„Nem azért megyek fel a színpadra, hogy polgárpukasszak”

Gergye Krisztián a Budapesti Fesztiválzenekar Bartók-estjéhez készít két koreográfiát a Müpában. A HVG kérdezte.

Gergye Krisztián két képzőművészeti ihletésű és témájú koreográfiája, a Kokoschka babája és a Lautrec táncolni fog után ismét a Müpában koreografál, Bartók Béla Csodálatos mandarin és A fából faragott királyfi című művét állítja színpadra Fischer Ivánnal és a Budapesti Fesztiválzenekarral együttműködve. A Bartók-est május 12-én, 13-án és 14-én lesz hallható és látható a Müpa Hangversenytermében.

                          Gergye Krisztián (fotó: Bege Nóra)

Gergye Krisztián nem a megszokott módon került a kortárstánc világába. „Gyerekkoromban pap, festőművész és pszichológus is akartam lenni, de végül egészségügyi szakközépiskolába mentem, mert emberekkel akartam foglalkozni. Általános ápoló a végzettségem, ma is bármikor dolgozhatnék kórházban” – meséli az interjúban.

Tizenkilenc évesen kezdett el tánccal, azon belül is a jávai tánccal foglalkozni. „Az Országos Pszichiátriai Intézetben dolgoztam két évig, közben elkezdtem a tradicionális jávai táncokkal foglalkozni. Éjszakai ügyeletben gyakoroltam a folyosón: sokszor nem lehetett tudni, ki a bolond, és ki az ápoló” – idézi fel az indulást. „19 évesen megismerkedtem Bagus Kentus Norontakóval, aki épp kontratenor énekesnek tanult Magyarországon, és jávai táncmester volt. Az ő kurzusán szerettem bele ebbe a világba, majd kimentem Indonéziába, és nagyon intenzíven képeztem magam” – folytatódik a történet.

Alföldi Róberttel Az Őrült Nők Ketrece próbáján (fotó: Mészáros Csaba / Kultúrbrigád)

Hogyan lett belőle ezek után a hazai kortárstánc egyik markáns alakja? „Az idegenből jött fiatalember érdekes volt a különböző kortárs formációknak, így a hazai kortárs táncszcéna összes szereplőjével kapcsolatba kerültem. Akkor még elég volt ehhez a tehetség”. A jávai tánc azonban megmaradt: „A táncértelmezésben, a színházfelfogásban és létfilozófiai értelemben is a jávai tánc az alapom, a gyökerem. Ez a kultúra úgy fogja fel az emberi testet, mint egy üres edényt, amibe hagyni kell istent aláereszkedni” – vallja Krisztián.

Koreográfiáinak egyik jellemzője a végletes helyzetek, amelyek gyakran szándékos provokációknak érződnek. „Amikor azt mondják, hogy provokálok, soha nem annak élem meg. Nem azért megyek fel a színpadra, hogy polgárpukkasszak. Ha valakit provokálok, akkor az én vagyok. Ez a saját határaim feszegetése” – mondja erre a táncos-koreográfus.

Gergye Krisztián a Pre-Akció című performanszban (forrás: Kortárs Drámafesztivál)

„A zene mindent egy fedél alá hoz, megnyitja a világot. (…) Amikor a tánc és a zene együtt történik, annál nagyobb csoda nincs. Ha le akarom győzni a zenét, akkor bedarál, csak akkor tudok vele azonosulni, ha úgy képzelem el, mint a testemben folyó vért”- meséli a zenéhez való viszonyáról.

„Bartók a magyar Sztravinszkij. Furcsa, de sokáig elkerült, ezért nagyon örülök, hogy szembenézhetek vele. Nagyon nagy kihívás. Hiteles, élő helyzetet szeretnék teremteni a Budapesti Fesztiválzenekarral. (…) A történetet a táncon keresztül kommunikáljuk, de olyan sűrített jelenléttel, ami nem csupán lefordítja a zenét” – árulja el Krisztián a készülő koreográfiákkal kapcsolatban.

Az interjúból az is kiderül, mit tanult Alföldi Róberttől, mit jelent számára a festészet és hogyan fér meg benne a saját tragédia vállalása és a humor. Ahogy az is megtudható, hogy ki irányít egy ilyen esetben, a karmester vagy a koreográfus.

A HVG-ben megjelent interjú teljes terjedelemben itt olvasható.