Akiknek Európa a hazájuk, miközben nem

Tömöry Péter Európa, édes hazám című színművét, amely az Európába emigrálók egy harminc évvel ezelőtti történetéből indul ki,  Szabó K. István állítja színpadra Székesfehérváron.

A magyarországi ősbemutató a Vörösmarty Színház és az Aradi Kamaraszínház koprodukciójában valósul meg. Az előadást a Pelikán Kamaraszínházban mutatják be holnap este 7 órai kezdéssel.  

eu_3.JPGKozáry Ferenc és Tapasztó Ernő (fotók forrása: Vörösmarty Színház)

Tömöry Péter 1991-ben írta a művet németül, 1992-ben mutatták be a Badische Landesbühnében, Németországban, ahol 1991−1993 között főrendező volt. A történet alapjául az szolgált, hogy 1989-ben emigrált Kolozsvárról Németországba, ahol néhány napot egy menekülttáborban töltött. Akkor a saját bőrén tapasztalta, milyen, ha egy felnőtt ember, akinek van már egy felépített élete, elhagyja a hazáját, tele van szorongással, kétellyel, és elvágva minden szálat, arra vár, hogy beengedjék egy másik országba, ahol az álmait megvalósítva új életet kezdhet. A dráma a várakozás gyötrelmeiről és a világhuzatba való kitettségről szól.

Szabó K. István immár másodszor rendez a fehérvári teátrumban. Az Európa, édes hazám című darabból leginkább a szereplők álmai érdeklik: „Ez a darab egy átmeneti állapot érzékeny látlelete: az otthon kereséséről szól, egy olyan időszakban, amikor a mesterségesen szétszabdalt Európa árvái visszakérezkednek a szülői házba. Akiket felvásárolt az anyaország, azok bízhattak az újrakezdés lehetőségében. Akikért nem fizettek fejkvótát..., ők az Európa, édes hazám hősei, egy német menekülttáborban összezárva, karácsonykor, várják a megváltást.

eu_2.JPGKerkay Rita, Tapasztó Ernő, Derzsi János és Kozáry Ferenc

A megváltó ezúttal a közmédia képében jelentkezik be, s míg várunk rá, sorstörténetek bontakoznak ki, fény derül a menekülés valódi okaira, belátunk a „státusz” mögé, az iktatószám mögül előbújik az ember. S bár a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején zajló Európa határain belüli migrációs válság az alapja, hőseink történetei, vívódásai kísértetiesen hasonlítanak a most zajló eseményekhez. Időközben csak annyi történt, hogy a tömegmanipuláció eszköztára fejlődött, a lényeg az maradt”.

Az előadás szereplői Kerkay Rita, Kozáry Ferenc, Derzsi János és Tapasztó Ernő.

eu_1.JPG

Az Európa, édes hazám a bemutatót követően április 21-én, 23-án és 28-án, illetve május 2-án, 3-án, 18-án, 19-én és 20-án látható Székesfehérváron a Pelikán Kamaraszínházban.

(Forrás: Vörösmarty Színház)

süti beállítások módosítása