Haláli humor – Kritikák a Hóhérokról

A budapesti Katona előadása alapvetően szórakoztató és a színészek is remekelnek benne. Elég ez, vagy van, ami hiányzik?

Martin McDonagh leginkább az ír falvak lepusztuló világának krónikásaként ismert, amely vidékekre a szerző egyfajta játékos madártávlatból néz rá, ugyanis a Londonban született és ott is élő, ír származású drámaíró és filmrendező csupán néhány nyarat töltött Írországban. Ezúttal azonban egy észak-angol kisváros kocsmájába kalauzol el minket a halálbüntetés eltörlésének napján, 1965-ben.

        Mészáros Béla, Lestyán Attila e.h., Bezerédi Zoltán, Fekete Ernő (fotók: Toldy Miklós)

Oldham kocsmájában megjelenik Mooney, a délről jött idegen. A kocsmát a volt főhóhér, Harry Wade és felesége viszi, így mindenkit az érdekel, mi a véleménye Wadenek a nagy eseményről. Másnap lányuk, a tizenöt éves Shirley eltűnik, és minden amellett szól, hogy Mooney keze van a dologban – olvasható a színlapon. Gothár Péter rendezőként nem először nyúlt McDonagh-hoz. Szekeres Szabolcs Dionüszosz magazinban és Török Ákos 7óra7-en megjelent kritikáját szemléztük.

Szekeres Szabolcs összességében szórakoztatónak találja az előadást, és ebben véleménye szerint nagy szerepe van az alkotók precíz és gondos munkájának: „Gothár Péter rendezését, ahogy a szintén általa tervezett látványvilágot, valamint a Tihanyi Ildi ruháit nagyszerűen kiegészítő, Vég Attila által jegyzett, sokatmondó frizurákat is a korhű miliő és az aprólékos kidolgozottság jellemzi”. 

Emellett azonban a szerző hiányosságként fogalmazza meg, hogy a szöveg és a színpadi szituációk nem minden esetben találnak egymásra: „A nagy magunkra ismerések és a kacagtató pillanatok ellenére néhány alkalommal elengedi a néző figyelmét az előadás. A Morcsányi Géza által fordított dialógusok játékos céltalansága, kreatív nyelvi anarchiája mögé nem mindig sikerül kellően agyament, vagy legalábbis túlzásokból épülő szituációt helyezni. (…) A rendezésnek tehát nem a fordulatokban gazdag történetmesélés a legerősebb oldala, ám a frappáns figurák, beleértve ebbe még a mellékszereplőket is, nem okoznak csalódást”.

        Jordán Adél, Mészáros Béla, Tasnádi Bence, Lestyán Attila e.h., Bezerédi Zoltán 

A kritika a „humor első számú felelőseként” említi „a színészi megújulásra mindig kész” Fekete Ernőt az egykori hóhér, Harry Wade szerepében. „A mellény alatt domborodó sörpocak, a görnyedt vállak, a semmitmondó fecsegés, az olykor a burleszket idéző gesztusok végig harmonikus egészet alkotnak” – fogalmaz a szerző.

A részegségek különböző fokozatai fontos eleme az előadásnak. „A kiválóan megkomponált kocsmajelenetekben a legizgalmasabb az, hogy nem lehet eldönteni éppen melyik vendég mennyire részeg”. Ebben a játékban a kritika Mészáros Béla által megformált Billt emeli ki: „Nagy művészi erőre vall, hogy jobbára nem azokkal a színészi eszközökkel játszik, mint a szintén a Gothár Péter által rendezett, a Kamrában látható Részegek című előadásban”.

Szekeres Szabolcs úgy véli, McDonagh „impozáns minőségű drámai életművének nem elhanyagolható része szól a bűnről. Az idén negyvenhét éves, filmrendezőként sem utolsó Martin McDonagh nem ad felmentést, könyörtelen írói szemlélete szerint az egykor elkövetett bűnök  miatt már sosem lehet visszaút az édenkertbe”. A kritika szerzője szerint a Hóhérok is ebbe a vonulatba tartozik.  

        Kovács Tamás e.h.

