Rudolf Péter: „Irritál, ha egy országban nem tudunk egymással beszélgetni”

A színművész az 1945 című filmje kapcsán nyilatkozott az Indexnek többek között történelemszemléletünk hiányosságairól és a közfrusztráltságról.

Török Ferenc 1945 című filmjét már korábban érintettük az operatőr, Ragályi Elemér gondolain keresztül, most Rudolf Péter mesél a film kapcsán történelemtudatunk árnyalatlanságáról, az oldalakra való osztás tarthatatlanságáról és arról is, hogyan ítélheti el valaki a CEU ellehetetlenítését, miközben a magyarországi olimpiát támogatja. Ez utóbbira meglepően egyszerű a válasz.

                 Fotó: Bődey János / Index

Rudolf Péter a filmben egy vidéki kiskirályt formáz, egy cinikus, minden hájjal megkent helyi hatalmasságot, akinek a falujába 1945. augusztusában érkezik két titokzatos, fekete ruhás zsidó férfi azon a napon, amikor a fia épp házasodni készül.

Rudolf Péter már a beszélgetés elején, a karaktere kapcsán érzékelteti, hogy nem híve a fekete-fehér gondolkodásmódnak: „Vannak, akik minden rendszerben ott vannak a húsosfazék körül: ha nincs ez az iszonyat, ha nincs világháború, ez a fickó akkor is ott lett volna. Ez alkat kérdése. Ugyanakkor szerettem a történetben, hogy bár természetesen nem ad felmentést ennek a figurának, azért az kiderül, hogy a fő motivációja a féltékenység volt. Ez az ember nem feltétlenül antiszemita. Átgázol mindenen, eltapos mindenkit, aki szembeszegül vele, de nem tudhatjuk, hogy ha nincs benne ez az őrült féltékenység, nem arra fordította-e volna a saját energiáit, hogy megmentse a barátját”.  

Történelemórákon kevés szó esik az 1945 utáni évekről, ha esik egyáltalán. Arról az időről, amikor sokaknak frissen elkövetett bűnökkel kellett folytatnia az életet. Rudolf Péter véleménye szerint „kevés információval hozzuk meg az ítéleteinket, foglalunk állást morális kérdésekben. Fontos, hogy árnyaltan ítélkezzünk: a közbeszéden – ami helyett nálunk csak közüvöltözés és közfrusztráció van – pont az ilyen filmekkel lehet a leginkább árnyalni, mivel történelmi tanulmányokat nem olvasnak végig tízezrek”.

Rudolf Péter az 1945 című filmben (fotó: Szilágyi Lenke)

Mint mondja, azért is nehéz erről beszélni, „ mert annyi fájdalom, sértettség és érzékenység van a levegőben. Legszívesebben már nem is beszélnék. Ha csak kimondok bizonyos neveket, címeket, mindenki ideges és feszült lesz ahelyett, hogy nekilátnánk feldolgozni a múltunkat”. (Egy korábbi, Indexnek adott videóinterjúban néven is nevezi ezeket a „tabukat”: Horthy, Trianon, Kádár. Ott elmondja azt is, hogy ezekről a témákról kellene filmeket készíteni és  az ezeken való vitákon, ezeket követő beszélgetéseken keresztül indulhatna el ez a bizonyos feldolgozás.)

A beszélgetés második felében szóba kerül Rudolf Péter mai „magyar táborok” közötti helyzete. Úgy gondolja a színész, hogy a táborokba sorolás a besorolók ügye, ő szeret vitatkozni, hisz a vitában és a párbeszédben. Úgy gondolja, hogy nem tartozik egyik szekértáborba sem és örülne annak, ha világos lenne mindenki számára, hogy „nem gyávaságból lavírozok középen egy kis hídon, hanem mert irritál, ha egy országban nem tudunk egymással beszélgetni”.

Fotó: Bődey János / Index

Az Index riportere úgy véli, ha valaki Rudolf Péterről az utóbbi húsz év alatt megjelent cikkek alapján kellene eldöntse, hogy milyen politikai beállítottságú, akkor jobboldali, fideszes színésznek mondaná. Rudolf Péter ezt egészen másképpen gondolja: „Annak az embernek, aki nemcsak a címlapokat nézi, hanem el is olvassa, amiket mondok, nem lehet ez a véleménye rólam. Én minden újságnak ugyanazokat a mondatokat mondom el; azzal nem tudok mit kezdeni, ha valaki nem jut el az elolvasásukig. Mert már nem kíváncsi, csak gyűlölködik csípőből. És kikérem magamnak az ilyenes/olyanosságot. Nem is gondolnám, hogy egy párt le tudná fedni bármely ember gondolkodását”.

Az interjú a napi politikai kérdések felé terelődve, eljut a CEU bezárásának kérdéséig: „Kategorikusan ellene vagyok mindenféle egyetembezárásnak. Ez hasonlít a színházak esetére: nem helyes, ha a hatalom korlátozza a számára nem szimpatikus gondolatmenetek szabad áramlását. Borzalmas üzenete van, ráadásul kishitűséget sugároz. Az okoz némi nehézséget számomra, hogy olyanokkal kell együtt ráncolnom a homlokomat, akikkel nem ráncolom együtt szívesen, mert nem ráncolták akkor, amikor korábban kellett volna. De ettől még eszembe nem jutna nem kiállni valakik vagy valami mellett, ha úgy gondolom helyesnek”- mondja el a véleményét Rudolf Péter.            

„Nem vagyok hülye, és tudom, milyen problémák lehetnének a pénzek elosztásával, értem az indulatokat és egyetértek a félelmekkel, mégsem tudok semmi ellen menni, ami épít. (…) Láttam magam előtt, ahogy az ország mentálisan együtt van – és erre lenne a legnagyobb szükségünk” – mondja a színész egy másik, néhány hete még virulens közéleti kérdés, a hazai rendezésű olimpia kapcsán.  

                 Fotó: Bődey János / Index

„A saját magam által belátható dolgokban intézkedem; azt halálosan unom, ha helyettem találják ki, ki vagyok és hol állok. De arról például szívesen beszélek, mennyire zavar a korrupció, és sejtem, hogy miért nem veri ki a biztosítékot: azért, mert amíg az emberek többsége úgy érzi, hogy ha ők ülnének olyan pozícióban, maguk is ezt tennék, addig nem fogja elsöpörni a korrupciót a népharag. Pedig ez a helyzet, és ennek a legvidámabb barakk-hangulat ágyazott meg, ahol hozzászoktunk, hogy a „közös” az egy átverendő dolog, amiből ha ügyes vagyok, ki tudom venni a magamét. Ez a zsigerekig átjárta az országot, és sikerült átörökíteni” – mondja Rudolf Péter a beszélgetés vége felé.

„Nincs közösségi élményünk, nincs olyan, hogy a mi terünk, a mi villamosunk. Ezért reménykedtem abban, lehet olyan, hogy a mi olimpiánk” - folytatódik a gondolatmenet és zárul az interjú.

Az Index interjújából az is megtudható, mit gondol Rudolf Péter a politikai színházról, a „homo sapiens” morális fejlődéséről és arról, vajon miért éppen ő készíthette el a Kossuthkiflit és hogyan látja azt, amit sokan mások bukásnak értékeltek a filmmel kapcsolatban.

A teljes interjú itt olvasható.