Véget ért a legnézettebb DESZKA fesztivál

A kortárs magyar drámák egyhetes seregszemléjének több mint négyezer látogatója volt, ami kiemelkedő, 93%-os nézettséget jelent.

A produkciók jelentős részére, főképp a stúdió, illetve az épített nézőterű előadásokra már a program meghirdetését követő pár napban elfogytak a jegyek. A fesztivál legnépszerűbb és legnagyobb nézői sikert arató produkciói a Szlovák Nemzeti Színház Esterházy-darabja, a Mercedes Benz, az előadás díszvendége, Visky András által írt Júlia, Bartis Attila Rendezése, a KÁVA produkciója, a Lady Lear, valamint a Maléter Pálné visszaemlékezéseiből írt monodráma, a Pali voltak.

pali.JPGSzamosi Zsófia a Pali előadásában

Egyöntetű szakmai és nézői elismerés övezte az ESZME bábos előadását, Az időnk rövid története című Gimesi Dóra-darabot, valamint a Csokonai Színház két, a fesztiválon is szereplő előadását: a Mezei Kinga által színre vitt, a POSZT versenyprogramjába is bekerült Jadviga párnáját és a Hessmese című mesejátékot.

A fesztivál „házi bölcsei” a zárónapon tartott értékelőjükben kiemelték: az idei DESZKA valóban nemzetközi kitekintést adott a kortárs magyar dráma helyzetére, hisz az anyaországból érkező tizenegy vidéki és kilenc fővárosi produkció mellett négy romániai, egy ukrajnai és egy szlovákiai kortárs magyar szerzőjű produkció is látható volt a fesztiválon. A szakmai programok közül kiemelkedtek a Nyílt Fórum felolvasószínházi bemutatói a 11. DESZKA Fesztivál utolsó négy napján.

(Forrás: Csokonai Színház)

süti beállítások módosítása