Ifj. Vidnyánszky Attila lesz Hamlet a Vígszínházban

Sok mindent még nem lehet tudni a társulat átalakulásáról és a következő évadról, kivéve ezt az egyet, és hogy Eszenyi Enikő állítja színpadra a darabot ősszel.

Százhuszonkét évad alatt először tűzi műsorára a Vígszínház William Shakespeare legismertebb művét, amelynek főszereplője, ifj. Vidnyánszky Attila a társulathoz szerződik. Aki színműs hallgatóként, Zsótér Sándor rendezésében már találkozott a szereppel.

A 2017/18-as évad további bemutatóit és a társulatot érintő változásokat a május 1-jei VígMajálison jelenti be Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója.

vid_toldy_miklos.JPGIfj. Vidnányszky Attila (fotó: Toldy Miklós)

Claudiusként Hegedűs D. Gézát, Gertrudként Börcsök Enikőt, Poloniusként pedig Fesztbaum Bélát láthatja a közönség. „Az előadással ismét gazdagodik a Vígszínház Shakespeare-ciklusa, amelyre nagyon büszke vagyok” - fogalmazott Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója.

A VígMajálison, május 1-jén délután 3 órától bárki találkozhat a társulat tagjaival, ahol a tavaly forgatott vígszínházi kisfilmek premierje mellett A Grund - vígszínházi fiúzenekar bemutatkozó koncertjével és számos meglepetéssel várják a közönséget. Az eseményre a belépés díjtalan, a VígMajálison résztvevők öt százalék kedvezménnyel válthatják meg bérletüket a következő évadra és tíz százalékos kedvezménnyel vásárolhatnak jegyet a színház előadásaira.

A rendezvény a Vígszínház hivatalos Facebook-oldalán élőben követhető.

(Forrás: MTI, szinhaz.hu)

Kapcsolódó cikkek

Stohl András elhagyja a Vígszínházat?
Ahogy azt rebesgették, Stohl András a Class FM-hez igazolt



süti beállítások módosítása