A k2 ötvenhatos tematikájú előadást mutat be

Holdkő című előadásukat Amerikába emigrált magyarokkal készített interjúk alapján állítják színpadra a Szkénében.

A k2 megtartva a rájuk jellemző műfaji sokszínűséget, egy verbatim hangszínházra készül Holdkő címmel, amely már  a harmadik koprodukciós előadásuk lesz a Szkénével. A szövegkönyvet a K2 interjúi alapján Závada Péter állította össze.

Másodéves kaposvári egyetemista korukban (2010.) alapították meg a k2 Színházat, mindenféle hosszabb távú terv nélkül, csupán azért, mert szerettek volna olyan színházat csinálni, ami a számukra fontos dolgokról beszél. „Ez így egyszerűen hangzik, de a mai napig úgy gondoljuk, hogy roppant nehéz olyan állapotokat teremteni egy színházi közösségben, hogy az előadások arról szóljanak, ami az alkotókat is érdekli, és úgy beszéljen arról a témáról, ahogyan az az alkotókból következik” – mondta korábban ezzel kapcsolatban a társulat két vezetője, a Junior Prima díjas Benkó Bence és Fábián Péter.

hold_1.JPGViktor Balázs, Horváth Szabolcs és Fábián Péter az olvasópróbán (fotók forrása: Szkéné)

Mi közünk lehet 2017-ben fiatal színházi alkotókként az 1956-os forradalomhoz? Mit jelent számunkra az otthontól mint anyaégitesttől való elszakadás, a nemzeti és személyes identitás megélése, egy kultúra széttöredezése és szétszóratása? Miként zajlik a beolvadás egy idegen környezetbe, mely ugyanúgy nyomokat hagy az érkezőben, mint a befogadóban? Többek között ezekre a kérdésekre keressük a választ azok alapján az interjúk alapján, melyeket a K2 társulata a forradalom Amerikába emigrált túlélőivel készített New Yorkban – írják az alkotók a Holdkőről.

„Számunkra is ismeretlen terepen járunk, amikor ezúttal semmi másból nem dolgozunk, csak azokból az interjúkból készült monológokból, amelyeket mi magunk gyűjtöttünk. A hovatartozás kérdése égetően fontos, különösen ma, amikor tömegek hagyják el az országot egy jobb élet reményében. Kérdés, hogy mit jelent a haza fogalma nekünk, akik itt igyekszünk boldogulni és azoknak, akik külföldön élnek? Egyáltalán mit gondolnak a mai magyarok politikáról, a saját múltunkról való emlékezésről, emlékeink interpretálásának lehetőségeiről?

hold_2.JPGOlvasópróba

Az amerikai magyarokkal és a k2-ős színészekkel készült interjúkból egy különleges térben zajló, dokumentarista-jellegű előadás készül, amely igyekszik valamelyest rendszerezni a töredékessé vált magyarságunkat, lehetőséget nyújtva a közös vizsgálódásra – és akár a megnyilvánulásra is - azzal kapcsolatban, hogy mi is a haza és hol is van pontosan, ha létezik egyáltalán” – orientálnak minket az előadással kapcsolatban Benkó Bence és Fábián Péter rendezők.

A Holdkő szereplői: Boros Anna, Borsányi Dániel, Domokos Zsolt, Horváth Szabolcs, Piti Emőke és Viktor Balázs.

A bemutató május 14-én este 7 órától lesz a Szkénében, ezt követően május 15-én látható ugyanott.

(Forrás: Szkéné)

süti beállítások módosítása