Mit csinál a gyerek, ha játszik? - Kritikák a Bebújósról

Pass Andrea darabja és rendezése fontos dolgokat feszeget gyerekekről és szülőkről egyaránt. Kérdés, mennyire meggyőzően teszi ezt.

Pass Andrea szerzőként és rendezőként is jegyzi a Bebújós című előadást. Az óvodai történetet a Staféta-pályázat egyik győzteseként a Füge Produkcióval és a Pesti Esttel együttműködve hozta létre. A nagycsoportos gyerekek valamilyen bedugós vagy bebújós nevű játékot játszanak, amiről semmit nem lehet tudni, a szülők egy része pedig lassan rácsavarodik a dologra. Kezdeti nyomozásuk szép fokozatosan nyomássá, majd nyomasztóvá válik.  Szekeres Szabolcs Art7-en és Bozóky Balázs Pótszékfoglalón megjelent írását szemléztük.

        Petrik Andrea és Formán Bálint (fotók: Dömölky Dániel)

Szekeres Szabolcs véleménye szerint az előadásban a gyerekek kapcsolatrendszere „pontos és alapos”. A Schruff Milán által játszott, dinoszaurusz léptekkel közlekedő, néha nadrágjába nyúló Olivér esetén, akiben „határozottan készülődik a férfi” és a Formán Bálint által megformált, „sztoikusabb lélekként inkább a megfigyelő pozícióját betöltő” Brunónál szintúgy, mint Petrik Andrea Pannijánál, „aki mindenfelé figyel, csak a vele beszélgető felnőttre nem, ám mégis képben van, és kis tétovázás után, meglepően pontos válaszokkal rukkol elő”.

„A kisgyermekkori játékok jellemzői közé tartozik, hogy bárhol, bármikor elkezdhetők, hirtelen abbahagyhatók, hogy aztán a későbbiekben ugyanígy, bármelyik szabadon választott pillanatban folytathatók legyenek. A közös játék öröme az állandó, valamint a kozmikussá növekedő pillanat” - írja a kritika a történet legfontosabb eleméről, a gyerekek játékáról. Az előadás „titka éppen az, hogy a gyerekek végtelen idejét állítja szembe a felnőttek kíméletlenül pergő jelenével” – fogalmazza meg az eredendő ellenmondást.

Az előadásban ugyanaz a színész játssza a szülőt és saját gyerekét. „A „gyerekek” olyan módon alakítják a szüleiket is, hogy a „kicsik” már hordozzák a felnőttek tulajdonságait” – írja a kritikus az előadás egyik központi alapvetéséről. „A frappáns Herczeg Adrienn például Boriként gondterhelt, nehezen oldódó kislány, majd kissé neurotikus, nehéz természetű szülőként is ehhez kísértetiesen hasonló személyiségjegyeket árul el”.

        Schruff Milán, Formán Bálint, Petrik Andrea, Herczeg Adrienn és Réti Adrienn

Réti Adrienn játssza az egyre nehezebb helyzetbe kerülő óvónőt. A szerző szerint meggyőzően: „A fiatal színésznő szépen adagolva érzékelteti Szandra néni, az óvónő lelki drámáját, aki ideje nagy részét a kicsikkel tölti, miközben hiába van túl sokféle gyógyszerkúrán és különböző orvosi eljárásokon, nem adatik meg számára, hogy saját gyermeke legyen”.

„Rendezőként a halált megvető, a komoly mélységek felett cseppet sem bizonytalan kötéltáncos. Azon kevesek közé tartozik, akiknek az előadásaiban az alakításokon minduntalan átüt a játék öröme, mégis pontos színészi jelenlét jellemzi a stílusát” – méltatja az írás Pass Andreát. Szekeres Szabolcs szerint „előző munkájában, a Napraforgóban, amely szintén saját drámájából készült, bonyolultabb, részletesebben kifejtett emberi kapcsolatokat működtetett”.  Úgy gondolja, hogy a Bebújós „hatásos csattanója érvényes esztétikai minőséget teremt, hiszen a komplex érzelmi viszonyokat a legkisebbek szemszögéből láttatja egy-egy villanás erejéig”.

