Örvendtünk és kacagtunk hát

Zappe László járt a tatabányai MOST FESZT-en, ahol a kétszeres fesztiváldíjas Gaudeamus igitur című előadás körmére nézett.

Szokás a fesztiváloktól mindenféle üzenetet, valamilyen egységet, szellemi vezérfonalat elvárni. Ami nagyon helyes is, bár nem biztos, hogy a nézőket különösebben érdekli, leszámítva persze a szakmai előítéletektől fertőzötteket, mindenek előtt a kritikusokat. A tatabányai színház ezzel szemben műfaji keretet szabott a maga rendezvényének. Monodráma és stúdiószínházi találkozót szervez évente, ezt tömöríti a rendezvény rövid neve: MOST. Intim tereket és az esetek többségében kis létszámú együttesek meghívását teszi ez szükségessé.

Gaudeamus igitur

Takarékos megoldásnak látszik, anélkül, hogy feltétlen együtt járna a szellem takaréklángon pislákolásával. Ráadásul felment a tematikus vagy bármiféle egyéb egység igénye alól. Más kérdés, hogy míg a monodrámakínálat, amelyből válogatni lehet, aligha túlságosan bőséges, addig a stúdióelőadásoké bizonyára hatalmas. Mindkét mennyiség mentesít az alól, hogy a válogatás mikéntjével és minőségével kelljen foglalkoznunk. Az igényességet azonban feltétlen jelzi Keresztes Tamás Gogol-produkciója, az Egy őrült naplója (két díjat is nyert a fesztiválon –a szerk.), de jól átgondolt és korrekten magvalósított teljesítmény Kafka Jelentés az Akadémiának című szövege Ács Tamás Sopronból hozott előadásában és Tallér Edina monológja, a Negyvenkettedik széken ülő nő, amelyet Tarsoly Krisztinától láthattunk, hallhattunk (a Békéscsabai Jókai Színház és a Junion Színház koprodukciója).

Minden ilyen fontolgatásnál azonban lényegesebb az, amit a vendégegyüttesek föllépése a helyi közönség, a tatabányai színházba járók számára jelent. Helyettük viszont nem nyilatkozhatom. Bizonyára vannak köztük, akik Budapesten vagy Győrben is megnéznek előadásokat. De számukra is fontos lehet, hogy messzebbről érkezett színészeket és produkciókat, velük másféle stílusokat, szemléleteket vehetnek szemügyre.

Bár nem láttam valamennyi előadást, ki merem jelenteni, hogy a válogatás nemcsak igényes, de esetenként merész is. A válogató nem félt a helyi, vidéki közönség konzervativizmusától. Sem színházi formaválasztás, sem szókimondás tekintetében. Nem gondolom, hogy például az Aradi Kamaraszínház, a Békéscsabai Jókai Színház és a MASZK Egyesület közös produkciójaként hirdetett Tündéri bérletben sokáig mehetne. De a találkozón megtalálta a közönségét. Theo Hergelegiu talányos és ordenáré, ocsmányságában is tényleg „tündéri” szövege Harsányi Attila, Tege Antal és Éder Enikő feszesen lendületes előadásban talán még az utálkozásra, esetleg prüdériára hajló nézőt is magával ragadta, a lepedő mögül hangzó pokoli erejű zenéről nem is szólva. A színlap szerint a produkciót 41%-ban rendezte Tapasztó Ernő, a maradék 59-et nyilván a játszók adták hozzá.

Éder Vera a Tündéri előadásában

A szabadkai magyar társulat, azaz a Szab-way színházi szervezet Gaudeamus igitur című előadása viszont minden paramétere szerint eleve közönségsikerre ítéltetett. Bár csuda komoly szöveggel ajánlja a társulat: „Témája a közoktatás, illetve annak elavultsága és különböző hiányosságai. Hosszas kutatómunka után arra a következtetésre jutottunk, hogy a jelenlegi oktatási rendszerben hemzsegnek a hibák. A szülők panaszkodnak, a tanárok panaszkodnak, a gyerekek panaszkodnak. Ha mindenki panaszkodik, akkor valami nincs rendben. A megszólított pedagógusok kivétel nélkül azt mondták, hogy reformokra lenne szükség. A reformok jönnek is, viszont még nagyobb káoszt csinálnak. Országunk nincs még felkészülve arra, hogy egy-egy bevált nyugati módszer minden előzmény nélkül működni tudjon”.

Hasonlóan komoly tónusban kezdődik a produkció is: Szentgyörgyi Albert mondja el nagyjából ugyanezt. Szóval már az ő idejében is tudható volt. És a helyzet mit sem változott. Erről beszélnek a szabadkai színészek két és negyed órán át, véresen komoly kabaréjelenek hátborzongató humorával. (Szerző: Mezei Zoltán, Pálfi Ervin, Szőke Attila, rendezte: Mezei Zoltán.) Képtelen helyzetek, megoldhatatlan feladatok, alkalmatlan emberek vonulnak föl jelenetről jelenetre. Megalázottak és megszomorítottak tréfálkoznak egymással, a tanárok kiszolgáltatottak a diákoknak, a diákok a tanároknak, egyik is másik is a szülőknek, illetve valamennyien együtt a mérhetetlen össztársadalmi sötétségnek. Apróságokban fölismerhetjük a vajdasági környezetet, a nagy egész azonban rólunk éppúgy szól, éppúgy érvényes Tatabányán, de a fővárosban is.

Gaudeamus igitur

Körülöttünk periféria az egész világ. Ahol nyavalygunk, sírunk, panaszkodunk, de pofán verjük, ha valaki segíteni próbál. Minden jelenet telibe találja az oktatásügy és az egész társadalom valamely szegmensét. De talán az a mindent összegző jelenet a legszomorúbb, amikor egy derék holland szakember alapos, tudományos felvilágosításban próbálja részesíteni a honi pedagógusokat. Először csak azt kérdezik, hogy honnan lenne minderre pénz. Azután, amikor fölismerik, hogy a színvonal emelése az ő amúgy vacak egzisztenciájukat fenyegetné, egyszerűen leköpik az ámuló nyugatit. Kulturált álcájuk alól kibukik a keleti barbárság.

Az előbb idézett előzetes a következő mondatokkal végződik: „Az előadás nem kíván megoldást adni ezekre a problémákra, viszont kötelességének érzi, hogy gátlástalanul rámutasson a hibákra, felnagyítva, kiforgatva azokat, illetve lehetetlen, abszurd, extrém helyzetekbe ágyazza őket”. Kétségtelen, hogy a produkció bővelkedik túlzónak, szatirikusnak, elrajzoltnak ható megoldásokban. De mindegyikben felismerhető az eleven valóságmag. Az egyik ravasz tanuló például úgy dönt, hogy óra alatt kimegy burekért. Ezért addig próbálja provokálni a tanárt, amíg az kénytelen kiküldeni. A tanár viszont ismeri a trükköt, úgyhogy semmiképpen sem szeretné kiküldeni. Ebből végül botrány kerekedik, amiért természetesen a tanárt róják meg. Klasszikus kabarétréfába illő abszurditás a nyers valóságból véve. Megoldás tényleg nem mutatkozik. Annál inkább felszabadító kacagás.

Zappe László

Kapcsolódó cikkek

A MOST FESZT díjazottjai
A bőség zavara - Interjú Crespo Rodrigóval, a tatabányai színház igazgatójával