Máthé Erzsi 90 éves

Sosem volt díva, sem sztár, színésznő lett és szerencsénkre az is maradt.

Máthé Erzsi 1927. május 16-án született Budafokon. Az Országos Színészképző Egyesület színiiskolájának elvégzése után, 1948-ban a Vígszínház szerződtette, majd a következő évadban Szendrő József – későbbi férje – Pécsre hívta, ahol 1952-ig játszott. Ekkor került a Gellért Endre-vezette Nemzeti Színházba, amelynek három évtizedig maradt a tagja. Emlékezetes alakítása volt a Nemzetiben – többek között – Az ember tragédiája Évája, a Bánk bán Gertrudisa, a Lear király Gonerilje, a Liliomfi Kamillája, a Téli rege Paulinája.

mathe_portre.JPGMáthé Erzsi (fotó: Trokán Nóra)

1982-ben alapítótagként követte Zsámbéki Gábort és Székely Gábort a Katona József Színházba, ahol szintén számtalan nagyszerű alakítás fűződik a  nevéhez – többek között Pirandello Ma este improvizálunk, Koltés Roberto Zucco, Shakespeare Szeget szeggel, García Lorca Bernarda Alba háza, Parti Nagy Lajos Mauzóleum, Spiró György Az imposztor és Koccanás, Vinnai András Motel, Goldoni Mirandolina és A karnevál utolsó éjszakája című darabjaiban. 

A Veiszer Alindának 2011-ben adott interjújában elmondja, hogy általában sosem volt elégedett magával mint színésszel, kivételek voltak a számára a Nemzetiben általa játszott spanyol női szerepek. Példaként említi a Bernarda Alba házának 1955-ös magyarországi bemutatóját, amiben Martiriót alakította. „Illettek az egyéniségemhez ezek a fülledt, fojtott, izgalmas nők, akik nagyon zártak és szenvedélyesek” – mesélte kedvenc szerepeiről és egyben egykori önmagáról.2000-ben ugyanebben a darabban Maria Josefát, a nagyanyát játszotta a Katonában.

A Katona József Színház jubileumi videó összeállítása:

1956-ban és 1971-ben Jászai-díjat, 1985-ben – már érdemes és kiváló művészként – Kossuth-díjat kapott, 2000-ben pedig a nemzet színészévé választották.

A Katonában saját vagyonából létrehozta a Máthé Erzsi-díjat, amelyet minden évben egy-egy fiatal színésznek ítél – titkos szavazással – a társulat, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen pedig a Máthé Erzsi Alapítvánnyal támogatja a kiváló eredménnyel végzett hallgatókat.

                 Máthé Erzsi szerepeinek fotógalériája / A képre kattintva nyílik meg!

(Forrás: Katona József Színház)

süti beállítások módosítása