„Szókratész védőbeszédjével elkezdtem a saját utamat járni”

Makranczi Zalán néhány hete játssza A védőbeszéd című monodrámát. A prae.hu kérdezte többek között a görög filozófushoz és az igazságkereséshez való viszonyáról.

Makranczi Zalán nem először szerepel a Spinozában, játszotta már Herzl Tivadart a Herzl című előadásban Gyabronka Józseffel és Theodore Rooseveltet A Pulitzer-ügyben Fodor Tamás partnereként. Legutóbb, áprilisban egymaga állt a Spinoza színpadára, Szókratészként A védőbeszéd című monodrámában.

            Makranczi Zalán A védőbeszédben (fotók: Véner Orsolya / Spinoza Színház)

A színész a Nemzeti Színiakadémiáján végzett az ezredfordulón, később a Pesti Magyar Színházban, a kecskeméti Katonában, majd a Bárkában játszott. Ezt követően előbb a Nemzeti Színház, majd a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulati tagja volt. 2015 óta szabadúszó.

Mint az interjúból kiderül, Ceizel Gábor rendezővel mindenképpen monodrámában gondolkodtak, de eredeti tervüket, Az őrült naplóját elvetette, mert nem akart Keresztes Tamás konkurenciája lenni, aki Bodó Viktor rendezésében tavaly mutatta be a darabot. A Szókratész védőbeszédjénél azért nem zavarta sem Jordán Tamás, sem Haumann Péter sok évtizedes előadása, mert mint mondja, „az életkorunkból és a habitusunkból adódóan eltérő módon fogjuk meg a történetet”.

Két dolog miatt szerette volna színpadra vinni Platón szövegét. Az egyik a Szókratészhez hasonló „túlfejlett igazságérzete”, a másik, hogy „folyamatosan hasonló történéseket láthatunk a világban”. Ahogy erre az előadás elején utal is: „a jelennel való bárminemű hasonlatosság csupán a véletlen műve – vagy az emberi hülyeség állandóságáé”.

Ami a színpadra állítást illeti, eleinte sokat gondolkodtak különféle megvalósításokon és sorra jöttek a rendezői ötletek is, de mint mondja a színész, „minden oda nem illőt ledobott magáról a szöveg”. Ami végül maradt, a legkiszolgáltatottabb helyzet, ami egy színésszel és egy vádlottal is hasonlóan esik meg, „valaki körbe van véve nézőkkel, és egyedül a logika eszközével tud hatni rájuk”. „Tulajdonképpen olyan, mintha magát rendezte volna a darab” – meséli Makranczi Zalán.

Szókratészről a magát tudatlannak nevező, szerény bölcsesség és az igazság következetes kutatása szokott elsőre beugrani, miközben nem biztos, hogy egy szerethető figura volt. Sőt, inkább az ellenkezője a valószínű. „Amit kimond, az teljesen igaz. Amellett, hogy megcáfolja az ellene szóló vádakat, még ezt a bírósági helyzetet is arra használja fel, hogy ötszáz embert ráneveljen arra, ami szerinte az életben helyes. Őt ez a fajta tanítás mozgatja, és emellett végig kiáll” - mondja ezzel kapcsolatban a színész. Szókratész sorra kereste fel azokat az embereket, akiket a köz bölcsnek tartott, és „lenullázta őket a környezetük előtt. Sohasem külön, kettesben beszélt velük, nagy plénum előtt alázott meg egyetlen embert. Ezt azért ma is kevesen tűrnék” – árnyalja a képet Zalán.

Makranczi Zalán úgy látja, hogy a következetes igazságkeresése másokban azt a rossz érzést keltette, hogy ők - lemondva erről az elemi etikai igényről - rossz emberek. „Nagyon fárasztó mindennap azzal szembesülni, hogy nem vagyunk elég jók.” Mi lenne, ha ma élne Szókratész? – teszi fel a kérdést a cikk szerzője. „Azonnal meghalna. Sőt, a kedvéért ismételten bevezetnék a halálbüntetést. Pár évvel ezelőtt volt is egy kísérlet, ami során a jogászhallgatók újrajátszották a pert. Ott ugyan felmentették Szókratészt, de nagyon kevésen múlott. Éppenhogy megmenekült” – válaszol Zalán.

Úgy gondolja, a filozófus sem volt hibátlan: „Az biztos, hogy van benne egy nagy adag gőg, de kivagyiságért viszonylag ritkán jár halálbüntetés. Emellett abban sem kételkedem, hogy ő mélyen, legbelül azért többnek érzi magát másoknál” – fogalmaz.

A színész olvasatában Szókratész halálát is az igazságérzete okozta, mivel szerinte „van egy olyan pont a beszédben, aminél ha abbahagyja a védekezést, akkor valószínűleg felmentik. Csak aztán nem bírta ki és egy utolsó csavarral hozzátette, hogy ez egy korrupt és hazug rendszer, amelyben senki sem képes kiállni az idióták ellen, az igazság érdekében márpedig ezt kellene tenniük”. Innen már érthető, ha nem is túl hízelgő Makranczi Zalán előadást indító gondolata az emberi hülyeség állandóságáról.

Az interjú végén szakmai céljairól is vall: „ Keresem az utam. Amióta eljöttem a Nemzetiből, azóta nem látom pontosan, hogy merre tovább, de az biztos, hogy A védőbeszéd nagy mérföldkő a pályámon. Elkezdtem a saját utamat járni”.

Az interjúból az is megtudható, mit gondol arról, hogy alig negyvenévesen hogyan tudhatja hitelesen elmondani egy öregember „utolsó szavait”, mennyire modernizálták az eredeti Devecseri-fordítást és vajon szerinte működne-e ez az intim előadás például a Lehel-téri piacon.

A prae.hun megjelent interjú teljes terjedelemben itt olvasható.