Jordán Adél: „Még nem sikerült teljesen felnőnöm”

A budapesti Katona színésznője keményen megdolgozott legújabb szerepével, a családja miatt próbál, de nem nagyon tud kevesebbet játszani. Interjú.

Jordán Adél 2003-ban végzett a Színház-és Filmművészeti Egyetemen Máté Gábor osztályában. Először az Egri Gárdonyi Géza Színház tagja volt, majd 2006-ban szerződött a Katona József Színház társulatához, ahol azóta is dolgozik. Szülei mindketten színészek, Lázár Katalin és Jordán Tamás.

                            Fotó: Szécsi István / Dívány

A budapesti Katona előadásai közül jelenleg a Portugálban, az Illaberekben, az Abigail bulija, a Cukor Kreml, a Sirály, A bajnok, az Emília Galotti és A nők iskolája mellett a legfrissebben bemutatott, Hóhérok című produkcióban látható. Ennyi előadás mellett ritkán vállal máshol munkát, de például a Bagoly és Cica Dorisaként szerepel az Orlai Produkciós Iroda színdarabjában és több filmben is találkozhattunk már vele.

A Hóhérok kapcsán mesélt többek között a mélypontokkal tűzdelt, de végül jóra fordult próbafolyamatról, Gothár Péter rendezővel való munkáról, érettségről, a családjára fordítható időért folytatott küzdelemről és arról, mit érzett, amikor édesapja körül Szombathelyen feszültté vált a helyzet. Az is kiderül Mazányi Eszter interjújából, hogy Lázár Katalin és Jordán Tamás közül, ki a szigorúbb kritikusa.

Március közepén tűzte műsorra a Katona József Színház Martin McDonagh színművét, a Hóhérokat. Ha még nem láttuk, mit kell tudnunk róla?

Ez egy nagyon friss darab, Londonban is csak most mutatták be, így ősbemutató nálunk is. 1965-öt írunk, az évet, amikor Angliában eltörölték a halálbüntetést. Fekete Ernő játssza az apámat, aki egy hóhér, és kocsmát nyit, mivel megszűnt a kenyérkereseti forrása. Valójában ez egy krimi, amiben én egy tizenöt éves, kicsit debil lányt játszom.

        Mészáros Bélával a Hóhérok előadásában (fotó: Dömölky Dániel)

Sokat küzdöttem a szerep megformálásával. Egyrészt feszélyezett a korkülönbség, hiszen harminchat évesen kellett egy tizenöt éves lányt játszanom, másrészt egy érzelmileg sérült lányról van szó, így az is komoly munka volt, hogy pontosan lőjük be az arányokat. Voltak súlyos mélypontjaim, szinte még a pályaelhagyás gondolata is megfordult a fejemben. (nevet)

Nem volt ebben szerepe Gothár Péter rendezőnek, aki híresen kemény a színészeivel?

Péterrel kapcsolatban végre meg tudtam magamnak fogalmazni, hogy mitől olyan intenzív minden próbafolyamat. Az elején elkapja a szívedet, a markában tartja, szorongatja és csak akkor enged a szorításból, ha valami kezd létrejönni abból, amit látni szeretne. Egy idő után szerencsére engedett a szorítás.

Mi a megoldása a szerepnek?

A debilitásba lehetett kapaszkodni, de még így is elég vékony a jég. Emellett fontos a lánynak a tisztasága, naivsága, amivel vissza is élnek. Elég infantilis vagyok, teljesen nem sikerült még felnőnöm, úgyhogy tudtam hol keresgélni.

Jordán Adél és Rezes Judit A bajnokban (fotó: Toldy Miklós)

Idén kérted, hogy kevesebb szerepet osszanak rád, miért?

Kettő újat játszom, ami tényleg nem sok, de nem is kevés. Valójában anyai és fáradtsági szempontok vezéreltek. Úgy gondoltam, hogy jobban tudok teljesíteni, ha nem vagyok akkora nyomás alatt. Az igazság az, hogy így sem sokkal kevesebb a munka, így is havi 20-22 előadásom van. Abban állapodtam meg a színházzal, hogy oké, hogy az életem kétharmadát itt töltöm, de egyharmad hadd legyen az otthoné. A Puszi koncertek is általában akkor működnek jól, ha aznap előadásom van, és csak át kell sétáljak a fellépésre, mert szabad estét nem szívesen áldozok. Ez talán érthető…

Hogy jött az éneklés a Puszi nevű zenekarban?

Mint rajongó kezdtem el járni a koncertekre, és mivel ők szívesen hívtak vendég énekeseket, egyszer valahogy rám került a sor. Aztán ez bejött sok mindenkinek, így Spenót (Tóth Zoltán Spenót, a Puszi zenekar gitárosa - a szerk.) felkért, és azóta az éneklés is az életem része.

                            Puszi koncert (fotó: Katona Eszter / Dívány)

Mit szóltál ahhoz, amikor korábban kiderült hogy apád, Jordán Tamás talán nem igazgathatja tovább a szombathelyi színházat, amit ő talált ki?

Nagyon féltettem őt. Amerikai filmekben szokott ilyen lenni, hogy beindul egy gépezet és kicsinálnak. Az a színház a saját gyereke. Emlékszem, milyen büszkén vezetett végig rajta egy munkavédelmi sisakkal a fején. A hírek hallatán féltettem a lelkét és az egészségét. Szerencsére ő nagyon pozitív ember, így inkább csak boldog attól a sok szeretettől, ami körülveszi. Nagyon sokan állnak mellette, és kevés helyzetben süt ennyire a hovatartozás. A szeretet, amit kapott és kap, most mindennél többet ér.

Mennyire vesznek részt színész szüleid az életedben, minden premiereden ott vannak?

Szeretem, ha ez nem ennyire protokolláris. Soha nem éreztem azt, hogy valamelyik előadásomat azonnal látniuk kell. Megfogadom a tanácsaikat, de anyám például nem tud átverni, rögtön látom rajta, hogy mit gondol. Volt hogy azt mondta, ez nagyon, nagyon jó… lesz.

Milyen lesz a nyarad?

Fesztiválozok a Puszival és persze idén is lesz Alkalmáté Trupp, Vajda Milánt húztuk tavaly. Még négyen vagyunk hátra, és mindenki azt mondja, én leszek az utolsó. Remélem is, addigra talán benő a fejem lágya.

                      (A Sirályban - fotó: Puskel Zsolt)  

Az utolsó nagyon bensőséges volt …

Sokan mondták a Mészáros Béla című előadásunkra, hogy túl sok benne a magánélet. Nem tudom, Milán mire készül, de én fontolgatom, hogy találjunk neki egy kicsit más formát, hogy ne csak a szokásos - mi volt veled, meséld el, és abból jelenet - munkamódszer legyen. De alapvetően ez a mi egyedi stílusunk. Ez annyira megy, hogy sokszor nem is tudjuk, mikor készül el az a sok jelenet. Az élményünk inkább az, hogy két hétig együtt vagyunk, beszélgetünk, örülünk egymásnak.

Lesz Máté Gáborral is egy?

Szerintem beleférhetne, bár elég nehéz úgy szervezni a nyarat, hogy fixen ráérjen mindenki két hetet. Nagyon fogunk igyekezni.  

Mazányi Eszter