Harkányi Endre: „Kisértődtem a Vígszínházból”

A nyolcvanhárom éves színművész a Magyar Narancsnak mesélt a Vígszínházról, a rendszerellenes megmozdulásokról és a vészkorszakról.

Harkányi Endre Kossuth-díjas színművész, a Halhatatlanok Társulatának tagja. Pályája során háromszor is tagja volt a Vígszínháznak, amit a 2015-ös, kisebbfajta botrányt kavaró távozása ellenére máig az otthonának tart.

Harkányi Endre (forrás: YouTube)

Sokan mondják, hogy a kormány elleni tüntetések a („Soros György által megszervezett és felhergelt”) fiatalok ügye. Harkányi Endre 83 évesen élő bizonyíték az ellenkezőjére, legutóbb a szabadság téri „Nem maradunk csendben” tüntetésen volt kint. „Volt egy kis déjà vu érzésem. ’56 első napjainak hangulatára emlékeztetett. Az akkori, kezdeti eufóriát éreztem újra. De azt is tudom, hogy az az eufória mibe torkollott és mi lett a békés felvonulásunkból. Hogy most mi fog történni, azt nem tudom. Valahogy átvészeljük ezt is. Az én életem is mindig arról szólt, hogy mindent át kell vészelni. A második világháborút, a holokausztot, ötvenhatot, a szüleim elvesztését, mindent. Azt is átvészeltem, hogy nemrég ott kellett hagynom a Vígszínházat. Pedig az is az otthonom volt” - meséli a színművész.

Hogy akkor mégis miért ment onnan és hogyan? „Kisértődtem a Vígszínházból. Azóta sokszor átgondoltam a dolgot, végül arra jutottam, hogy talán jól is jött ez a kis konfliktus. Nem éreztem már jól magam a Vígszínházban. Nem gondolom, hogy Eszenyi Enikő (a Vígszínház igazgatója – a szerk.) rosszindulatból tette, amit tett, csupán tudatlanságból. Méltatlan fizetési ajánlatot tett, amit nem fogadhattam el” – fogalmaz Harkányi Endre

A Monokli előadásában (fotó: Puskel Zsolt / Port.hu)

Mint mondja nyolcadik kerületi „proli zsidóként” élte át a hazánkban 1944-ben kezdődő vészkorszakot. „Ezt az egész szörnyűséget a háború után le akartam zárni magamban, de sokáig nem tudta feldolgozni mindazt, ami ezekben az években történt” – mondja Harkányi Endre az interjúban. De nem ment könnyen, mert „a színházi életem közbeszólt” – meséli. 1965-ben Arthur Miller Közjáték Vichyben című darabjában egy pincért játszott, aki azért könyörög, hogy ne vigyék őt el. „Hisztérikus, sírós jelenet volt. Lemenet. Én kimentem, és a színfalak mögött olyan sírógörcsöt kaptam, mint még soha. Rosszul voltam, hánytam. Gondoltam, biztos túljátszottam. De másnap újra megtörtént ugyanez. Rájöttem, hogy még mindig mennyire él bennem az a szörnyű időszak, amit gyerekként átéltem” – emlékezik.

Az interjúból az is megtudható, hogyan érezte magát ezek után egy színházban Páger Antallal, aki a második világháború előtt részt vett szélsőjobboldali politikai megmozdulásokon, toborzógyűléseken szónokolt, ráadásul az antiszemita propagandafilmnek számító Őrségváltás-ban is játszott és Szálasival parolázott, illetve mint gondol arról, hogy a vészkorszak kizárólag a német megszállók bűne volt.

A teljes interjú itt olvasható.