Amikor egy színész valódi hatalomhoz jut

Lars von Trier sajátos hangulatú komédiáját, a Főfőnököt  állítja színpadra Koltai M. Gábor Nyíregyházán.

Kristoffert, a jobb napokat látott színészt egy számítógépes vállalkozás tulajdonosa béreli fel, hogy játssza el – eredetileg csupán egy alkalommal – az általa kitalált „Főfőnököt”. Sajnos, a mit sem sejtő beosztottak véletlenül találkoznak állítólagos főnökükkel, ami valóságos lavinát indít el, Kristoffer pedig kénytelen benne ragadni a szerepben… Eközben társadalmunk szinte minden jellegzetes típusa megjelenik a darabban – erősen görbe tükörben – olvasható az előadás színlapján.

fo_moricz_csaba.JPG                 Martinkovics Máté, Horváth László Attila és Fellinger Domonkos (fotók: Móricz Csaba)

Martinkovics Máté, a Színház-és Filmművészeti Egyetem negyedéves hallgatója az egyik beosztott szerepét alakítja az előadásban. Karaktere, Nalle kellemetlen (a néző szempontjából  inkább komikus) helyzeteken, traumákon esik át: miközben minden igyekezetével szeretné megmutatni tehetségét és felkészültségét, az ál-főfőnök egy-egy mondatával megsemmisítő erejű kritikát mér rá. Bár ettől teljesen összeroppan, a kollégák segítségével végül sikerül talpra állnia.

A fiatal színész szerint az előadás csúcspontja az, „amikor a Horváth László Attila által játszott munkanélküli színészben tudatosul, mekkora hatalomhoz jutott a játéknak köszönhetően, és egyik pillanatról a másikra felcserélődnek a szerepek. A valódi cégvezető teljesen kiszolgáltatottá válik – sorsa egy színművész kezébe kerül”.

fo_2.JPG                               Martinkovics Máté

Mint elmondta, az eredeti film ismerete egyáltalán nem könnyítette meg a színészek dolgát, sőt: „azok a jelenetek, amelyeket a mozivásznon egy-egy vágásnak köszönhetően is képesek komikussá válni teljesen máshogy működnek színpadon”.

Horváth László Attila és Martinkovics Máté mellet az előadás szerepeit Gulácsi Tamás, Nagyidai Gergő, Varga Balász, Éry-Kovács Zsanna, Sírkó Eszter, Horváth Réka, Fellinger Domonkos, Gyuris Tibor és Szabó Márta alakítja.

A díszlet- és jelmeztervek Vereckei Rita munkái, dramaturgként Sediánszky Nóra működött közre.

A Főfőnök bemutatója április 1-én lesz a Móricz Zsigmond Színházban. Az előadás ezt követően április 3-án, 6-án, 7-én, 8-án, 11-én, 19-én, 20-án és 29-én látható Nyíregyházán. Minden alkalommal este 7 órai kezdéssel.

(Forrás: Móricz Zsigmond Színház)

süti beállítások módosítása