Eldőlt az Örkény Színház régi székeinek a sorsa

A nézőtéri székek egy részét az önkormányzat leselejtezi, másik részét a korábbi támogatók vihetik el, a harmadik részt a színház elajándékozza. Ami marad, 360 forintért értékesítik.

Mint ismeretes, nézőterének felújítása miatt az Örkény Színház szombattól két hónapig a Városmajori Szabadtéri Színpadon játssza előadásait. A felújítás augusztus 20-ig tart.

A Fővárosi Közgyűlés előterjesztése szerint az Örkény Színház nézőterének átépítése során bontásra kerülő nézőtéri székek egy részét selejtezésre, háromszázötven darabot pedig kedvezményes értékesítésre javasol az illetékes bizottság, összesen százhuszonhétezer forint értéken.

szekek.jpg                                                A régi székek (fotó: Mácsai Pál)

Az Örkény Színház megkeresésünkre elmondta, hogy azok közül, akik 1993-ban támogatták a Madách Kamara nézőterének felújítását, ötvenen jelezték, hogy szeretnék elvinni a „nevükre vett” székeket, ők ezt minden ellenszolgáltatás nélkül meg is tehetik. További negyven támogató a széken lévő táblát kéri emlékül. A maradék székek egy részét szintén ingyenesen a Színház- és Filmművészeti Egyetemnek adományozza az Örkény Színház.

A színház még az építkezés megkezdése előtt a Városmajori Szabadtéri Színpad fedett nézőtere alá egy mintegy háromszáz személyt befogadni képes sátrat épített, a színpadra gyűrűs forgószínpadot készíttettek, így utánozva az Örkény színpadát. Itt játssza a társulat A Bernhardi-ügy, az Anyám tyúkja 1. és 2., Az ügynök halála, az Azt meséld el, Pista!, a Csoda és Kósza, a Három nővér, a József és testvérei, a Liliomfi, a Macskajáték, a Mesél a bécsi erdő, a Tartuffe és a Tóték című előadását.

uj_nezoter.jpg                 Az új nézőtér látványterve (forrás: Örkény Színház)

Az Asbóth utca 22. szám alatt található Örkény Stúdióban a Diggerdrájver, az Emlékezés a régi szép időkre, a Kripli Mari, A Dohány utcai seriff és április 28-tól a Hit, szeretet, remény című produkció látható. Ősszel tűzik újra műsorra az Apátlanok, a Hamlet, A Sötétben Látó Tündér és a Két néni, ha megindul című darabokat.

A beruházást a fővárosi önkormányzat finanszírozza, mintegy nettó 222,5 millió forint értékben. A városmajori játszóhelyet a színház saját forrásaiból hozta létre.

A nézőtér felújításával helyreállítják az épület eredeti alaprajzát és modernizálják belsejét. Új világítási karzatot építenek, hangterelő felületekkel javítanak az akusztikán és a széksorok közötti távolságot is növelik.

(Forrás: MTI / szinhaz.hu)

süti beállítások módosítása