Szász János nyári alkotótábort vezet Balatonbogláron

Színház, zene, tánc és filmezés is szerepel az Összpróba Alapítvány nyári alkotótáborainak programjában.

Az ifjúsági táborba a 12 és 18 év közöttieket, a felnőtt tábor a 18 éven felülieket várják a szervezők. A felnőtt tábor kurzusvezetője Szász János Balázs Béla-díjas magyar színházi és filmrendező, dramaturg, forgatókönyvíró, a Színház- és Filmművészet Egyetem tanára, érdemes és kiváló művész

Az ifjúsági tábor tanárai: Baranyai Balázs táncművész, a Rijekai Nemzeti Színház balett-tagozatának igazgatója, Fehér Balázs Benő rendező, színművész, Király Dániel, a Vígszínház színművésze, Rozs Tamás zeneszerző, zeneterapeuta és K. Kovács Ákos operatőr.  Az alapítvány hagyományaihoz híven táboronként egy-egy pályázó ingyenes vehet részt az egyhetes workshopon, a szállást és étkezést is térítésmenetesen kapja.

osszproba_ifjusagi_tabor_samu_mihaly.jpgA tavalyi ifjúsági tábor (fotók: Samu Mihály / Összpróba Alapítvány)

Az Összpróba Tábor mindamellett, hogy életem első igazi próbaélményeit nyújtotta, a legnagyobb csoportos szórakozások SZÍNhelye is volt” – meséli az Összpróba kapcsán a Junior Prima díjas Szilágyi Csenge, az Összpróba Alapítvány 2017-es nagykövete. „Először kaptam képet arról, hogyan is működhet egy színház, és hát azóta ebben élek. Ott kezdődött minden.

Az Összpróba Alapítványt pedagógusok és színházi szakemberek közösen segítették életre 2003 tavaszán. Az alapítvány célja már a kezdetekkor az volt, hogy a megszokottól eltérő módon ismertesse meg a színházat a fiatalokkal. Emellett az egész program egy nagy önismereti játékká vált.

osszproba_ifjusagi_tabor_samu_mihaly-56.jpg

Az Összpróba Tábor tavaly nyáron költözött Balatonboglárra. A több mint tíz év tapasztalatából a szervezők kidolgozták egy új nyári táborstruktúra lehetőségét. Az alapítvány elnöki posztját Nagy Viktortól 2016 decemberében egy egykori „összpróbás” diák, Molnár Karesz, a Vígszínház sajtófőnöke vette át, aki nem csak a tábor, de az alapítvány működését is szeretné megreformálni. Már ennek szellemében a 2017-es workshopok a nyáron nem érnek véget, a szervezők ősszel egy új program keretein belül várják a tehetséges diákokat.

A 2017-es balatonboglári felnőtt tábor július 21. és 27. között, az ifjúsági tábor július 27.  és augusztus 3. között kerül megrendezésre. A jelentkezéssel és a pályázattal kapcsolatos információk elérhetőek az Összpróba honlapján.

(Forrás: Összpróba Alapítvány)

süti beállítások módosítása