Bozóky Balázs cikkének már a címéből (Szétgügyögött drámapedagógia) is látszik, hogy lényegesen kritikusabban áll hozzá az előadáshoz. De nem a drámaszöveggel vannak problémái: „Pass Andrea közvetlenül, őszintén, érthetően, és életszerűen írta meg az előadás szövegét. Olvasmányos, könnyen emészthető. Ezáltal válik könnyebben emészthetővé a másfél órás, szünet nélküli, nyomasztóan komoly történet” - írja.

Sokkal inkább egyes színészi alakítások keltenek benne kétségeket. „A színész nagyon élvezi, amikor gyerekbőrbe bújhat, vérszemet kapva játssza Olivért. A közönség talán az ő jeleneteinél nevet a legtöbbet – ez sajnos az egész előadás mondanivalójának az összekuszálásához vezet. Amíg a többiek szemmel láthatóan komoly küzdelmet vívnak, hogy ne „gügyögjék túl” a jeleneteket, ő gátlástalanul gügyög. Apukaként jobban áll neki a színpad” – véli a szerző Schruff Milán játékáról.

Zárójelben: az általunk látott bemutatón Schruff Milán első dinoszauruszos belépőjekor egy nézőből önkéntelenül szakadt ki, hogy „Ez a gyerek legfeljebb hároméves, nem hat”.

A cikk szerzőjének véleménye szerint Herczeg Adrienn játéka sem szerencsés: „Amikor az anyukát alakítja, akkor következetesen buta, csípőből hozza a szerepet, ugyanakkor kár, hogy koncentráció hiányában hajlamos arra, hogy következetlenül „szétgügyögje” a gyerekes jeleneteket. Az átváltozások váratlanul történnek, figyelmeztetések nélkül, amitől álomszerűvé, ködössé válik az előadás történetvezetése” – fogalmaz. Mindezek miatt a gyerekek és a felnőttek két párhuzamos szálon futó története véleménye szerint nem áll össze.

Bozóky Balázs Petrik Andrea játékát emeli ki: „Kimérten, komolysággal áll hozzá mindkét szerepéhez. A színésznő rájött arra, hogy ha az általa megformált szerepnek az eszenciájára koncentrál, akkor a külsőségek, a testbeszéd, a gesztusok, a mimika, a hangleejtés hozzáilleszkedik. Ezért működik. Tudatosan koncentrál a tudatalattijára. Elgondolkoztat, és általa értem meg, hogy az előadás célja valójában az, hogy rámutasson a felnőtt társadalom gyerekes viselkedésére, a gyermekek kegyetlenül őszinte tekintetén keresztül”.

Az előadás végéről, arról a bizonyos csattanóról egészen másképpen vélekedik, mint Szekeres Szabolcs. „A darab vége hanyagul össze lett csapva. (…) A bebújós játék túldramatizált, ezért súlytalan marad a drámai hatása” – írja. Az előadás - véli - Keresztes Gábor zenéjével a végén „idézőjelbe teszi magát”. „Remélem, hogy a gyerekek nem ilyen gonoszok, és a felnőttek sem ennyire hülyék” – fejezi be írását.

        Réti Adrienn és Petrik Andrea

További kritika az előadásról

Revizor - Proics Lilla: Cseppben a tenger

A függetlenek bizonytalan státusára demonstratív felelet a fiatal, de már méltán neves alkotók alkalmi társulatának meggyőző munkája. (...) Az előadás túlszárnyalja a konkrét, óvodai történet kereteit: megmutatja a kicsiben a nagyot.

Kapcsolódó cikkek

Már az oviban is baj van - Előadásajánló
A drámaírónő, akit fuvolistának szántak és rendező lett - Interjú Pass Andreával
Hét független alkotó 18 millió forintot kapott az idei Stafétán
Schruff Milán: „Hamar kiderült, hogy semmiképp sem szabad hangicsálni” (Bebújós)
Petrik Andrea: „Élvezet ezekkel a szavakkal játszani” (Bebújós)