„A Petőfi Sándor utcában néhol csak a hamu parázslik, máskor egészen magával ragadó a játék lendületes humora, ám az nem vitatható, hogy a kiválóan megírt szerepek és a társulat nagyszerű formájukat mutató színészei nem egy esetben egymásra találtak, így jó szórakozást nyújtanak a nagyérdeműnek” – összegzi véleményét Szekeres Szabolcs.

Török Ákos kritikusabb véleményt fogalmaz meg: úgy véli, a Hóhérok a megszokott McDonagh darabokhoz képest egy gyengébb szöveg, amin Gothár Péter rendezőként sem tud számottevően segíteni.  

McDonagh „tragikomédiaként címkézte meg a darabját, de vélhetően nem volt igaza. (…) Az eredeti szöveget nem ismerve Morcsányi Géza fordítása sokkal inkább fekete komédia. Gothár Péter abszurd felé kacsingató rendezése a budapesti Katonában mintha próbálná menteni a darab sötétebb tónusait, azonban sem ez nem sikerül maradéktalanul, ráadásul a másik oldalon túlhajtott komikum sem tesz jót az előadásnak” - írja.

Vagy ugyanez másképpen fogalmazva: „a Hóhérok nem igazán jó darab. McDonagh más írásaival szemben hiányzik belőle az a torokszorító érzés, amit aztán csak a nevetés tud feloldani. Nem a könnyedséggel van a baj, hanem a komolyan vett, pontosan megírt helyzetek és életszerű karakterek hiányával. Amíg máskor egy ír falu érzelmileg lerongyolódott kisközösségéhez tud közünk lenni, most az oldhami pub világához nem”.

        Fekete Ernő

Úgy látja, hogy miközben a rendezés mentené a „sötétebb oldalt”, a szövegben „feldobott labdákat” gyakran inkább csak elvicceli: „Az igazság és annak látszata, a nyugállományban élhető élet több száz ember megölése után vagy az egymásba gyaloglás és a szeretet egyszerre jelenlévő, feloldhatatlan ellentéte szintén jó lehetőségeknek tűnnek, ám a komikum hamar feloldja ezeket is”.

A kritikus véleménye szerint a rendezés a drámaíró által alapból elrajzolt figurákat még tovább sarkítja, a kiváló színészi játékok miatt azután ez válik az előadás fő hajtóerejévé: „Mivel a budapesti Katona színészei igen jól karbantartott, kiváló szakemberek, így az általuk létrehozott karakterbonbonok az előadás főbb csemegéi”.  A kisebb karakterszerepekben frappírozó Bezerédi Zoltán, Kocsis Gergely, Mészáros Béla és Jordán Adél játéka mellett, a kritika szerzője kiemeli Máté Gábor sztárhóhér alakítását, illetve Fekete Ernő Harry Wade-jét és a Tasnádi Bence által megformált Mooney-t.

„A Hóhérok előadása közben mindezzel együtt kiválóakat nevetgélünk és hazafelé arról beszélgetünk, milyen jól adták a színészek. De mit is?” – zárul a kritika.

        Vizi Dávid e.h., Fekete Ernő, Bezerédi Zoltán, Mészáros Béla

További kritikák az előadásról

168 óra – Csáki Judit: Benne van az újságban

A Hóhérok című darab közepén – alig láthatóan – egy egzisztenciá­­lis tragédia lapul: a halálbüntetés eltörlése ugyanis egzisztenciális és pszichés tragédia annak, aki ebből élt és szerette a hivatását: a hóhérnak. Harry Wade-nek ebből a szempontból szerencséje van: kocsmája szolid megélhetést és állandó társaságot biztosít. 

Kútszéli Stílus – Turbuly Lilla: Hóhér házában akasztott embert…

A Hóhérok is vet fel érvényes kérdéseket igazságról és igazságszolgáltatásról, látszatról és valóságról, önmeghatározásról és a másik önképének rombolásáról, de az előadásban ezek a kérdések inkább csak gondolatcsírák maradnak, nem artikulálódnak világosan, feloldódnak a komédiázásban.

Népszava – Balogh Gyula: Hóhérok egymás közt

Az európai kortárs dráma egyik fenegyerekének számító ír Martin McDonagh betört a Katona József Színházba is. Kellett hozzá a rendező, talán nem sértődik meg, ha azt írom, a magyar színházi élet másik fenegyereke Gothár Péter (a nagyszerű díszlet is az ő munkája), aki a szerzőnek már több darabját színre vitte.