Akik nem adják fel

Az Életrevalók című filmet vetítik a Nem Adom Fel Cafe filmklubjában ma este. A vetítést a Játékszín előadásának alkotóival való beszélgetés követi.

A közönségtalálkozó részvevői a Játékszín művészei és az előadás rendezője: Hirtling István (Philippe), Vadász Gábor (Driss), Zsurzs Kati, Szőlőskei Timea, Kovács Dézi, Petyi János és Horgas Ádám (rendező). A beszélgetést Köleséri Sándor moderálja.

eletre_imazs.jpg                                    Vadász Gábor és Hirtling István az előadás imázsképén (forrás: Játékszín)

Ami a filmet illeti: „Az ejtőernyős baleset után tolószékbe kerülő gazdag arisztokrata, Philippe felfogadja otthoni segítőnek a külvárosi gettóból jött Drisst. Azt az embert, aki most szabadult a börtönből, és talán a legkevésbé alkalmas a feladatra. Két világ találkozik és ismeri meg egymást, és az őrült, vicces és meghatározó közös élmények nyomán kapcsolatukból meglepetésszerűen barátság lesz, amely szinte érinthetetlenné teszi őket a külvilág számára”.

A Játékszín Horgas Ádám rendezésében mutatta be februárban a film színpadi átiratát. Horgas Ádám korábban elmondta, hogy az Életrevalók számára olyan, mint egy népmese. A nehéz sorban élő legkisebb fiú sztorija, aki bekerül egy mesésen gazdag helyre. A rendező szerint az elfogadás emblematikus történetéről van szó, amelyben izgalmasan ütköznek egymással a különféle karakterek. A test nélküli gazdag ember az európai kultúrát képviseli.

elet.JPG

„Nem tudom, hogy ebben a rohanó életben képesek vagyunk-e segíteni másokon, vagy egyáltalán belegondolni abba, hogy emberek milyen terhekkel élik az életüket. Nem árt, ha a színház eszközeivel időnként erre is rávilágítunk. Akik eljönnek megnézni az előadást, remélem, jól fognak szórakozni, nevetnek is, ám ha kimennek a körútra az előadás után, és meglátnak egy fogyatékkal élő embert, talán eszükbe jut az előadás egy-egy pillanata is” – foglalta össze gondolatait Hirtling István, aki a kerekes székes főhőst alakítja az előadásban.

A program ma este 7 órakor kezdődik.

(Forrás: Nem Adom Fel Cafe, szinhaz.hu)

Kapcsolódó cikkek

Az előítéletekkel száll szembe az Életrevalók című darab a Játékszínben
A cigányfiú esete a rokkanttal, avagy Életrevalók a Játékszínben

süti beállítások módosítása