Kovács Gerzson Péter: „A tükör zűrös szerszám”

A TranzDanz legújabb bemutatója, a Ratville kapcsán kérdeztük a táncos-koreográfust címekről, új táncosáról, mozdulatokról és értelemről.

„Jó egy évtizede már, hogy Kovács Gerzson Péter figyelme a rá jellemző elemi és őserővel a jelen torz panoptikuma felé fordult. …Fanyar iróniával, értéssel, megértéssel veszi kézbe, forgatja, tartja a fény felé napjaink alakjait” – írta Halász Tamás a Déjá Vu című darab Lábán nominációjában.

                          DiverZity (forrás: TranzDanz)

A Bankett, az Örökélet termékek, a DiverZity és a Déjá Vu társadalomkritikus darabjainak sorába illeszkedik ez a produkció is, amelynek sötét tónusaira, fragmentált mikrotörténeteire, szereplőinek csetlés-botlására, őrületeire, animális létére, tétovaságára és végletes eltökéltségére, egyszóval a figurák és helyzeteik megformálására nagy hatással volt Karasznahorkai világa – olvasható a Ratville színlapján.

Kovács Gerzson Péter legújabb koreográfiájában  Gera Anita, Bora Gábor, Tókos Attila és Újvári Milán szerepel. Az előadás bemutatója május 9-én, este 7 órától lesz a MOM Kulturális Központban. A koreográfust e-mailben kérdeztük többek között a cím beszédességéről és a társadalomkritikus művészet értelméről.

A 2013-as koreográfiád, a DiverZity címe is beszédes volt: ott egy vezér eszméjével agymosott és hisztérikussá tett, irányvesztetté töredezett város lakosait mutattad meg. De azok még nem voltak patkányok.

                 (Kovács Gerzson Péter - fotó: Hamarits Zsolt)

A címadás először is az azonosítás, a megkülönböztetés kényszeréből fakad, azaz a cím lehet csupán egy kód, egy egyedi jel arra vonatkozóan, amit általa azonosítanak. A cím e mellett orientáló eszköz, irányba fordít(hat)ja a nézőt az általa jelölt alkotás tartalmát, elkötelezettségét, tér- és időbeliségét, stb. illetően, azaz előre szól, mire lehet (kell) számítani. Azaz nem csak kód, hanem megoldás is.

A cím a marketing, a figyelemfelkeltés fontos eszköze, amellyel a fentieken túl sejtetni is lehet, tehát nem csak azonosít és orientál (megfejt), de kérdéseket is indukál, amelyekre csak a termék megvásárlását követően kaphatunk válaszokat. Csak sejthető, hogy kiben, milyen asszociációkat generál a patkány szó és adott társadalmi környezetben mennyire nyitott a hozzá kötődő jelentéshalmaz, azaz mennyire referenciális a cím: Ratville.   

Három tősgyökeres TranzDanz táncos mellett Újvári Milánnal még sosem dolgoztál. Hogy találtad meg erre az előadásra?

Ezek nem bonyolult ügyek, Milán már jó ideje a pályán van, sokféle technikában jártas, tapasztalt előadó- (és alkotó-) művész, szuverén személyiség, erős karakter, én hívtam, ő meg elfogadta a meghívást. Ilyen ez, nincs kényszer, nincs nyomás, önmaguk és környezetük iránt felelős emberek döntenek arról, hogy együttműködnek egy üzenet megfogalmazásában.

Több állandóan megidézett, tőled eredő mozdulat szerepel a koreográfiáidban, amelyek némelyike már más koreográfusok munkáiban is elő-előfordul. Ezek legjellemzőbbje talán az, amikor a kéz és a láb keresztbe rándul a törzs előtt, mint egy derékba tört, sehonnan sehová sem tartó virtuskodás. Emlékszel még a mozdulat születésére?

A leírásodból nehéz azonosítani melyik mozdulatra gondolsz (oly sokat idéznek már tőlem, ez a sajátosság nem segít…). A hozzám köthető mozdulatok egy részének forrása az Élet: elég egy érzékeny pillanat és a mindennapi praktikus mozdulat megragad, előbb játékká, aztán elemzés tárgyává és egyszer csak tánccá válik. Az öntudatlanul elsajátított gesztusok, a tanult mozgásrendszerek, az emberi test fiziológiai meghatározottságai is mind befolyásolják, milyen mozdulatok és struktúrák alkotják a TranzDanz nyelveket.

Kovács Gerzson Péter a Profana előadásában (fotó: Jókuti György)

Ezek egyike a kontraposztos, stabil kényelmi pozíció, vagyis ezek világa, amiből – továbbgondolva a pozíciók egymáshoz fűződő viszonyát – létre lehet hozni egy sokszínű nyelvet, amelynek egyik interpretációja lehet az általad felvetett értelmezés. Vannak aztán az emblematikus mozdulatok, pl. az operettes-népitáncos manír-pózok, amelyek referenciális tartalmai egyértelműek, ám új és szokatlan kontextusba helyezésükkel jönnek létre az implikatúrák, amelyekre szintén érvényes lehet a megfejtésed.

A koreográfiáid egy jellegzetes vonulata különös hangulatú és erejű, groteszkbe hajló tükre a társadalomnak. Lehet ezekkel a görbe tükrökkel bármin is „javítani”? Egyáltalán céljuk ez? Ha nem, akkor mire „jók”?

                                (Profana - fotó: Mészáros Csaba)

Ezek a kérdések azt feszegetik, van-e értelme (ha van egyáltalán – mint ezt pl. Heller Ágnes már egy ideje vitatja) a szuverén gondolkodásnak és megszólalásnak? Van-e értelme olyan társadalmi konstrukciókban létezni, működni, mint a művészet, amelynek mibenlétét illetően a legkevésbé sincs konszenzus. (Ismerünk korszakokat, amikor az értelmezés terhét magára vállalta az állam, és mindazt, ami nem illett a koncepciójába, megpróbálta megsemmisíteni, de legalább is negligálni.)

Amúgy meg, a tükör zűrös szerszám (lásd: Hófehérke). Van, aki nem, vagy nagyon rosszul tűri a lelepleződést, van, akiről lepereg, van, akit a tükörben látott kép megerősít a már birtokolt tudása igazában és van, akinek újat mutat…

Leegyszerűsítve a művészet társadalmi funkcióját, azt a világ megértéséhez való hozzájárulásában látom. A megértésben, „ami egyszerre tudatos és zsigeri munkánk eredménye, jóval több, mint amit szavakban, mondatokban kapunk” (Almási, 2016.)  Szembesít tapasztalataink összetettségével, ambivalenciáival, megerősít a kételkedés fontosságában, tettre sarkall…