„Ezen a fesztiválon nincs sör és nincs virsli”

Tizenkettedik alkalommal rendezik meg az Öt Templom Fesztivált a világ egy különleges helyén, a győri Kossuth utcában.

A győri Kossuth utca attól vált a világ egy különös utcájává, hogy hétszáz méteren belül megtalálható az öt európai történelmi vallás egy-egy temploma: egy görög keleti, egy zsidó, egy evangélikus, egy katolikus és egy református istenháza. A világ leghosszabb utcája a győri Kossuth utca, hiszen hétezer év zsidó-keresztény kultúrtörténetén ível át, zenei világokon vágtat keresztül, lelkek millióit köti össze téren innen, időn túl – írta korábban Lackfi János költő erről a különösségről.

ot.jpgFerenczy Györgyék tavalyi koncertjén (forrás: Öt Templom Fesztivál)

 A Karzat Színház 2006-ban rendezte meg itt először az Öt Templom Fesztivált. Ezen a fesztiválon nincs sör, nincs virsli, de van valamiféle spirituális hangulat és áhítat, és rengeteg ismerkedés a másik ember hitével és szeretetével. Ezek a templomok a mi közös kultúránk templomai, a mi közös sorsunk emlékművei. Ezek a falak őseink boldog pillanatait, nagy fájdalmait és már tizenkettedik éve fesztiválunk emlékeit is őrzik – tudhatjuk meg a fesztivál FB oldaláról.

A szakrális helyszínekhez illeszkedő zenei programok mellett színházi előadások is lesznek az idén tizenkettedik alkalommal megrendezésre kerülő rendezvénysorozaton - május 11. és 15. között. A nyitóestén a Tünet Együttes Sóvirág című előadását láthatja a közönség a zsinagógában, amely Cuhorka Emese táncos és Fahidi Éva 91 éves holokauszt-túlélő duettje.

sovirag.jpgFahidi Éva és Cuhorka Emese a Sóvirág előadásában (forrás: Tünet Együttes)

Ugyanazon a napon Hámori Gabriella Gyarmati Fanni naplójából készült monodrámáját és a Vörös Kata című darabját mutatja be. Azt a nyughatatlan nőt kerestem, aki tenni akar, aki valóban hiszi, hogy bármit megváltoztathatunk, ha cselekszünk és belülről mélyen eltökéltek vagyunk. Ő ennek az országnak az egyik legnagyobb nőalakja volt, kíváncsi vagyok, mit gondolna ma politikai és társadalmi kérdésekben – mondta egy interjúban Hámori Gabriella Gyarmati Fanni naplója kapcsán.

Másnap a PanoDráma Szamosi Zsófia főszereplésével adja elő a Pali című darabot, amely az '56-os forradalmat és Maléter Pált mutatja be.

Három szakrális előadást tart a Mesebolt Bábszínház. Szombaton Jáger András egyszemélyes, zenés bábelőadását láthatják a legkisebbek, Álmom az Isten címmel. A zárónapon a színházi programok sorát a Studio Damúza és a Fekete Seretlek Virrasztás című, az Anna Karenina történetét feldolgozó,  közös zenés koprodukciója zárja.

gyarmati.jpgHámori Gabriella a Gyarmati Fanni naplójában (forrás: Öt Templom Fesztivál)

A koncertek és az előadások mellett magyar és angol nyelvű vezetett túrákat is tartanak, ahol a fesztiválnak helyt adó öt templom történetét, a fesztivál európai üzenetét ismerhetik meg.

A fesztivál elnyerte az Európa a Fesztiválokért, a Fesztiválok Európáért Program (EFFE) elismerését, és használhatja a következő két évben az EFFE logóját, mint kiemelkedő európai fesztivál.

(Forrás: MTI, Magyar Narancs)

süti beállítások módosítása