerző írta színpadra. Márpedig Agatha Christie majdnem olyan sikeresen írt szövegkönyveket, mint krimiket: a The Mousetrap (Egérfogó) című színpadi darabját például 1952-ben mutatták be az Ambassadors Theatre-ben Londonban és még ma is játsszák.
... és már senki sem! (fotók: Pezzetta Umberto)
Ami a történetet illeti, ha van, aki ne ismerné: tíz egymásnak ismeretlen ember kap meghívást egy fényűző villába. A villa az angol partok mentén található magányos Néger-szigeten áll. A nappaliban tíz kicsi porcelánbaba ékeskedik a kandallópárkányon. A vendégek megérkeznek. A házigazda azonban nincs sehol. Hamar kiderül, hogy mindegyikük múltjában van valami rejtegetni való, valami, amiről nem szívesen beszélnek, valami, amit örökre elfelejtenének. A felhőtlennek ígérkező időtöltés rémálommá válik. Úgy tűnik, hogy nem lehet megfékezni a hátborzongató eseményeket. És a babák csak egyre fogyatkoznak... Tízen érkeztek. Hányan távoznak?
A zalaegerszegi előadás alkotói … és már senki sem! címmel állítják színpadra a bűnügyi történetet, és azt ígérik, hogy a színpadi változat végkifejlete azok számára is tartogat meglepetést, akik jól ismerik a regényt.
Az előadás szereplői többek között Besenczi Árpád, Balogh Tamás, Urházy Gábor László, Kováts Dóra és Ecsedi Erzsébet. A díszlet Szlávik István, a jelmeztervek Cselényi Nóra munkái.
Az … és már senki sem! bemutatója március 31-én lesz a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban. Az előadás a bemutatót követően áprilisban 1-én, 4-én, 7-én, 8-án, 27-én és 28-án látható ugyanott, minden alkalommal este 7 órai kezdéssel.
(Forrás: Hevesi Sándor Színház)